Sokszor a rugalmasság és az egyszerű megoldások jelentik a kulcsot a nem várt kihívásokmegugrásában. A Pappas Auto példája jól mutatja, hogyan lehet válságban fejlődni, miközben végig az ügyfelek kényelme és biztonsága marad az első.
Erős háttérrel vágott neki 2020-nak a Pappas Auto Magyarország. Az év fókuszában az ünneplés és a fejlesztés áll, hiszen az osztrák tulajdonú vállalat idén ünnepli megalapításának 30. évfordulóját. Ezt a harminc évet töretlen fejlődés kísérte mind üzleti oldalon, mind márkaportfólió tekintetében. A Mercedestől a Kián keresztül a Fiatig értékesítenek járműveket – szervizük ezen márkák mellett Daf és Iveco teherautókat is fogad –, éves forgalmuk rendszeresen átlépi a százmilliárd forintot, értékesítés terén pedig legalább tízezer eladott járművet céloznak meg, miközben figyelemmel kísérik a piac trendjeit. „Kereskedői oldalon is megfelelő választ kell adnunk az autóipari kihívásokra, legyen szó az autótulajdonlással kapcsolatos attitűdök változásáról vagy az elektromobilitásról. Utóbbi téren például a gépjármű-eladásokon túl biztosítanunk kell a töltéshez szükséges hátteret, és szeretnénk támogatni az ügyfeleket a tudatos autóhasználat elsajátításában is” – magyarázza Pais József ügyvezető igazgató. Bizonyos fejlesztések viszont egyáltalán nem, vagy csak később szerepeltek a terveikben – a koronavírus-járvány azonban új megoldásokat kényszerített ki a Pappas Auto életében is.
A Pappasnál biztonságban
Előbb indult be például a szervizelést megkönnyítő hozom-viszem szolgáltatás. Márciustól a javítások nagy részénél már a Pappas kollégái mentek házhoz az autóért, csereautót biztosítottak, majd a szervizmunka végeztével haza is vitték a járművet. Bevezették a rendszeres gépjárműfertőtlenítést is, a tesztvezetések visszaesése miatt kevésbé használt autóikat pedig a járvány elleni küzdelemben is bevetették. Ételszállításban segítettek a Kiosk étterem szervezésében megvalósuló Kiosk angyal élelmezési program partnereként, emellett pedig több önkormányzat számára biztosítottak szállításra alkalmas transzportereket járványügyi aktivitásokhoz.
Idén sem volt könnyű dolga az MVM Edison startupverseny győzteseiről döntő zsűrinek. A megmérettetés azonban nemcsak az ötleteket mérte össze egymással, hanem képzési programja révén segített azok fejlesztésében is, az ezután kezdődő közös munka során pedig új lehetőségeket is megnyit a nyertesek számára.
Rekordszámú nevezőből választották ki az idén negyedik alkalommal megrendezett MVM Edison startupverseny nyerteseit. A zsűri dolgát azonban nem csak a pályázók száma nehezítette, ugyanis a korábbi évektől eltérően a jövő energetikáját meghatározó innovációk mellett a jövő otthonaira, városaira, a digitális infrastruktúrára vonatkozó ötletekkel, illetve fintech megoldásokkal is nevezhettek a kreatív fejlesztők. A váltás mögött ugyanaz a megfontolás húzódik, amely a versenyt lebonyolító, a hozzá tartozó képzési programot kidolgozó, de egyébként problémamegoldó- és ötletversenyeket is szervező, valamint a cégcsoporton belüli és azon kívüli innovációt is elősegítő Smart Future Lab Zrt., az első magyarországi, kifejezetten energetikai fókuszú inkubátorház 2016-os felállítása mögött is.
„Azt látjuk, hogy elmosódnak a határok az egyes iparágak között – mondja Márton István, a Smart Future Lab vezérigazgatója. – Új szereplők, új üzleti modellek jelennek meg az energetika világában is. Az ügyfelek egyszerűbb, kényelmesebb, az igényeiket messzemenőkig figyelembe vevő szolgáltatásokra vágynak. Mint MVM Csoport, mi is készek vagyunk végrehajtani ezeket a változtatásokat. Ehhez nyitottnak kell lennünk, és követni, bizonyos esetekben diktálni kell a trendet.”
Más megközelítések
A sokszínűség az első három helyen végzett ötletben, illetve csapatban is tetten érhető. A győztes Rollin Technologies az egyre népszerűbb közösségi e-roller szolgáltatók számára tervez olyan okos, indukciós töltőállomásokat, amelyekre egy mozdulattal csatlakoztathatók a rollerek, hogy aztán a következő felhasználó ugyanilyen egyszerűen, immár feltöltve vehesse le róluk a járművet. Ez rengeteg pénzt és időt takarítana meg a szolgáltatóknak, de a felhasználók életét is megkönnyítené.
A másodiknak rangsorolt PiggyBanx rögtön élt is a lehetőséggel, hogy fintech cégként is lehetett nevezni a versenyre, a cég ugyanis a mindenki számára gyerekkorából ismerős malacpersely digitalizálását tűzte ki célul. A közösségi élménnyel kiegészített, illetve tudatos energiafelhasználásra, valamint pénzügyi tudatosságra is játékos formában nevelő applikáció a szülők és gyerekekegyüttműködésére építve segítene abban, hogy a fiatalok összegyűjthessék az álmaik megvalósításához szükséges összeget.
A harmadik helyet megszerző Solar DAO egy blockchain alapú, feltörhetetlen platform biztosításával segítené a fenntartható energiaközösségek létrehozását és működtetését. A decentralizált autonóm organizáció, azaz a DAO biztonságos és demokratikus módon biztosítaná, hogy mondjuk egy kistelepülés közösségbe szerveződött energiatermelői és -fogyasztói finanszírozhassák a megújuló energiatermelést, illetve dönthessenek olyan kérdésekről, mint például a megtermelt többletenergia felhasználása.
De nemcsak az ötletek, hanem azok készültségi foka is nagyon eltérő a három nyertesnél. A Rollin Technologies komoly technológiai akadályok leküzdése után most készült el ígéretes prototípusával, de rengeteg tesztelés áll még előttük. A PiggyBanx applikációja tulajdonképpen készen van, de bankokkal és kiskereskedelmi áruházakkal kellene megegyezniük a piacra lépés előtt. A Solar DAO szinte csak egy ötlettel érkezett a versenyre, a célzott programozás megkezdéséhez szükségük lenne egy olyan közösségre, amely használná a platformjukat, hogy felmérhessék a valós igényeket.
Folyamatos fejlődés
Vannak azonban közös pontok is. Mindhárom csapat vezetője kiemelte, mennyire értékes tudást és tapasztalatokat szereztek a versenyhez kapcsolódó többhetes képzés során. Ez nem véletlen. „Elsősorban a képzési program emeli ki az MVM Edison-t a többi ilyen esemény közül – mutat rá Gerencsér Dorka, a Smart Future Lab innovációs és startup szakértője. – A többhetes képzési program gerincét a design thinking módszertan adja, azaz az ügyfélközpontú gondolkodás. Ez alapvető eleme az oktatásunknak, ahogy az igények felmérése is, ezért azt is vizsgáltuk, milyen erőfeszítéseket tettek a csapatok azért, hogy megismerjék, milyen elvárásaik vannak potenciális ügyfeleiknek. A képzési program során a csapatok munkáját az MVM Csoporthoz tartozó szakértő mentorok támogatták, és a csapatok szert tettek olyan tudásra is, mely segíti őket az üzleti életben való helytállásban.”
Déri Huba, a Rollin Technologies társalapítója elsősorban ez utóbbit emelte ki. „Nagyon sok segítséget kaptunk MVM-es szakmai mentorunktól, fontos meglátásai voltak. Jogi, üzletfejlesztési, pénzügyi és üzleti tervezés területén fejlődtünk sokat a kiválasztott csapatoknak biztosított képzés folyamán, de az ötletünk tálalását is sokat gyakoroltuk.” Kovács János, a PiggyBanx cégvezetője számára a nagyjából kész termék tesztelésében segített sokat a program. „Számunkra a felhasználói tesztek voltak rendkívül hasznosak. A szakértők segítettek abban, mire figyeljünk oda, számos mélyinterjút is készítettünk.” Lénárd Adriánnak, a Solar DAO ötletgazdájának igazából a képzés során állt össze, hogyan is lehetne piacképes termékké formálni elképzeléseit. „A program segített letisztítani az ötletet, előálltunk egy olyan üzleti modellel, ami már működőképes lehet.”
Pontosan ez, a csapatoknak a program során nyújtott teljesítménye volt az egyik szempont, amely segített a zsűrinek a döntésben. „Nagyon fontos szempont ez egy startup esetében, hogy tudjanak változtatni, reagálni, amikor az a visszajelzések alapján szükséges” – szögezi le Márton István, a Smart Future Lab vezérigazgatója, aki egy másik, döntő tényezőt is kiemel. „Egy ötlet akkor tud megvalósulni, ha egy jó csapat áll mögötte. Bármennyire is jó volt az eredeti ötlet, ha nincs meg mögötte az elköteleződés, akkor nem lehet továbbhaladni, hiszen egy startupot felépíteni nagyon komoly munka.”
Határok nélkül
Az MVM Edison képzeletbeli dobogójára tehát mindhárom csapat kemény munka eredményeképpen állhatott fel. De ha a piacon is kiemelkedő eredményeket szeretnének elérni, most legalább ugyanannyira keményen kell tovább dolgozniuk. Ebben is számíthatnak a Smart Future Lab, illetve az MVM Csoport segítségére.
Ez a siker persze már önmagában is nagy lökést adhat az előrelépéshez. A három-, két-, illetve egymilliós díjazás sokat jelenthet a fejlesztés korai szakaszában, a nyeremény részeként kapott professzionális Linkedin előfizetés, valamint a 2020-as Web Summit konferencián való részvétel pedig a további, akár határokon átnyúló kapcsolatépítésre ad lehetőséget.
Erre szüksége is lesz a három nyertesnek, hiszen nem is annyira távoli terveik között szerepel az európai piacra való sikeres kilépés. A PiggyBanx és a Solar DAO könnyen gyűjthetne felhasználókat azok lakhelyétől függetlenül, de a Rollin Technologies sem tervez megállni a határoknál. „Három-négy év múlva megkerülhetetlen töltőállomás-fejlesztő és -gyártó céggé szeretnénk válni Európában – mondja el Déri Huba, aki biztos benne, hogy mindhárom díjazott csapatnak segít majd céljaik elérésében az MVM Edison jelentette elismerés. – Cégként, de magánemberként is segít majd nekünk előbbre jutni.”
Néha jólesik egy nyugalmas erdőbe menekülni, kicsit lefáradni és végül a túrát egy leves-sör menüvel zárni. Egy könnyen megközelíthető, de mégsem túl forgalmas távot jártam végig, ahol az út változatos, néha sűrű erdőben, máskor hegyi legelőkön át vezetett, és még az egyik legszebb kilátót is útba ejtettem a Dunakanyarban.
A nagy tanító, aki kötelességének tekintette, hogy segítsen annak, aki hozzá fordul. Az örökké aktív kertész, aki még József Attilával is találkozott. Az influenszer, aki a természet tiszteletét és szeretetét terjesztette. Bálint György júliusban töltötte volna be a 101. életévét, a vele készült portréból vett idézetekkel emlékezünk rá.
Magyarországon ritkán hallható hírességekkel, irodalmi és filmes nagyágyúkkal készített interjúival már a rendszerváltás előtt nevet és ismertséget szerzett. Később milliókat ültetett a tévé elé lazán elmélyült beszélgetős műsoraival, közben világjáró dokumentumfilmjeivel nyitottságot és toleranciát tanított. Versenyszellem és törtetés nélkül lett az ország legkedveltebb televíziósa, de ha tükörbe néz, jó tíz éve már csak az írót látja, és ettől jobban érzi magát, mint leglátványosabb sikerei csúcsán. Egy ország ismeri a hangját és a gesztusait, ötven éve kérdez, felfedez és mesél, sikerkönyvek szerzőjeként sem fogy ki a történetekből. Új könyve ősszel jelenik meg, most beszél róla először.