Évek óta szerettem volna kipróbálni a pancsakarmát, az ősi indiai gyógyászat, az ájurvéda sejtszintű tisztítókúráját. Az a lényege, hogy beindítja a szervezet természetes méregtelenítési folyamatait, és így a felhalmozódott toxikus anyagok a legkülönbözőbb irányokban távozhatnak. Mindig úgy képzeltem, hogy erre valahol Dél-Indiában kerül majd sor egy egzotikus jógaközpontban a tengerparton. A pandémia hatására egészen Siófokig jutottam, ahol a messze földön híres Calendula Klinikán orosz, ukrán és magyar orvosok, illetve indiai masszázsterapeuták és jógaoktatók ötvözik a nyugati modern orvoslást és a keleti tradicionális gyógyászatot, a lehető legmélyrehatóbb élmény reményében.
Írta: S. Takács András
„Magának nincs emésztése!” – csattan fel Pável doktor, miután kitapintja a pulzusomat, szemügyre veszi a nyelvemet, és megnyomkodja a hasamat. A magas, kopasz, kisportolt orvos arcából csak a szemeket látom a maszk fölött. Tekintete megnyugtató, de amiket mond, az felér egy-egy gyomrossal. „Ez itt egy zsírmáj – húzza végig a sztetoszkópot a hasam jobb oldalán. – Nagyszerű, hogy itt van, így nem lesz cukorbeteg. Beindítjuk az emésztését!” Ártatlan utazási cikknek indult, de úgy tűnik, több lesz belőle, nyugtatom magam, Pável doktor pedig a következő bő két hétre, amíg itt leszek, felír hat különböző gyógynövénykészítményt, amit az európai klímára, étrendre és testalkatra igazítottak az ájurvéda és a kínai gyógyászat receptúráiból. Van, amit reggel éhgyomorra kell szedni, kettőt másfél órával az étkezések előtt, egyet félórával kaja után – ez a Sűrű Szelek elnevezésű bogyó. Végül egy táblázatot kapok a megszámozott kis dobozkákhoz.
Dr. Bihari Pál Pável
Mire felérek a klinikához tartozó négycsillagos hotel penthouse lakosztályába, ahonnan a Balatont látni a távolban – 2012-ben építették az Európai Unió félmilliárd forintos támogatásával –, már ott vár a fürdőszobában a reggeli rituálé kis kosárkája. A naponta 155 euróba kerülő kezelés (amire rájön az alsó hangon 50 eurós napi szállásdíj) részeként mostantól ébredés után mustárolajat szopogatok egy-két percig, utána spatulával lekaparom a nyelvemről az éjszaka rárakódott toxikus anyagokat, majd szájvízzel gargalizálok, a klinikán kikevert fogpasztával fogat mosok, végül következhet az orrtisztítás. A tenyerembe öntök kétkupaknyi folyadékot, hogy felszippantsam az orromba, zárásként pedig késhegynyi világosbarna porral teszem ugyanezt. Elsőre kissé bizarrnak tűnik az élmény. Figyelem a pupillámat a tükörben, de semmi sem történik vele, se nem tágul, se nem szűkül. Aztán akkorát tüsszentek, hogy azok a páciensek is felébrednek, akiknek nincs reggel 7:30-kor kezelésük.
A magyar gazdasági sajtó bevett formulái közé tartoznak az „X-hez köthető társaság” vagy az „Y érdekköréhez sorolható cég” leírások, és ezek egyre cifrább változatai, úgy is mint „nevük elhallgatását kérő forrásaink szerint a háttérben Z alakja sejlik fel”, hogy a – jobb híján általunk is használt – „régi”, esetleg „kipróbált harcostárs” toposzt, mint a stróman romanticizált szinonimáját ki ne hagyjuk. […]
A magyar gazdasági sajtó bevett formulái közé tartoznak az „X-hez köthető társaság” vagy az „Y érdekköréhez sorolható cég” leírások, és ezek egyre cifrább változatai, úgy is mint „nevük elhallgatását kérő forrásaink szerint a háttérben Z alakja sejlik fel”, hogy a – jobb híján általunk is használt – „régi”, esetleg „kipróbált harcostárs” toposzt, mint a stróman romanticizált szinonimáját ki ne hagyjuk. Hogy ezek a zsurnalizmussá züllesztett kifejezések egyre többször tűnnek fel, az nemcsak a magyar sajtó szűkülő lehetőségeit mutatja (miszerint nem lehet leírni, hogy ez vagy az kié), hanem egy ennél drámaibb és ijesztőbb jelenséget mutat meg: növekvő távolságunkat a magántulajdon eszméjétől.
A Forbes első, 2013-as milliárdoslistájának publikálásakor izgalommal vártuk a megjelenést: az akkor még éppen hatalma teljében lévő Simicska Lajos ugyanis először került fel gazdaglistára. Hét évvel később már csak költőinek tűnik a kérdés: vajon tényleg az övé volt a Közgép? Övé volt-e bármi is, ami a nevén – vagy „hozzá köthető személyek” nevén – volt valaha? Nem papíron. Hanem úgy, ahogy cégekkel tulajdonosaik rendelkezni szoktak.
Ha nem lehet megmondani, hogy kié a jószág, mi érdekünk fűződik majd ahhoz, hogy értéket hozzunk létre?
A 2010-es évet nyugodtan nevezhetjük rendszerváltásnak abból a szempontból, hogy az elit megint nekiállt újraosztani az erőforrásokat. Ebből – csakúgy mint harminc évvel korábban – a többség újfent kimaradt. Kifejezetten cinikus, hogy az együttműködésről nevezték el ezt a folyamatot, ami mára odajutott, hogy nemcsak a javak újraosztása történt meg, hanem megkezdődött valamiféle konszolidáció is. Mindez persze nem a politikai térben történik, hanem a gazdaságban. Egyre több nagy piaci szereplő fogadja el, hogy a NER által felemelt „üzleti” elit nem megy el, itt marad, és érdemes velük együttműködni.
A területfoglalás nem állt le, de a kontúrok elmosódnak, jó példák erre a Libri és a Gallicoop tulajdonosváltásai az elmúlt évből. A kormány által tőzsdei cégek részvényeivel felduzzasztott alapítványok és a rejtélyes hátterű, de a politikához ezer szállal kötődő befektetési alapok aktív vásárlóként jelennek meg a piacon. Kisebb halakra vagy újabb kisebbségi részesedésekre pályáznak, a többségi tulajdonos maradhat, csinálja, amihez ért: termelje a profitot.
Közben az állam két stratégiailag fontos területen jelent vagy jelenik éppen meg, és válik kisebbségi tulajdonossá: a bankszektorban és a telekommunikációs piacon. Két olyan terület, ahol közbeszerzésekkel nem lehet egyik napról a másikra nagyot gurítani, itt beruházni, versenyezni kell, ha valaki labdába akar rúgni. Előbb az Erste bankban lett kisebbségi tulajdonos, majd most a formálódó gigabankban, a Bankholdingban, és láthatóan a Telenorban is megelégszik ezzel a szereppel – miközben erős kézzel szabályozza is ezeket a piacokat.
Egyre nehezebb lesz majd megmondani – az elittől átvett fogalommal élve –, hogy melyik a „NER-es”, és melyik a „nem NER-es” cég. Miközben a felszínen a küzdelem zaját halljuk, odalent csendben alakul a konszolidáció – persze abban az értelemben konszolidáció ez, ahogy a NER meg maga az együttműködés. Nevezhetjük nyugodtan így: beletörődés és igazodás.
Ebben a vagylagos, ködös rendszerben még nehezebb lesz majd arra az egyszerű kérdésre válaszolni: kié a jószág? És láttuk, hogy mire ment ezzel a kérdéssel a nagyravágyó és az egykor a minisztereknél is befolyásosabb Simicska. Végigkáromkodott egy autóutat Veszprémtől Pestig. Ha nem lehet megmondani, hogy kié a jószág, mi érdekünk fűződik majd ahhoz, hogy értéket hozzunk létre? Hogyan kezdenek el felépülni ma a 2040-es év Magyar 100 listájának nagy privát cégei, ha egy igazi tulajdonos ma bármikor kaphat egy visszautasíthatatlan ajánlatot? Az együttműködésünkbe, úgy tűnik, ez bőven belefér. Egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy a magántulajdonról, mint közös, védendő értékünkről, végleg lemondjunk. Egy biztos: amit ezért cserébe kapunk, velünk marad, de a miénk nem lehet soha.
Írta: Zsiborás Gergő, a Forbes főmunkatársa, a Magyar 100 lista vezető szerkesztője
A Webshippy-alapítók online boltjaik példáján látták, mekkora gondot okozhat egy hirtelen jött nagyobb rendelés. Ráfordultak hát a logisztikára, és felhőalapú szoftvert fejlesztettek. Inkább tech startupnak tartják magukat, mintsem logisztikainak: a rendszerükbe automatikusan futnak be a partner webáruházak rendelései, amiket aztán külsős futárcégek visznek házhoz a vevőknek. A vírusválság most jól megdobta növekedésüket.
Szulló Szabina és Széll Tamás őszinték. Nagyon félnek attól, hogy mi fog történni a következő fél évben. Hitel a nyakukban, és az üzleti tervet nem úgy állították össze, hogy az év harmadában, felében zárva lesznek. Pánikot vagy bizonytalanságot mégsem lehet rajtuk érezni, sem a címlapfotózáson, ahol találkozunk, sem Bagi László interjújában. Profik, tudják, mit miért csinálnak, fegyelmezettségből és […]
A koronavírus-járvány tombolása közepette egy maroknyi befektető megtalálta az Amazon Achilles-sarkát, és megtanulta, hogyan kell a 21. században kereskedni. Win-win helyzet a befektetőknek és a fogyasztóknak, meg a munkavállalóknak is – Amerikában.
