Kihalt reptereken át, szkafanderbe öltözött légiutas-kísérők és rémült tekintetű, elmaszkírozott utasok között vezet az utunk a Maldív-szigetekre, ahol július 15-én nyíltak meg a határok az utazók előtt. Egy készülő filmünk miatt kellett sürgősen ide utaznunk, körülöttünk pedig angol, francia, orosz, sőt magyar családok és nászutasok, akik úgy gondolták, hogy jó ötlet nyakukba venni a világot egy trópusi nyaralás kedvéért.

A 25 éves Soneva Fushi, a Maldív-szigetek első luxusreszortja mindent megtett, hogy biztonságos helyszínt biztosítson a törzsvendégeinek még a járvány idején is. A környező szigetek sorra zártak be márciusban, a kiebrudalt vendégek pedig egymás után jelentkeztek be a Soneva luxusvilláiba, amiket tisztes távolságra építettek egymástól. Ezért az eldugott, mangrove szegélyezte privát élményért szerettek bele a világsztárok a Sonevába, de most a koronavírus miatt is jól jött, hogy ennyire szellősen építették be a szigetet a különböző méretű villákkal. Volt, aki 1500 dollárt fizetett éjszakánként, más tízezret, amíg odahaza tombolt a járvány. Aztán elcsendesedett a vendégjárás, és az utolsó orosz is hazarepült. Új gépek már nem landolhattak, a reszort pedig PCR-készüléket rendelt, készülvén a határnyitásra.

Nincs még egy sziget az Indiai-óceánon, ahol borscs levest és wiener schnitzelt ebédelhetünk.

Az első vendégek között landolunk egy hidroplánnal a sziget mellett. Motorcsónakkal kötünk ki a mólónál, innen a házunkba tessékelnek minket, a teraszon megjelenik egy állig felfegyverzett ápoló – búvárszemüvegben! –, hogy feltolja pálcikáját az orrunkba, egészen az agyunkig. Egy pillanatra csillagokat látunk, aztán visszatérünk a Soneva sokcsillagos világába. Másnap megjön a negatív eredmény, így elhagyhatjuk a villát, hogy felfedezzük magunknak ezt a buja, árnyas és rejtélyes szigetet. Pozitív teszt esetén két hét karantén következne a villában, ahová nem léphet be még a takarító sem, a reszort cserébe elengedi a szállás költségét.

A Soneva Fushi tulajdonosai kihasználták az elmúlt hónapok kényszerpihenőjét, és villámgyorsan felépítettek nyolc vízi rezidenciát. Már az utolsó simítások zajlanak a lélegzetelállító építészeti és lakberendezési csodákon. Az intelligens luxusról elhíresült brand a cölöpökön sem okoz csalódást: natúr fafelületek, döngölt fehér falak, kőlámpák és a legszebb pasztellszínekben pompázó lenborítású kanapék között randalírozhatunk mezítláb (mint a szigeten mindig mindenki), vagy felrohanhatunk a csigalépcsőn, hogy a saját kanyargó vízi csúszdánkból csobbanhassunk bele egyenesen az Indiai-óceánba.

Közép-európai paradicsom a trópusokon
A Sonevához hasonlóan mindvégig nyitva tartott a Velaa Privát Sziget is. A járvány első hónapjaiban főleg európai családok húzták meg magukat itt, amíg otthon elcsitult az első hullám. A 47 villából álló, szállodaként is funkcionáló sziget Csehország egyik leggazdagabb embere, Jiří Šmejc trópusi otthona. Mi még jóval a járvány előtt, tavaly látogattuk meg a cseh építész, Petr Kolář által tervezett szállodát.

Nincs még egy sziget az Indiai-óceánon, ahol borscs levest és wiener schnitzelt ebédelhetünk. A könyvtárszoba a szokásos építészeti és természeti albumok mellett európai irodalmi remekműveket is rejt. A vízi sportokon kívül fedett teniszpálya és hétlyukú golfpálya várja a vendégeket, utóbbit a spanyol golfjátékos, José María Olazábal tervezte.

A fürdőszobákban a francia Clarins termékeit találjuk, a medencés tengerparti villák belsőépítészeti megoldásai lepipálják a legtöbb ötcsillagos maldív szálloda színvonalát. Az ezüstszínű műanyag bárszékeket igazán tudnánk feledni, a pirosban pompázó tengerparti bárral együtt, és talán azt sem bánnánk, ha ébredéskor nem egy háromméteres teknős nézne velünk farkasszemet a hálószoba falára pingált fotóról – bár a fiunk imádja.

Illetve a mindenhol felbukkanó, eldobható műanyag vizes palackok rendkívül kiábrándítóak. A legtöbb maldív luxusreszort évekkel ezelőtt száműzte ezeket a fenntarthatóság jegyében, és saját palackozó üzemet épített. Elvégre az Indiai-óceán közepén volnánk, ahol bizony minden műanyag egy lángoló szemétszigeten köt ki, hogy koromfekete füst formájában távozzon a légkörbe. Ezt pedig az éjszakánként több ezer dollárt kifizető vendégek egy jelentős része már nem venné a lelkére, és még az importált alpesi ásványvízről is hajlandó lemondani.

Így aztán csak idő kérdése, hogy eltűnjön a műanyag a Velaaról, ami a helyi divehi nyelven azt jelenti: teknős. Bizonyos bútorok mintázatában, de még a sziget formájában is visszaköszön. A felülnézetből kört formáló vízi villák a teknős fejét adják ki, maga a sziget a páncél, a négy égtáj felé induló négy stég pedig a teknős egy-egy lába – valójában a fine dining étterembe, a masszázsszalonba és két kis vízi pavilonba vezetnek, ahol például ifjú párok mondhatják ki a boldogító igent.

Velaa_Private_Island

A hatodik érzék: környezetvédelem
Míg a Velaaban minden este fél hétkor etetik az így odaszoktatott rájákat, hogy a vendégek megsimogathassák őket, a Maldív-szigetek egyik legdélebbi reszortjában, az Egyenlítőhöz közeli Six Senses Laamuban sosem tennének ilyet. Próbálnak vigyázni a természet saját körforgására: a Laamu atollban több biológus, kutató és önkéntes dolgozik az élővilág megfigyelésén és megóvásán, mint bármely más maldív reszortban.

Ami a legszebb az egészben: nem a profit, hanem a bevétel fél százaléka egy fenntarthatósági alapba kerül, hogy a szomszédos szigeteken is vigyázzanak a környezetükre a maldívok.

A vendégek pedig búvárkodhatnak a manta ráják közeli „tisztító állomásán”, ahol a tekintélyesen lebegő állatokat apró halak tisztogatják. Egy következő merülésnél megadatik, hogy a búvárcsoportunk legalább száz cápát figyelhet meg egyszerre, amint egy tengeri csatornában várakoznak.

Amikor a felejthetetlen természetközeli élmények után kikászálódunk a partra, a történet végtelenül természetes szárazföldi környezetben folytatódik, ugyanis a Six Senses lánc egyik alapelve, hogy fenntartható anyagokból építkezik. És ami a legszebb az egészben: nem a profit, hanem a bevétel fél százaléka egy fenntarthatósági alapba kerül, hogy a szomszédos szigeteken is vigyázzanak a környezetükre a maldívok. Ezt olyan apróságokkal is el lehet érni, mint hogy a helyi szigetekről alkalmazzák a takarítókat, akik a strandot sepregetve megtalálják a saját szigetükön eldobott pelenkákat, amiket itt vet partra az óceán.

Six Senses Laamu The Maldives

Six Senses Laamu The Maldives

Ezek a kulisszatitkok persze csak akkor derülnek ki, ha a vendéget pont az ilyesmi érdekli. Egyébként naphosszat ücsöröghet a meseszép spában, ahol thai és balinéz terapeuták masszírozzák; romantikus pikniket rendelhet a közeli földnyelvre; jógázhat a holdfényben, vagy épp a helyi ájurvédikus orvossal konzultálhat az életviteléről, az étrendtől az alvási szokásokig. A rossz alvóknak külön programot állítottak össze a szigeten, hogy a megfelelő párnákkal, aromaterápiával, jógával, diétával és meditációval mély álomba szenderítsék őket. Igen, még mindig „csak” egy szállodában járunk – ami augusztustól újra nyitva áll.

A leglazább Four Seasons
Bár a Four Seasonsnek nincs külön alvásterápiás programja, az ágyaik mindig pontosan ugyanolyan kényelmesek mindenhol a világon. Így van ez Desroches szigetén is. A kanadai hotellánc itt nyitotta meg második reszortját a Seychelle-szigeteken. Idén április óta zárva tart, és noha az országhatár már június 1-jén megnyílt a magánrepülőgépek és a jachtok előtt, augusztus 1-jétől pedig a légitársaságok is repülnek Mahéba, a Four Seasons Desroches csak októberben nyit ki. Ugyanakkor néhány privát rezidenciát már most is ki lehet bérelni a szigeten, lakájjal, szakáccsal és golfkocsival. Desroches pedig – szemben a maldív reszortok döntő többségével – nem csak a szállodából áll. Éppen az a különlegessége a szigetnek, hogy többször akkora, mint Velaa vagy Laamu, és a hotel csak az egyik csücskét foglalja el.

Ha biciklire pattanunk – márpedig minden villához adnak bringát –, bő óra alatt körbetekerhetjük a szigetet. Öt-hat eldugott strand közül választhatunk összesen 14 kilométer hosszan, ahol a szálloda által épített öltöző, WC és zuhany, no meg jó pár kihelyezett kajak kelti azt az érzetet, hogy itt tényleg mindenre gondoltak. Ha időben szólunk, még piknikkosár is várhat a helyszínen egy palack jégbe zárt provence-i rozéval. Útközben simán szembesétálhat a szigeten élő aldabrai óriásteknősök egyike. Néha félénkek, máskor barátságosak, mindenesetre száz évig is eléldegélnek itt békében.

Az étteremben a második reggelen persze már tudják, hogy milyen kávét iszunk szívesen, és hány percesen szeretjük a tojást, sőt még a friss kókuszt is hozzák a bambusz szívószállal, amibe gondosan belevésték a szállodalánc logóját a négy évszakról.

Mi is el tudnánk képzelni magunkat errefelé jó darabig. Ez a leglazább Four Seasons, ahol megfordultunk: jót tesz a patinás brandnek ez a fésületlen, romantikus, vad sziget. Az étteremben a második reggelen persze már tudják, hogy milyen kávét iszunk szívesen, és hány percesen szeretjük a tojást, sőt még a friss kókuszt is hozzák a bambusz szívószállal, amibe gondosan belevésték a szállodalánc logóját a négy évszakról. Igaz, a kókusz nincs benne a reggeli árában, ugyanis valószínűleg keményebb dió felmászni és leszüretelni a pálmafa tetejéről, mint Dubajból megrendelni azt a húszféle egzotikus gyümölcsöt, amit a reggelihez kínálnak a licsitől a rambutánig.

A brit trónörökös és az orosz oligarcha
Végül pedig, ha semmiféle svédasztalra nem vágyunk, sőt egyetlen másik vendéget sem akarunk látni, akkor néhány száz kilométerrel arrébb – továbbra is a Seychelle-szigeteken – ott a North Island, ahol a lakáj majdhogynem az ágyba hozza a reggelit, miután a villánk konyhájában frissen buggyantotta a Benedict-tojást. A fejedelmi vendéglátást a csúcsra járatják a szigeten – nem véletlenül jött ide nászútra Vilmos herceg és felesége, Katalin –, de az árát is megkérik: több mint kétmillió forint éjszakánként.

Sovány vigasz, hogy ebben már benne van a mélytengeri horgászás, a koktélok a naplementében és a búvárkodás is a pörölycápáktól a dajkacápákig sok csodával. Vad és magányos program a merülés errefelé: minden villalakót külön hajón visznek, hogy még véletlenül se fusson össze a brit trónörökös és az orosz oligarcha. Sekély, nyugodt vizű strandokra itt nem számíthatunk, így kisgyerekkel leginkább a kanyargó alakú medencében fogunk kikötni, amit egy meredek domboldalban a sziklákba vájtak, természetesen elképesztő kilátással a tengerre.

Marc Stickler

Marc Stickler

Ezen a hullámok verte sziklás szigeten tényleg el lehet bújni a világ elől. Mindössze tizenegy extravagáns tengerparti villában rejtőzik a felső tízezer néhány kiváltságos családja – akár egy világjárvány alatt is. Nekünk két éjszaka adatik meg, hogy jól megnézzük a Forbes olvasóinak (még 2019-ben), de az első percben érezzük, hogy ez a földi paradicsomban egyszerűen kevés. Három-négy éjszaka után az ember már képes megfeledkezni az időről, a pakolásról, az indulásról, és talán sikerül elmerülnie abban a földöntúli vákuumban, ahová a természet és az ember közösen megteremtett harmóniája betessékeli. Az utazás ritka pillanatai ezek, amikor tényleg gyermeki lelkesedéssel élvezzük a közös felfedezést, és ötpercenként vállba böködjük egymást, hogy odanézz…

Vad és magányos program a merülés errefelé: minden villalakót külön hajón visznek, hogy még véletlenül se fusson össze a brit trónörökös és az orosz oligarcha.

Ehhez persze nincs szükség a milliós árkategóriára, éppen ellenkezőleg, a luxusreszortok többnyire alkalmatlanok erre a maguk kimódoltságával, és jobban járunk egy sátorral az afrikai szavannán vagy épp a Dunakanyarban. Éppen ezért szédítő a mesteri összhang a személyre szabott vendéglátás és a zabolátlan természet között, így aztán a North Island szabadsága semmilyen más trópusi szigetélményhez nem fogható. De ez a csoda számunkra tényleg csak három napig tart: harmadnapon kiűzetünk a paradicsomból.

Írta: Cseke Eszter és S. Takács András