Ahogy a Botaniq Golfklub mellett Hatvanpuszta elterül, szinte ránehezedik a környékre, úgy telepedett rá a NER is a magyar gazdaságra. A rendszer kiépült, az uradalom szépül. Amikor egy politikus kézzel nyúl bele a termékek árazásába, közszolgának vagy vezérigazgatónak gondolja-e magát?

NER I. Magántőkealap, Magyarország Zrt. Mi lesz ezzel a konglomerátummal és a kapcsolt vállalkozásaival, ha áprilisban a részvényesek elküldik a vezérigazgatót? Talán ez most a legizgalmasabb kérdés, a leggazdagabb magyarokat rangsoroló listánkról sokaknak sorsfordító. Azt már láttuk, hogy a politika, amilyen gyorsan képes odaadni, olyan gyorsan el is tudja venni – és ha a hatalmi logika úgy diktálja, vissza is veszi – azt, amit a magáénak gondol. Azt viszont ebben a rendszerben még nem láttuk, hogy akkor mi van, ha a választók (vö. részvényesek) veszik vissza azt, ami amúgy valójában tényleg őket illeti: az országukat.
A NER két szereplőjét is bejuttatta a globális ultragazdagok közé. Nemcsak mi mondjuk – bár mi számoltuk ki –, hanem amerikai anyalapunk is így látja. A világ dollármilliárdosai között már ketten is vannak, akik már nem is kurzus-, hanem inkább rendszermilliárdosok. Nem a karakterük, hanem a szerepük miatt kerültek oda, ahova.

Az ötven leggazdagabb magyar listája mindig az országról mutat tükröt. Akkor is így tett, amikor a Hell-tulajdonos Barabásék miatt a magazint vissza kellett vonni a standokról, akkor is, amikor megmutatja, hogy vannak selfmade milliárdosok is Magyarországon. Mert vannak. Nem szükségszerű kényelmetlen kompromisszumokat kötni a NER funkcionáriusaival.

A lista körüli beszélgetések is sokat mesélnek arról az országról, amiben élünk, és amit szerény eszközeinkkel a maga teljességében igyekszünk bemutatni. Az egyik tipikus felvetés, hogy „nézze meg a listát, ki akar ezek között szerepelni?” Nem először kaptam ezt meg, ahogy azt sem, hogy egyes szereplők nem szeretik a listával járó nyilvánosságot, mert majd „eljönnek értük is”. Sok döntésen át vezetett ide az út. Meg tudjuk ítélni, milyen döntések voltak ezek? A világ nem fekete-fehér.

Ítélkezhetünk-e a milliárdosaink felett azért, mert hol tettel, hol csenddel kiegyeznek a jogállami kereteket szisztematikusan lebontó hatalommal? Ez sokszor eszembe jut. Rossz ember-e, aki egy kis nyomásgyakorlás után a cégét – jó pénzért – eladja a NER-nek? Amíg szabadon működünk, fontos, hogy fel tudjuk tenni ezeket a kérdéseket.

A NER nem csak a zsebekben van ott, vagyis főleg nem ott van, noha kitermelt két dollármilliárdost is. A NER elsősorban a fejekben és a szívekben él. Meghatározza, mekkora játéktérben gondolkozunk, irányítja félelmeinket. Nem nemzeti, hanem irányított együttműködés. Sőt, annyira együttműködés ez, amennyire Hatvanpuszta majorság. Az egyértelmű, hogy a vezérigazgató mit nyert ezzel, ahogy az is, mit bukhat.