Már több mint négy év telt el azóta, hogy az Uber kivonult az országból. Sokat vitáztunk akkoriban arról, hogy a szabályozó hatóságnak bele kell-e szólnia a piac működésébe, de abban már akkor is egyetértettünk, hogy az Airbnb napjai meg vannak számlálva. Az Airbnb helyzete ugyanakkor némileg eltér az Uber esetétől, noha annak szabályozása sem a problémát orvosolta, hanem […]
Már több mint négy év telt el azóta, hogy az Uber kivonult az országból. Sokat vitáztunk akkoriban arról, hogy a szabályozó hatóságnak bele kell-e szólnia a piac működésébe, de abban már akkor is egyetértettünk, hogy az Airbnb napjai meg vannak számlálva.
Az Airbnb helyzete ugyanakkor némileg eltér az Uber esetétől, noha annak szabályozása sem a problémát orvosolta, hanem egyszerűen ellehetetlenítette a társaság működését. Az Uber elleni legmarkánsabb érvek az adóelkerülés, illetve a taxisokhoz képesti lazább szabályozói környezet voltak. Utóbbi talán az Airbnb esetében is fennáll, de az adó kérdése semmiképpen: általa a bérbeadás piaca fehéredett, és félő, hogy az új szabályozás a tendencia visszafordulásához vezet.
Persze lehet pozitív hatásról is beszámolni, ha az így felszabaduló kínálat hirtelen megjelenik a budapesti hosszú távú bérbeadás piacán, nyomás alá helyezve az árakat, és számos magyar fiatalnak megadva a lehetőséget, hogy a külváros helyett a belvárost válassza. Ugyanakkor fontos érv a szabályozás ellen a magántulajdonhoz való jog, és annak korlátozása. Szobák, ingatlanok bérbeadása mindig is működött Magyarországon, gondoljunk csak a balatoni Zimmer frei hirdetésekre. A különbség az, hogy ezekkel szemben az Airbnb hasonló árszint mellett jobb minőségű megoldást kínál, átlátható platformon, ami az ideutazók számára garancia a minőségre. Nem beszélve arról, hogy a fiatalabbak a pár perc alatt telefonról lefoglalható kislakásokat preferálják a szállodákkal szemben, részben az árazás, részben a végtelenül egyszerű online kommunikáció miatt.
Soós Zoltán pilótának készült, aztán a maga által összerakott gépekkel elkezdett tésztát gyártani a hátsó udvarban. Első vevőit a Bosnyák téri piacon szerezte. Most ötvenfős cégét készül átadni lányainak, ha a tésztagyárörökösök kétéves próbaidejük alatt sikeresen vizsgáznak cégvezetésből.
„Volt, ahol többszörösére nőtt a kereslet egy hónap alatt” – mondja Soós Zoltán, a Soós Tészta Kft. alapítója a márciusban, a karantén alatt látott ételfelhalmozásról. A koronavírus-járvány első hulláma idején az sem volt ritka, hogy az üzletekben a tésztászacskók nem jutottak el a raktárból a polcig, mert a vásárlóhad lekapkodta az árufeltöltő kocsijáról. „Az sem érdekelte őket, hogy eperlevél vagy tarhonya, csak tészta legyen.”
Az idősebb tésztagyárörökös, Soós Barbara szerint édesapja cégénél soha nem voltak még ilyen összeszedettek és fegyelmezettek. „Nemcsak az elmúlt fél évben, hanem bármikor, amikor dömping van, felvesszük a fehér köpenyt, és lemegyünk az egész irodával a gyárba” – teszi hozzá a húga, Brigitta. A két Soós lány mind az ötven dolgozót név szerint ismeri, és igyekeznek mindennap legalább beköszönni a gyártósorhoz, hogy éreztessék: náluk nincs szakadék az irodai dolgozók és a gyár közt. „Egyesek láttak minket felnőni. Van, aki azóta itt van, hogy mi megszülettünk.”
Hátsó udvar, Bosnyák tér Több mint negyven éve, hogy Soós Zoltánt az orvosi vizsgálaton elutasították a pilótaképzésről, és helyette fedélzetmérnöki pályát ajánlottak neki. „Vagy elől ül az ember, vagy sehol” felkiáltással köszönte, de abból nem kért, és inkább gépészmérnök diplomát szerzett. Egyetem után rövid ideig autószervizben dolgozott, de még mindig szeretett volna inkább ő irányítani – ekkor már a saját cégét és a saját sorsát.
„Amikor jó tésztát ettünk, azt édesanyám mindig a piacról hozta kis celofánzacskóba csomagolva. A boltokban csak gyári tészták voltak.” Ez a felismerés vezette arra, hogy a pestszentlőrinci családi ház hátsó udvarában elkezdett kisiparosként napi húsz kiló tésztát gyártani, méghozzá saját kezűleg összerakott gépeken.
Zoltán néhány hétig járta a Bosnyák téri nagybani piacot, hogy partnereket, vagyis viszonteladókat keressen. Sikerrel. A boltosok utána sorra ajánlották egymásnak a Soós-termékeket, szájról szájra terjedt a tészta híre – így szerzett Zoltán egyre több eladási csatornát. Nemsokára már nem tudott annyit gyártani a hagyományos ízvilághoz passzoló négy- és nyolctojásos tésztákból, hogy azt ne lehessen eladni.
A családi ház hátsó udvaráról az olasz technológiával felszerelt vecsési üzemig a multi cégek segítették a Soós Tésztát a rendszerváltás után. „Az első a Metro volt. Ránk kényszerítették a fejlődést. Ott tanultuk meg, hogy mi az a vonalkód, a raklapozás, a polcpénz és az időre szállítás. Aki bent akart maradni, annak teljesíteni kellett.” A családi tésztagyár teljesített, és bent is maradt. Ma már a 2000 óta négy részletben, zöldmezős beruházással felépült, 5100 négyzetméteres üzemben dolgoznak. „Meg lehetett volna építeni ezt egyben is, de addig nyújtózkodtunk, ameddig a fix fedezet ért. Ez be is jött a 2008-as válságkor. Volt egy-két ismerősöm, aki csak nagyban akart építeni. El is véreztek” – mondja Zoltán.
A fokozatosság elve mellett a Bosnyák téri piac óta nem változott az alapító ragaszkodása sem a friss alapanyaghoz és a hagyományos tésztákhoz. Három magyar termelőtől napi 150–180 ezer friss tojást vesznek és dolgoznak fel a gyárban, ezek maximum néhány naposak. „Azt is mondhatnám, hogy a tyúk fenekéből kerülnek ide” – mondja Zoltán.
Az évi közel ötezer tonna tészta 95 százalékát Magyarországon adják el, a többi a szomszédos országokba és Amerikába megy, de ott is csak magyar lakta vidékre, mert csak nálunk igaz a nagyi tanácsa, hogy annyi tojás kell a tésztába, amennyit az felvesz. A nyolctojásos eperlevélre külföldön jó eséllyel ugyanúgy felhúzzák a szemöldöküket, mint a túróra vagy véres hurkára. Nincsenek hozzászokva, hogy ennyi tojással is eláll három évig. Pedig igen – erősítik meg Soósék.
Napi 150–180 ezer darab friss tojást vesznek és dolgoznak fel.
A legfontosabb alapanyaguk ára szinte naponta ingadozik. Amikor a buktatókról kérdezem, a szigorú családfő rögtön a madárinfluenzát említi: „Magyarországon kevesebb tojás van, mint amennyi az itthoni piacnak kell. Valószínűleg újra kéne tárgyalnunk mindent.”
Az örökösökben soha nem merült fel, hogy más utat válasszanak
Maradunk a hagyományosnál Ennek ellenére nem tervezik bővíteni a termékportfóliót. A gluténmentes tésztákhoz például teljesen új üzemet kellene építeniük, nem érné meg a befektetést. Az egészségesebb változatokkal Zoltánnak az a baja, hogy „az emberiség évezredeken keresztül azon dolgozott, hogyan lehet minél fehérebb lisztet készíteni. Most, hogy eljutottuk oda, rájövünk, hogy nem jó. Elfogadom, hogy van ilyen, de mi maradunk a hagyományosnál.”
Brigitta szerint a magyar tésztapiac egyébként is nagyon konzervatív, az utolsó újdonság, amit befogadott, az a penne volt: „Ami nálunk egy formátum, azt az olaszoknál hét–nyolc formátumban lehet kapni. Járunk le vidékre a főzőautónkkal, bemutatunk, főzünk, és próbáljuk ismertetni, hogy van a túrós tésztán túl is világ.”
A trend, hogy nem tudnak annyit gyártani, amennyit ne tudnának eladni, a 2008-as válságot is túlélte, de 2010 óta az egyre több kisüzem felfejlődése elindította a komolyabb árversenyt. „Egyre kevesebb az egy kilóra vetített profit, amit ma már nem áremeléssel lehet elérni, hanem hatékonysággal és gazdaságossággal” – mondja az alapító.
A kollégák, akik a cég indulásával együtt kezdtek náluk dolgozni, lassan kiöregednek. „A robotizáció felé kell nyitnunk, ha tetszik, ha nem. Inkább legyen kevesebb ember, akit jól meg tudunk fizetni, de a munkája is minőségi.” Emiatt már készülnek a következő mérföldkőre: egy hárommillió eurós, technológiát javító és automatizációt elősegítő beruházásra.
Soósék a profitnövelés érdekében minden mást bevetnének, de a jó alapanyagról és a minőség szinten tartásáról nem mondanának le semmiképp. „Egyre tudatosabbak a vásárlók a tészta esetében is. Ettől függetlenül a jó árpontú termékek egyre nagyobb részarányt képviselnek az eladásból, illetve az akciókat is nagyon szeretik és keresik” – mondja Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője.
A nyolctojásos eperlevélre külföldön jó eséllyel ugyanúgy felhúzzák a szemöldöküket, mint a túróra vagy véres hurkára.
Zoltán szerint nagyon megbosszulná magát, ha lejjebb adnák a szintet. „Ha a vevő hazamegy, és elrontja a kétezer forintos húslevest egy tésztával azért, mert az húsz forinttal olcsóbb volt, akkor el fog gondolkozni, hogy mi éri meg.”
Próbaidő és mély víz „Rettenetes apuka voltam. Nem hagytam nekik két hónap nyári szabadságot” – mondja az alapító arról, hogy a gyerekeinek minden nyáron egy hónapot dolgozniuk kellett. Választhattak volna bármi más munkahelyet is, de maradtak a gyárban. Brigitta és Barbara összenevet, majd hozzáteszik: sohasem merült fel bennük, hogy ne ezt az utat válasszák. „Jó buli volt. Barátkoztunk, nézelődtünk, játszottunk, rohangáltunk a többiek után a raktárban. Ott nőttünk fel.”
Több corvinusos és külföldi gazdasági diploma megszerzése között is lent dolgoztak a gyártáson, hogy átlássák a teljes folyamatot a buktatóival együtt. „Az íróasztal mögül nem fogom tudni megérteni” – mondja Brigitta, aki most a kereskedelemért felel, és képviseli minden tárgyaláson a cég érdekeit. Barbara maradt házon belül az ügyvezetői feladatokkal.
2019. február 22. – a dátum, amit a Soós lányok pont úgy, zsigerből vágnak rá, mint ahogy más a szülinapját említi, és legalább olyan fontos is számukra. De a születésnapi torta helyett ekkor a cégvezetésből kaptak egy-egy szeletet. A gyár legutóbbi fejlesztésével egy időben elindult a kétéves próbaidejük.
„Ez egy lehetőség. Bizonyítsák be, hogy képesek irányítani ezt a vállalatot. Ha azt mondták volna, nem akarják, akkor maradunk a régi kapacitásnál” – mondja Soós Zoltán a generációváltásról, de lányai hozzáteszik, apjuk nem engedte volna el soha ilyen könnyen az első gyerekét, a Soós Tésztát. Ahhoz, hogy Barbara és Brigitta 2021 februárjában száz százalékban átvehesse a tésztagyárat a feltételek egyszerűek: „az eredményszámok magukért fognak beszélni”.
Soós Zoltán négy éve dolgozik a lányaival, a váltás fokozatos, de nem kíméli őket a mély víztől. Barbara első feladata az új vállalatirányítási rendszer bevezetése volt, ami összehozta a munkatársakkal, hiszen minden kérdéssel hozzá kellett fordulniuk. Zoltán ma már a napi tizen-pár helyett egy órát foglalkozik a tésztával, de „a jolly jokert, amikor szükség van rá, még mindig elő tudjuk szedni” – mondja Brigitta.
A járványhelyzet okozta pánikvásárlások böjtje is eljött, hiszen valójában nem forgalomnövekedés, hanem előrehozott vásárlás történt, de Barbara és Brigitta nem félnek, hogy ne tudnák év végére felülmúlni a tavalyi számokat. A szekrényeket lassan újra fel kell tölteni a levesbe valóval, és a járvány előtt még pont elcsíptek egy országos beszállítói szerződést egy nagy diszkontlánccal.
Az elmúlt évtizedekben a válságokban volt a legkönnyebb befektetni, csak meg kellett venni minőségi cégek részvényeit. Most ez megdőlt, sok jó papír nagyon drága, miközben a magyar befektető számára már az ingatlanbefektetés is elvesztette vonzerejét. Mi folyik itt? Mi maradt még? Hova tegyük a pénzt? Befektetési helyzetkép és tippek kisbefektetőknek.
Lengyel Zsuzsi könyvelőből lett ruhatervező, aztán átállt a táskákra. Most három gyerek mellett, a húga segítségével, Mumbaiból menedzseli vállalkozását.
Bár a koronavírus-járvány a kaputechnikára specializálódott Kling Kft. tevékenységét is érintette, a családi vállalkozás tagjai a rájuk jellemző rugalmassággal reagáltak a nehézségekre, miközben régi terveik megvalósításába is belevágtak.
Trellay Levente az élet elrontójának a fast dolgokat tartja, szerinte a rövid távra szóló gyors és olcsó megoldások többet ártanak, mint használnak. Ruhaválasztásai is ezt tükrözik.
