Ősi Attila nem a gumidinókon nevelkedett generációk tagja, de tizenéves kora óta elszántan keresi az őslények nyomait. Ő bukkant az ország első dinoszauruszcsontjára húsz évvel ezelőtt, és miközben ásott Kínában, Brazíliában és Argentínában, az általa vezetett Magyar Dinoszaurusz-kutató Expedíció mostanra százezernél is több felbecsülhetetlen leletet hozott a felszínre az iharkúti Jurassic Parkból.
2000. április 29. Ősi Attila szemernyi gondolkodás nélkül mondja a pontos dátumot, amikor Torma András barátjával és családi Citroënjükkel egy esős nap utáni reggel felkerekedtek. Dudarra indultak, hogy cápafogakat gyűjtsenek az ottani 45 millió éves, eocén korú tengeri kőzetekből, de előbb tettek egy kanyart az iharkúti bauxitbánya felé, hogy az expedíció első napján egy speciális kőzetet, az úgynevezett csehbányai formációt tanulmányozhassák.
Az iharkúti bánya húsz évvel ezelőtt még működött. A nagyjából ötszáz méter átmérőjű gödörben nem lehetett akárhol és akármikor önfeledten kutatni, így megkérték „Géza bátyámat”, vagyis Fodor Géza üzemvezetőt, hogy mutassa meg a helyet, ahol néhány órán át biztonságosan kalapálhatnának. Kilenckor kezdték meg a munkát, a felszíni talajtakarótól fokozatosan ereszkedtek le a meredek falon. Sáros, csúszós volt aznap a terep, kalapáccsal vágták a mélyedéseket a bakancsuknak, amikor körülbelül hét méter mélységben belebotlottak egy homokkőrétegbe, és kifordítottak egy kétöklömnyi darabot a hegy falából.
A magyar szabadalmi leírásokat több ezer kutatódobozban, kötetben és mikrofilmtekercseken tárolják a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának könyvtárában. A különböző szempont szerinti (téma, lajstromszám) gyűjtemények összesen körülbelül 800 folyómétert foglalnak el.
„Rugalmasan táguló és összehúzódó anyagból, például gumihártyából való felfújható földgömb pedagógiai, utazási és reklámcélokra és eljárás ezen földgömb előállítására.” Így hangzik Karinthy Frigyes író 1925. december 15-i szabadalmának leírása. A Magyar Királyi Szabadalmi Bíróság a 91387. sorszámmal illette a beadványt. Persze az oltalom már nem áll fenn, így lényegében bárki szabadon használhatja ezt a műszaki megoldást.
125 évvel ezelőtt, 1895. július 14-én hirdették ki Magyarországon az első szabadalmi törvényt. A szabadalmak lajstromszáma most 231 ezer fölött jár, és a leírásukat tartalmazó könyvek mellett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának Akadémia utcai könyvtárában védjegyeket tartalmazó, bőrkötésű könyvek tucatjai is sorakoznak. Hiszen minden tudatos vállalatnak biztosan van egy, de inkább több oltalma is, amivel márkáját, termékét, találmányát vagy kutatási eredményét védi.
A gördülőpolcokon a magyar szabadalmi leírások tematikus – nemzetközi szabadalmi osztályozás szerinti – gyűjteménye látható
A kihúzható fiókokban, pontosabban kutatódobozokban vannak a meghatározott rendben besorolt szabadalmi leírások. Ilyen kutatódobozból körülbelül hétezer darab van a könyvtárban
A legelső, máig érvényben lévő védjegy, 1899-es keltezéssel
Manapság évi pár száz találmánnyal keresik meg a hivatalt, jellemzően ezek fele magánszemélyek fejéből pattan ki, a cégek kevésbé veszik a fáradságot a hosszadalmas procedúrára. A koronavírus-járvány kitörése óta némi fellendülés azért észrevehető, és idén leginkább a dizájn vonatkozású bejelentések trendik.
1 Seb-védőhüvely Pitsch Márton gyáros találmánya volt az első, amit az 1896-ban létrejött Magyar Királyi Szabadalmi Hivatal lajstromba vett, mégsem az egyes, hanem az 5792. számot viseli. Előzőleg ugyanis a Monarchiában az osztrák hivatalban folyt az ügyintézés. „Jelen találmány tárgya abban áll, hogy a megsebzett, meggyulladt, megbetegedett, vagy védelmet igénylő testrészek, alkalmas … (itt olvashatatlan a megsárgult papír) testekkel való elfödés által, ütéstől, nyomástól, súrlódástól, külső érintés vagy más káros befolyástól megvédetnek” – szól a leírás.
1
2 Belső világítású női táska Freyberger Klára háztartásbeli és Czeglédi Károly elektrotechnikus közös találmánya. „Gyakran előfordul, hogy táskákból, különösen női kézitáskákból gyér világítás mellett, vagy sötétben kell a kívánt tárgyat előkeresni. Ez az eset a mai időkben különösen gyakori, amidőn a légoltalmi elsötétítés idején pénzt vagy más szükségleti tárgyakat kell a női táskákból kivenni. A találmány ezt a feladatot igen nagy mértékben megkönnyíti, mert lehetővé teszi, hogy a táska belseje akkor is meg legyen világítva, amidőn kívülről fény oda egyáltalában nem érkezik.”
2
3 HŰTŐGÉP Albert Einstein és Szilárd Leó 1931-es találmánya „olyan hűtőgépre vonatkozik, melynél folyékony fémet az elektromos áramtól átjárt cseppfolyós fémre ható mágneses mező mozgat.”
3
4 Tükörreflex-rendszerű fényképezőgép Dulovits Jenő 1943-ban bejelentett találmányának rajzvázlata. Amikor a hivatalban járt a Forbes, persze, hogy a fotósok kérték ki a dokumentumot.
4
Zwack A Zwack Unicum Nyrt.-nek például 429 védjegybejegyzése van meg a nagy könyvekben, illetve online, köztük számos címkére, üvegformára és italra vonatkozó oltalom. Persze nem mind van érvényben.
A második kerülettől a szórványfalvakig országszerte adnak gyerekkoncerteket, sőt siketekkel és hallássérültekkel is megismertetik a zenét. Pellengérre állítják a klasszikus zenét övező hiedelmeket, sokszor formabontó repertoárjukat pedig streamingszolgáltatással teszik mindenkinek elérhetővé. Hámori Máté és az Óbudai Danubia Zenekar felelősségének érzi, hogy az embereket összekösse a művészet által.
Szulló Szabina és Széll Tamás őszinték. Nagyon félnek attól, hogy mi fog történni a következő fél évben. Hitel a nyakukban, és az üzleti tervet nem úgy állították össze, hogy az év harmadában, felében zárva lesznek. Pánikot vagy bizonytalanságot mégsem lehet rajtuk érezni, sem a címlapfotózáson, ahol találkozunk, sem Bagi László interjújában. Profik, tudják, mit miért csinálnak, fegyelmezettségből és […]
Minden gyereknek alapvető joga és kötelessége, hogy tanuljon, azonban vannak helyzetek, amikor ez mégsem valósulhat meg. A Kórházsuli Alapítvány önkéntes gimnazistái tananyagokat fejlesztenek kórházban fekvő vagy tartósan beteg gyerekeknek, persze pedagógusokkal együttműködve; a tudás átadásában egyetemisták segítenek.