Kérdezett: Alex Milberg (Forbes Argentína) / Fordította: Tóth Richárd

A mindenkori argentin elnök hivatalában, a Casa Rosadában (Rózsa Palota) el sem téveszthetnénk, melyik Javier Milei irodája. Megannyi ajándékkal tele a szoba: a csodagyerek Faustino Oro által dedikált sakktábla mellett futball­klubok mezei a világ legkülönbözőbb tájairól, a híres lovaspóló-játékos, Adolfo Cambiaso sisakja, illetve tucatnyi, szanaszét heverő gazdasági szakkönyv. De van egy tárgy, ami uralja a teret. Ez a „La Sierra del Poder” (a Hatalom Fűrésze) című alkotás, az extravagáns argentin művész, Tute Di Tella ajándéka. Egy nyolc kilogramm súlyú, csiszolt bronzbevonatú láncfűrész, 75 centiméteres pengéjére lézerrel gravírozták a „Mennyország ereje” feliratot.
Milei szándékosan a szoba közepén helyezte el a műalkotást. „Hogy a minisztereim is tudják, ez még csak a kezdet. Megmondtam nekik: ha nem tartják a lépést, lecserélem őket. Szorítsák össze a fogukat, és nyomják, menjünk előre.”

Senki sem lehet felkészülve arra, hogy egyszer elnök lesz. Ön ráadásul politikai értelemben kívülálló, outsider.
Egyértelműen outsider vagyok. Soha nem akartam elnök lenni, de egy ponton minden megváltozott. Alberto Fernández, Argentína előző elnöke és kormánya üldözni kezdett, korlátoztak a véleménynyilvánításban, ez egzisztenciálisan is nehéz helyzetbe sodort. Lépnem kellett, de sohasem gondoltam volna, hogy olyan eredményt érünk el, amivel valódi változásokat vihetünk véghez az országban. Az elmúlt év hatalmas magabiztosságot adott, de úgy éltem meg, mint bármelyik másik munkát.

Hogyan értékeli az első, hivatalban töltött évét?
Teljesítettük, amit a kampányban ígértem. Odacsaptunk az inflációnak, felszabadítottuk a gazdaságot a gúzsba kötő korlátozások alól, strukturális reformokat hajtottunk végre, véget vetettünk a bizonytalanságnak, és nemzetközi téren újjáépítjük kapcsolatainkat az Egyesült Államokkal és Izraellel. Az emberiség történetének legnagyobb költségvetési kiigazítását hajtottuk végre. Már az első hónapban egyensúlyba hoztuk a büdzsét, a központi bank mérlegében hat hónap alatt megszüntettük a monetáris finanszírozást.

Senki sem számított rá, de ma az egész világ minket csodál. Kiigazítottuk a szociális támogatások rendszerét, és míg az előző kormány csak beszélt a szegénység felszámolásáról és csak az alapvető élelmiszer-szükséglet felére nyújtott támogatást, mi százszázalékos támogatást adunk a legrászorultabbaknak. Sikerült véget vetnünk a tömegtüntetéseknek, és felszámoltuk a szegényeken nyerészkedő uzsorások hálózatát. A minisztériumok számát nyolcra csökkentettük, megszüntettük az államtitkárságokat és az alájuk tartozó főosztályokat. Nyolcszor nagyobb közigazgatási reformot hajtottunk végre, mint Carlos Menem kormánya a 90-es évek elején.

Mennyi idő alatt lehet Argentínában elérni az évi kétszázalékos az inflációt? Mandátuma végén mekkora inflációval lenne elégedett?
Jelentősen csökkentettük az inflációt, és van egy irányított árfolyam-leértékelési rendszerünk, havi két százalékkal. A havi infláció most nagyjából összhangban van ezzel, de ha hozzávesszük a nemzetközi inflációt, azt kell mondjam, valójában deflációval állunk szemben! (Az interjú után kiadott, januári infláció 2,2 százalék volt, több mint öt éve nem volt ilyen alacsony – a szerk.)
Most takarítjuk el a kirchnerizmus (a tizenkét évig tartó baloldali-populista kormányzás 2003-tól előbb Néstor Kirchner, majd felesége, Cristina Fernández de Kirchner vezetésével – a szerk.) által itthagyott mocskot, amikor a vámokat politikai célokra használták, hogy így próbálják megfékezni az inflációt.

Ahogy a diétázásnál is, az első kilóktól könnyű megszabadulni, de a vége bitang nehéz.
Ez így van. De itt fogyókúráról szó sem lehet. A fejlődés ma már sokkal fontosabb, mint a konvertibilitási törvény öröksége. A mi programunk jobb és következetesebb, mert a költségvetés egyensúlyán alapul. Ráadásul hiperinfláció és kisajátítások nélkül értük el. Nincs hatósági árellenőrzés, nincs rögzített árfolyam, és nem avatkozunk bele a közszolgáltatási díjakba.

Mi a terve az infláció további csökkentésére, a devizakorlátozások feloldására?
A cél az, hogy az irányított árfolyam-leértékelés szintjét havi egy százalékra csökkentsük, és elérjük a másfél százalékos inflációt. Ha így lesz, áttérhetünk a tisztán lebegő árfolyamrendszerre. Ha emellé megoldjuk a jegybanki tartalék problémáját – és a hagyományos monetáris bázis egybeesik a szélesebb monetáris bázissal –, akkor fel tudjuk oldani a devizakorlátozásokat, de csak ha az nem okoz instabilitást. Ez a fő célkitűzésünk. Nálunk már most is kisebb az infláció, mint a világ többi részén, mert ha megszüntetjük az irányított árfolyam-leértékelést, akkor, ismétlem, deflációban vagyunk.

Közben mégiscsak olcsóbb elmenni Brazíliába, mint az argentin tengerpartra. Hogy magyarázza ezt az anomáliát?
Nem ez az anomália, hanem Argentína elmúlt húsz éve. A mögöttes vita valójában a peso árfolyamának erősségéről szól. 2002-ben senki sem ment nyaralni, folyó fizetési mérlegünk többlete a GDP tizenhat százalékpontjánál tetőzött, csak úgy ömlött be az országba a dollár, a fülünkön is az folyt ki. Ez volt az argentin történelem egyik legrosszabb pillanata! Ha nem csinálod jól a dolgod, a valutád leértékelődik, és tönkreteszed a reálbéreket. Nekem az 1100 dolláros bérek jobban tetszenek, mint a 300 dollárosak.

Az, hogy rögzített árfolyamunk van, azzal is jár, hogy veszítünk a tartalékainkból. Argentína tavaly majdnem 25 milliárd dollárt vásárolt, de 35 milliárd dollárnyi adósságot törlesztett. Ma a kamatlábak emelésével a dollárt erősítjük. Korábban az argentin gazdaság kamatlába 235 százalék volt, ma 35 százalék, ezért az árfolyam-felértékelődést előidéző mechanizmusok egyike sem működik.

Rendben, de…
Mondok egy másik példát. Megtehetjük, hogy azt mondjuk, a reálárfolyamot a kereskedhető és a nem kereskedhető javak árának aránya határozza meg, amikor pedig ez az arány csökken, a valuta felértékelődik. Tegyük fel, hogy egyensúlyi állapotból indulunk ki. Valamilyen okból a nem kereskedhető szektor termelési kapacitása a felére csökken, így a keresletet tekintve az árak az egekbe szöknek. A rendszer azt mutatja, hogy az árfolyam felértékelődik. Ha ennek alapján leértékelést akarsz indukálni ahelyett, hogy megoldanád a problémát, csak rontasz rajta.
Ugyanis a nem kereskedelmi termékek szektorában azért magasak azok az árak, mert negatív hatást gyakoroltál a kínálatra. Azaz jelzést küldenek a rendszernek, hogy fektessenek be. Ha ahelyett, hogy hagynánk az árakat ingadozni, és ebbe az irányba haladnánk, a megtévesztett, fanatikus leértékelőkre hallgatunk, a végén csak súlyosbítjuk a problémát.

Ráadásul, ha ezt tesszük, erőforrásokat kell allokálnunk a nem kereskedhető áruk ágazatába, ami munkaigényesebb, és nagyobb bérigénnyel is jár.

De milyen hatással van a jelenlegi árfolyam a versenyképességre?
Belegondolt már valaki abba, hogy azok, akik leértékelést követelnek, egyben azt is követelik, hogy csökkenjenek az argentin fizetések? Ha az egy főre jutó GDP-t dollárban mérjük, és a nem hivatalos, például az eddigi feketepiaci árfolyamon nézzük, akkor az 120 százalékkal emelkedett! Nincs bizonyíték rá, hogy az árfolyam túlértékelt lenne. Ezt a képtelenséget olyan gazdasági szakemberek mondják, akik 2002-től számolják a reálárfolyamot. Miért nem a konvertibilitási törvény bevezetése óta? Mert akkor 700 százalékot kapnánk! Ha egy kormány a kisajátítást támogatja, az elriasztja a tőkét, és ezért a reálárfolyam magasabb, a valuta jobban leértékelődik. De ha bizalmat teremtünk, a valuta felértékelődik. Ilyenkor sértik vagy tiszteletben tartják a magántulajdont?

A versenyképesség növelésének egyik módja az állami kiadások csökkentése. Reálértéken harminc százalékkal vágtuk vissza az állami kiadásokat. Tudom, néhány megvezetett és elfogult ember képtelen grafikonokon kívül másban is gondolkodni, ráadásul csak a neki tetsző grafikonokat fogadja el, és figyelmen kívül hagyja az abból adódó erős felértékelődési időszakokat, hogy a bizalom erősödik vagy csökken. Amikor azzal jön nekem, hogy az árfolyam alulteljesít, az azt is jelenti, hogy tudja, mi az egyensúlyi árfolyamérték.

Ez hatalmas dilemma Argentínában.
Ezt nevezi Friedrich Hayek (Nobel-díjas osztrák közgazdász – a szerk.) végzetes arroganciának. Ugyanis ahhoz, hogy ezt az értéket megkapd, ismerned kell az argentin gazdaság összes szereplőjének preferenciáját. De nemcsak a jelenlegieket, hanem a jövőbelieket is, előre kell például látnod a népességváltozás ütemét…

Tekintettel Trumppal való kapcsolatára, ami új fejezetet nyit az USA és Argentína történetében, elképzelhető, hogy még ebben a ciklusban szabadkereskedelmi megállapodást köt vele?
Ez a cél. 

Milyen hatással lehet ez a dél-amerikai kereskedelmi blokkra, a Mercosurra? Ezért akár ki is lépne onnan?
Jelenleg én vagyok a Mercosur elnöke. Három pont van a napirendünkön: a kábítószer-terrorizmus elleni fellépés, a külső vámok csökkentése, hogy ne csak egyszerű, sőt diszfunkcionális vámunió legyünk. Azt is javasoltam, hogy minden ország szabadon tárgyalhasson a szabadkereskedelmi megállapodásairól, különben a Mercosur teherré válik. Nekünk kereskednünk kell, nem bezárkóznunk, de a társulás most nem ösztönzi a kereskedelmet.

Ha Javier Milei ma vállalkozó lenne Argentínában, mibe fektetne?
Elnök vagyok, nem vállalkozó. Argentína ma jó választás lehet minden vállalkozónak, mert van növekedési potenciál. Ciklikus fellendülés jön, köszönhetően a bérek és a nyugdíjak emelkedésének, a készletek és a kereslet pedig biztosítva vannak. A költségvetési egyensúlynak hála az ország kockázati prémiuma háromezer pontról – amikor megnyertük a választásokat – hétszáz pont alá csökkent, ez is ösztönzi a beruházásokat. Csökkentjük az adókat, strukturális reformok százait hajtjuk végre, és felszámoljuk a bürokratikus akadályokat.

A kiváló Federico Sturzenegger (korábbi argentin jegybankelnök, ma deregulációs és állam-átalakítási miniszter – a szerk.) és minisztériuma naponta három-négy rendeletet töröl el. Munkáját összekötöttük Rodríguez Chirillo korábbi energetikai miniszter reformjaival és az állam általános megújításával. Ez volt az első szakasz, most jön a láncfűrész. Az első nagy vágást megtettük, most mélyebbre hatolunk. Nemcsak a deregulációról és az akadályok megszüntetéséről van szó, hanem az állam totális átalakításáról. A cél, hogy még kisebb legyen.

Hol fog a legmélyebbre vágni a láncfűrésze 2025-ben?
3200 intézkedés még hátravan. Amennyit a kongresszus enged, annyit ezekből is bevezetünk. Folytatjuk a privatizációs programot és a munkaerőpiaci reform elmélyítését. Amint ezzel végeztünk, vár ránk a nyugdíjreform. Emellett az adók mintegy kilencven százalékát eltöröljük anélkül, hogy csökkentenénk az állami bevételeket. Legfeljebb hat adót tartalmazó rendszerre térünk át.

Ezt mind 2025-ben?
Igen, ezek a célkitűzéseim.

A választók harmada sohasem fogja szeretni, egy másik harmada örökre hű marad önhöz, míg a harmadik harmad bizonytalan. Bő egyévnyi reform után mit üzen ezeknek az embereknek?
Azt, hogy porrá zúztuk az inflációt, ahogy azt megígértük. Az elitet vettük célba, nem igaz, hogy az átlagembereket ez negatívan érintette. Amikor megvágtuk a közmunkát, a tolvaj politikusoknak csaptunk oda. Amikor csökkentettük a régióknak adott központi kormányzati forrásokat, az is a politikai elitnek fájt. Amikor tíz százalékponttal csökkentjük a költségvetési hiányt, az a bankoknak fájt. Amikor tizen­ny­olcról nyolcra nyestük a minisztériumok számát, vagy megszüntettük az államtitkárságokat és az alájuk tartozó főosztályokat, az kiket érintett? Részben a közalkalmazottakat, ez igaz, de azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy a létszámukat és a közszféra béreit csökkenteni kell.

A nyugdíjakkal nem tudnak támadni, mert magasabbak, mint amikor átvettük a hatalmat. Az előző kormány harminc százalékkal csökkentette a nyugdíjakat, így nincs joguk kritizálni. Alacsonyan tartjuk az inflációt, növekedési pályára tettük a gazdaságot, nő az egy főre jutó GDP. A reálbérek emelkednek, kevesebb a szegény, véget vetettünk a tiltakozásoknak, és védjük a kiszolgáltatott csoportokat, amíg visszaintegráljuk őket a társadalom szövetébe. Nemzetközi szinten is jó példával járunk elöl, a nagyhatalmak elismerik a teljesítményünket.

Mit mondana azoknak, akik támogatják, osztják is az elképzeléseit, elismerik a bátorságát, de nem tetszik nekik a modora?
Képzelje el, hogy leteszek ide két ládikát, hogy válasszon. Az egyik kívülről elég egyszerű, a másik szinte ragyog, annyira új. Az egyszerű tele van aranyrudakkal, a másik, a szebbik tehénszarral. Melyiket választja? Azt üzenem mindenkinek, hogy a történelem legjobb kormányzását folytatjuk éppen. Talán az a bátorság, amit bennem felismernek, azzal is jár, hogy durva vagyok, de Argentína problémáinak megoldása nagy adag bátorságot igényel. Gondolja, hogy az argentinok nem tudták, hogy durva ember vagyok, amikor megválasztottak?

Kérdezték már öntől, hogy árt-e a modora a köztársaságnak?
Persze. De mi van azokkal a köztársaságpárti idiótákkal, akik úgy magasztalják az intézményrendszert, mint valami IQ-hiányos tinédzser? Megsértettem valaha is az alkotmányt? És azok a barmok, akik az alkotmány védelmezőinek állítják be önmagukat, és azzal vádolnak, hogy rendeleti kormányzást folytatok? Én sohasem sértettem meg a törvényeket. A régi politikai elitben nemcsak korrupt politikusok vannak, hanem korrupt üzletemberek, munkavállalókat megkerülő szakszervezetek, valamint úgynevezett szakértők, gazdasági csalók és közvéleménykutatók is. Ők a kívánt célt alátámasztó felméréseket adnak el a sáros véleményvezéreknek és a korrumpált újságíróknak.

Elnök úr, különbséget kell tennünk a kritika és a korrupciós vádak között.
Nem a kritikával van bajom, hanem a hazugsággal. És sok újságíró hazudik. A minap beszélgettem erről Juan Carlos de Pablo professzorral (ismert közgazdász-publicista – a szerk.). Ő azt mondta nekem, beszélj öt percig egy olyan témáról, amit ismersz, és vedd fel. Amikor visszahallgatod, rájössz, hogy rengeteg hülyeséget beszélsz, még akkor is, ha ismered a témát. Képzelje el azokat az újságírókat, akik mindentudónak állítják be magukat, pedig nyilvánvaló, hogy nem tudnak mindent, nem is tudhatnak.

A gazdaságról beszélnek, de semmit sem tudnak róla, van véleményük a törvényekről, de semmit sem tudnak róluk. A 80-as évek szerkesztőinek gyakorlatát követik, de a mai világban már másfajta tudásra van szükség. Nem értik a lényeget. Az újságírásban a hír a főszereplő, nem azok véleménye, akiknek semmilyen szaktudásuk nincs.

Hajlandó arra, hogy a nemzet vezetőjeként megszelídítse az önben lakozó másik Mileit?
Nem vagyok hajlandó megváltozni. Azért szavaztak rám, mert ilyen vagyok. Engem nem kémiai laborokban alkottak meg. Vagyok, aki vagyok, ilyen is maradok. Ha tetszik, rendben van, ha nem tetszik, ne szavazz rám. Minden ígéretemet teljesíteni fogom, ami példátlan a politikában. Inkább mondok bonyolult igazságokat, mint szép hazugságokat.

Mindig volt egy durva oldala?
Ez a Milei márka része.

Hogyan birkózott meg ezzel élete korábbi szakaszában, például amikor focikapus volt?
A kapusok erős, határozott személyiségek. A kapusnak más a meze, ő egyedül edz, a kezével játszik, nem a lábával, rá más szabályok vonatkoznak a pályán. Amikor a csapatod gólt szerez, az egész csapat ünnepel, de te akkor is egyedül állsz. Amikor gólt kaptok, minden felelősség a tiéd. A büntető – ami a fociban tényleg büntet – azt jelenti, hogy az ellenfél játékosa rád lő, illetve arra a 7,32 méterszer 2,44 méteres területre, amit meg kell védened. És miért a kapusok a büntetőpárbajok hősei? Mert nagyon erős személyiség kell hozzá.

Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy korábban rockénekes voltam… Huh, erős kombináció. Látja a rockénekest, a kapust és a közgazdászt. Olyan fickót lát, akiben megvannak ezek a tulajdonságok, és az argentinok úgy döntöttek, hogy én leszek az elnökük. Nem hazudtam nekik semmiről, és ma az egész világot meglepjük az elért eredményekkel. Ennek ellenére vannak, akik megkérdőjelezik ezeket az eredményeket. Nem is értem.

2024-ben a világ egyik legbefolyásosabb vezetőjének ismerték el. Mit tesz azért, hogy a dicsőség ne szálljon a fejébe?
Ahogy Maradona a Rocky IV-gyel motiválta magát az 1994-es világbajnokság előtt, úgy motiválom én magam a tízparancsolattal. Mindenki tudja, hogy Tóra-tudós vagyok, és Mózes lelkes híve. Sőt, van egy falfestményem Olivosban, amit Nik barátomtól kaptam, az látható rajta, ahogy Mózes kettéválasztja a Vörös-tengert. Nagy tanúságtétele ez a szabadságnak. A zsidó nép szembetalálta magát a Vörös-tengerrel, mögöttük jöttek az egyiptomiak, és le akarták mészárolni őket. A nép megkérte Mózest, hogy forduljon az Úrhoz, hogy nyissa meg a vizet, ő pedig azt mondta nekik, menjenek, és keljenek át. Mózes nekiindult, de elsőre semmi sem történt, és amikor már majdnem ellepte a víz, dönteni kellett, megy tovább előre vagy visszafordul. Hitt a Teremtőben, ment tovább, és a tenger kettévált. Szabadnak lenni döntés, de kockáztatni kell hozzá. Mózest nagy alázat jellemezte, ha ez a csodálatos ember így viselkedett, ki vagy te, hogy másként viselkedj? Amikor az ego elkezdi kiszorítani a Tóra tanításait, akkor jönnek a problémák.