Összejöttek: egy csapat Forbes-címlapos, Forbes Urban- és Forbes Women-címlapos vagy Forbes-arc írt és jelentetett meg könyvet az idén – nekünk, akik egykor cikket írtunk róluk, olyan ezekre lecsapni, mint egy marék gumicukorra. De gyanítjuk, hasonlóan érez az a Forbes-olvasó is, aki egykor lelkesen vagy érdeklődve simította le a nyomdaszagú újságot egy-egy író, művész, sportoló, pszichológus portréjánál. Esetleg a mostani Forbes Life címlapinterjújánál.
Szerkesztette: Bánlaki D. Stella
Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós (2020, Libri, 3999 forint)
Miről szól? A negyven évig tévés műsoraiban, tíz éve már könyveiben mesélő – magát szemérmes exhibicionistának valló – szerző legújabb kötete Popper Péter gondolatával indul: „manapság az ember intelligens és depressziós vagy boldog és hülye”. A címadó alaptételtől elrugaszkodva Kepes aztán sok irányból feszeget nehezen megválaszolható kérdéseket, de mivel sosem szereti magát túl komolyan venni, szövegei is úgy gondolkodtatnak el, hogy kerülik a görcsös mélyre fúrás látszatát. Boldogság-e egy önfeledt szeretkezés, egy meghitt családi együttlét, egy ínycsiklandozó vacsora, vagy csak hormon-jutalomfalatokkal díjazott kellemes érzés? A sikertől leszünk-e boldogabbak, vagy a boldog ember lesz sikeresebb? Őszinte személyes sztorik, családi anekdoták és fontos pillanatokban, mélyen bevésődött mondatok sugallnak válaszokat, miközben a szerzőt és talán magunkat is jobban megismerjük. (Fekete Emese) Kinek ajánljuk? Aki akárcsak egyszer elgondolkodott a könyv címadó felvetésén, és ennek ellenére arra jutott, hogy csak azért is keresi a boldogságot.
Van, hogy az ember szexi pózban, kellemes ön- és megelégedettségében napozik a homokos tengerparton, aztán váratlanul úgy beteríti egy sós hullám, hogy szó szerint köpni-nyelni nem bír utána. Előbbi kép maga az Insta-filteres jó élet, utóbbi nagyon is 2020-as mindennapjaink része, csak a tenger helyett a szorongás, a depresszió, a pánik csap át rajtunk a legváratlanabb pillanatokban, újra és újra. Belföldi […]
Van, hogy az ember szexi pózban, kellemes ön- és megelégedettségében napozik a homokos tengerparton, aztán váratlanul úgy beteríti egy sós hullám, hogy szó szerint köpni-nyelni nem bír utána. Előbbi kép maga az Insta-filteres jó élet, utóbbi nagyon is 2020-as mindennapjaink része, csak a tenger helyett a szorongás, a depresszió, a pánik csap át rajtunk a legváratlanabb pillanatokban, újra és újra.
Belföldi utazás, meditáció, elvonulás, elérhető gasztronómia, erdei bolyongás, divatos minimalizmus – ebben a Forbes Life-ban minden van ahhoz, hogy elmenekülhessünk. De leginkább mindegyik a befelé figyelésről kellene szóljon: ha belül nem találunk békét, nincs az a külső inger, ami tartósan elvonná figyelmünket. Úgyhogy ebben a lapban bőven van segítség ehhez is.
Mióta volt alkalmam Edith Eva Egerrel beszélgetni – a tavaszi karantén után most ősszel másodszor –, általában már csak addig zihálok a hullámokban, amíg a pszichológus egy-egy gondolata eszembe nem jut. Leggyakrabban ez a részlet a címlapinterjúból: „Problémák nem léteznek, kihívások vannak. Nincsenek krízisek, csak átalakulások. Talán épp egy átalakuláson megyünk keresztül, és nem tehetjük fel a kérdést: miért én, miért ez? Hanem azon kell gondolkodnunk, hogyan tovább.”
Máskor a maga vagy családja életéből hozott példái lendítenek rajtam – mesél eleget új könyvében és a Forbes Life-ban is –, vagy az, amit 93 évesen magától kérdez: nem azt, mit adott neki a világ, hanem hogy ő mit adott a világnak. (Az interjút megjelenés előtt megmutatom a páromnak, anyámnak, néhány kolléga is olvassa – egyszer, aztán még jó néhányszor, van, aki tízszer, van, aki könnyek között. A mondatok mára mantrákká válnak.)
Dr. Eger alapvető válasza az életre maga a szeretet – amit szerinte nem érezni, hanem csinálni kell.
Különös példakép a korban, amikor újra az elménk a menedékünk a világ elől. Vagy a közösségi média – erről már Tari Annamária beszél egy másik beszélgetésben. G. Tóth Ilda Tari-interjújából is belénk ég valami – belém leginkább a „kognitív restség” kifejezés – talán már ez is elég ahhoz, hogy telefonnyomkodós pótcselekvés helyett valami előremutatóbbért nyúljunk.
Vagy befelé figyeljünk. Ez, mondjuk, sokkal nehezebb, de ott van a megoldás. „Ha békén hagyják az embereket, akkor mindenki nagyon pontosan tudja, mire van szüksége, hogy jól legyen. Legeslegbelül hordozzuk a harmónia megteremtésének bölcsességét, és ha van hozzá tér, ha meg vagyunk tartva, akkor képesek is vagyunk elérni” – ahogy a Bács-hegyen meditációsközpontot alapító Karsai Dina magyarázza. Momentán elég a képekre nézni: (nem tengerpart, de) a Káli-medence tanúhegyeinek ölelésében valami nagy egész apró részének érzi magát az ember, és megneszeli, hogy végül talán minden a legnagyobb rendben lesz.
A koronavírus elképesztő izgalmakat hozott a befektetők életébe is 2020-ban. Indokolatlannak tűnő jókedvből váltottak a tőzsdék tavasszal hatalmas zuhanásba, majd álltak fel igen gyorsan, élen az égbe szálló technológiai óriásokkal. Amikor pedig ősszel elfogyott a lendület, a vakcinahírek elhitették a piacokkal, hogy hamarosan vége lesz a járványnak, visszatérhetünk régi életünkhöz. De mit lehet ilyenkor csinálni, hogy megőrizzük a pénz értékét? Nulla kötvényhozamok és magas részvényárak mellett hol van még érték? Mit tudnak a magyar eszközök, véget ér-e a forint vesszőfutása?
Dr. Petrohai Ágnes, az Álomarc klinika alapító orvosa szerint a minimál invazív, szikementes orvosesztétikai kezelések legfontosabb irányelve, hogy ne legyenek feltűnőek. „A lényeg, hogy a páciens önmagához képest fittebbnek, frissebbnek tűnjön, mintha csak egy hosszabb nyaralásról jött volna vissza” – mondja a szakember. Az általa használt orvosi minőségű hialuronsav kezelések természetes, hosszan tartó hatást biztosítanak, szike nélkül.
„A mi filozófiánk a fenntarthatóságot képviseli. A globalizált világban egyre kevesebb a termőterület, egyre fontosabb, hogy az emberek azt fogyasszák, ami a közvetlen környezetükben megterem, ne azt, amit több ezer kilométerről importálnak. Ha itt megterem a kert végében a rebarbara, akkor azzal fogok főzni, és nem trópusi növényekkel. Vagy kimegyek az erdőbe vagy a házam mögé, és szedek egy kis mohát. Nagyon jó kis levest főzök belőle erdei gombával” – mondja Ana Roš. A világszerte ismert séf sosem járt szakácsiskolába, ma mégis több hónapra előre tele van az étterme. Mert autentikus.
Kevés étterem van Vas megyében, amelyiknek nem az a legfőbb ismertetőjegye, hogy dödöllébe vagy vasi pecsenyébe akarja fullasztani a vendéget. Van viszont egy, amelyikért az ország másik feléből is sokan elautóznak. A helyi értékekre – kézművességre, termelőkre, alapanyagokra és hagyományokra – felépült Pajta lényegében úgy lett a magyar vidék egyik legelismertebb vendéglátóhelye, hogy nem volt megtervezve, tulajdonosai tapasztalat nélkül vágtak bele, és soha nem hirdették.
