A kis technológiai cég, a Coderama a minőségre való törekvésnek köszönhetően sikeres szoftverházzá nőtte ki magát: 165 szakember dolgozik a cégnél, és szlovákiai sikereit Csehországban is meg akarja ismételni. Mindig is szerette az adrenalinlöketet. „Kerékpározás, motorozás, freeride – mindent beleadtam. Ugyanígy állok hozzá az üzlethez is” – mondja Daniel Beke, a Coderama vezérigazgatója és társtulajdonosa. […]
A kis technológiai cég, a Coderama a minőségre való törekvésnek köszönhetően sikeres szoftverházzá nőtte ki magát: 165 szakember dolgozik a cégnél, és szlovákiai sikereit Csehországban is meg akarja ismételni.
Mindig is szerette az adrenalinlöketet. „Kerékpározás, motorozás, freeride – mindent beleadtam. Ugyanígy állok hozzá az üzlethez is” – mondja Daniel Beke, a Coderama vezérigazgatója és társtulajdonosa.
Egyetem után egy nagyvállalatnál kezdett dolgozni, majd Svédországból kapott állásajánlatot. „Nagy változás volt” – emlékszik vissza. „Láttam, hogyan élnek egy fejlettebb és gazdagabb országban – és hogy a kollégák milyen profin állnak a munkához. Mindent maximumra tekerve, mintha a saját cégük lenne.”
2013-ban visszatértek Szlovákiába, hogy a barátnője – ma már a felesége – gondoskodhasson beteg nagymamájáról. Beke munkát keresett, és mivel a legjobb egyetemi barátai a Matej Štafurik által 2006-ban alapított SIGP-nél dolgoztak, ő is oda csatlakozott.
Hiteles tartalommal a fiatalokhoz Így épít üzleti értéket a Refresher „A modern generáció hangja” szlogennel pozicionálja magát a Refresher.hu. A szlogen piaci pozíció is egyben: kifejezetten a Z és Y generáció kulturális igényeire, fogyasztási szokásaira építenek. Hering András főszerkesztővel beszélgettünk, aki azt mondja, a fiatal közönség ma nemcsak tartalmat fogyaszt, hanem párbeszédet, közösséget és azonosulási […]
Hiteles tartalommal a fiatalokhoz Így épít üzleti értéket a Refresher
„A modern generáció hangja” szlogennel pozicionálja magát a Refresher.hu. A szlogen piaci pozíció is egyben: kifejezetten a Z és Y generáció kulturális igényeire, fogyasztási szokásaira építenek. Hering András főszerkesztővel beszélgettünk, aki azt mondja, a fiatal közönség ma nemcsak tartalmat fogyaszt, hanem párbeszédet, közösséget és azonosulási lehetőséget keres.
Mit jelent az ars poeticátok üzleti szempontból?
A saját nyelvükön szólítjuk meg a célcsoport generációt: rövid, vizuálisan gazdag, közösségi platformokra optimalizált tartalommal, miközben értéket is közvetítünk. Ez a kettősség – trendérzékenység és értékteremtés – adja az üzleti potenciált, ráadásul mindezt egy kizárólag Z generációs kreatívokból álló szerkesztőséggel és stábbal gondozzuk.
135 ezer egyedi látogató havonta és több tízezres közösségi követőtábor – mit árulnak el ezek a számok arról, hogy mekkora „üzleti súlya” van ma egy fiatalokra szabott lifestyle médiának Magyarországon?
Ezek a számok ma Magyarországon komoly súlyt jelentenek, különösen, ha hozzátesszük: a fiatal korosztály médiás elérése sok hirdető számára nehéz. A Refresher az a ritka médium, amely egyszerre tud natív közösségi jelenlétet és professzionális szerkesztőségi tartalmat kínálni. Ez a kettős jelenlét üzletileg azért értékes, mert a márkák nemcsak impressziót vásárolnak, hanem valódi kapcsolódást a célközönséghez.
A Refresher az edukáció, inspiráció és szórakoztatás hármasát emeli ki. Hogyan egyensúlyozzák a tartalmi hitelességet és a hirdetői igényeket?
A Refresher egyszerre tartja szem előtt a tartalmi hitelességet és a hirdetői igényeket. A natív és branded tartalmaknál az alapelv az, hogy az adott anyag akkor működik, ha a közönség valóban értéket lát benne – legyen az praktikus tudás, inspiráció, vagy akár csak szórakoztató élmény. Így nem kompromisszumként, hanem kiegészítésként jelenik meg a reklám. A hirdető számára ez bizalomépítő, az olvasó számára pedig természetes élmény. Ez a szemlélet az, ami a fiatal közönségnél különösen fontos, hiszen ők a legérzékenyebbek a „reklámszagú” tartalmakra.
Merre bővül a Refresher a következő években? Inkább a közösségi platformok felől várható a növekedés, vagy a saját site továbbépítése a cél?
A következő években a Refresher két lábon építkezik: egyrészt tovább erősítjük a közösségi platformokon való jelenlétet, hiszen a fiatal generáció itt érhető el a legközvetlenebbül, másrészt a saját site és a videós csatornáink is kiemelt szerepet kapnak, mert ez biztosítja a márka stabilitását és üzleti értékét. A közösségi tartalom rövid távon generál elérést, a site viszont hosszú távon ad adatbázist, saját felületet és mélyebb kapcsolódást. További saját gyártású és meghatározó videósorozat indításán is dolgozunk, és az sem titok, hogy a velünk népszerűvé vált műsorvezető, riporter és tartalomgyártó arcainkat egy talent-ügynökségben egyesítjük.
Hogyan született meg az ötlet, hogy a szerkesztőség saját arcaiból mini influenszer ügynökséget hozzanak létre?
Organikusan. A Refresher arcaival a közönség napi szinten találkozik, és az ő hitelességük, személyes hangjuk váltotta ki a hirdetők érdeklődését, hiszen a márka népszerűségének köszönhetően ők is nagyon gyorsan meghatározó arcokká és véleményvezérekké váltak a célcsoportunkban. Innen jött a felismerés, hogy a szerkesztőségi arcokat érdemes tudatosan is pozicionálni, ennek mentén hozzuk létre a talent ügynökségünket. Ez nemcsak egy külső szolgáltatás, hanem a Refresher természetes kiterjesztése.
Ez a modell mennyiben különbözik egy klasszikus influenszer-ügynökség működésétől?
A modellünk abban más, hogy nálunk a márkák nem pusztán egy influenszert kapnak, hanem a Refresher szerkesztőségi hitelességét is. Ez erősíti a kampányokat, mert a tartalom egyszerre személyes és magas színvonalú, szerkesztőségi szinten is validált. Ez olyan előny, amit egy klasszikus ügynökség nem tud biztosítani.(X)
A Budaörsi Halpiac, azaz a Fishmonger több mint halbolt. Palotás Péter nemcsak friss tengeri halat, rákot, polipot és kagylót árul, a tengeri alapanyagok mellett a halfogyasztás kultúráját is behozta Magyarországra. Emlékszem, mekkorát robbant 2011 decemberében a hír: olyan halbolt nyílt Budaörsön, hogy akár Triesztben is lehetne. A hazai gasztroforradalom hullámai azóta elültek, nem álmodik minden kifőzde bisztróhangulatról és Michelin-csillagról, de […]
Megszerzett egy jól bejáratott olasz ruhamárkát, belakta a magyarországi plázákat, és most a fiatal farmerviselők után a középkorú nőket is meghódítaná a Devergo görög tulajdonosa – Görög Zita segítségével. Thomas Psarogiannis Magyarországon született és tanult, ám a mai napig ingázik budapesti és görögországi otthona között. De gyermekeinek már azt mondja: akár asszimilálódhatnak is, ha már éppen átvenni készülnek a milliárdos családi […]
A Recirquel Társulat minden egyes előadásával szintet lép, mégis, amit most hoznak, az olyan mértékű léptékváltás, ami még tőlük is meglepő. Új immerzív színházi produkciójuk a világ legnagyobb kulturális-szórakoztatóipari metropoliszai közé emeli Budapestet: ehhez hasonló élménnyel eddig csak New Yorkban, Londonban és Sanghajban találkozhatott a néző. Aki megmerítkezik a Walk My World univerzumában, az egyértelműen testet-lelket […]