Egy kis észak-magyarországi falu melletti dombokon gyógynövények illata keveredik a juhokéval. Itt, a Keleméri Farmon gazdálkodik Balogh-Nagy Erzsébet, akinek Île-de-France fajtájú bárányaiért sorban állnak a csúcséttermek és a külföldi vásárlók.
„Ez nem fine dining. Ilyen egyszerű, jó minőségű alapanyagból készült ételeket kellene ennie mindenkinek hétköznap is. Az biztos, hogy nem lenne ennyi beteg” – mondja Balogh-Nagy Erzsébet, miközben a gőzölgő gombóclevesbe meríti kanalát. A birtokközpont tetején, a kúria épületében beszélgetünk. Dél van, a domboldalon legelésző juhokat is behajtották a hatalmas hodályba. Ők szénát ebédelnek.
A szlovák határ közelében, a gömöri dombok között járunk. Kissé elkoptatott jelző a háborítatlan, erre a vidékre ez mégis áll. Az Árpád-kor óta létező Kelemér falu középkori templomáról, pelikános szószékéről és egykori református lelkészéről egyaránt híres: két évig élt itt ugyanis Tompa Mihály, itt írta Rém Elek álnéven a szabadságharcról szóló allegorikus verseit. Na, meg báránykáiról! A környék gyógyfüves lankáin már évszázadokkal ezelőtt is juhok legelésztek, és ha nem lenne ott néhány villanypózna, most is képzelhetnénk magunkat a modern civilizáció előtti időbe. A faluhoz tartozó Széki-pusztán egykor háromszázan éltek a levéltári adatok tanúsága szerint, a szocializmus végére ebből nem sok maradt.
Nyolc, egymással összekapcsolt, diszkosz alakú korongot kell tekergetni, hogy a belőlük álló gömb minden oldala azonos színű legyen. Egy csavar is van a játékban: az oldalakat egyetlen gombnyomással meg lehet cserélni a fonákjukkal. Talán az új Rubik-kocka lesz Szabolcs János új mechanikus logikaijáték-találmánya.
Mindig is kísérletező típus voltam, világ életemben iskolából iskolába menekültem, nem igazán tudtam, mi legyek – kezdi messziről Szabolcs János, a nemzetközi szabadalmaztatás előtt álló LavosBall ötletgazdája, hogy miként jutott eszébe egy különleges, háromdimenziós logikai játék ötlete. János építészként végzett, majd ő volt az első diák, aki egyetemi tanrenddel egyszerre járt a Képzőművészeti és az akkori Iparművészeti Főiskolára: előbbin jelmez- és díszlettervezést, utóbbin belsőépítészetet és bútortervezést tanult. Később olyan világhírű produkciókban működött közre díszlettervezőként, mint például Az oroszlán télen című film, amelyért Emmy-díjra is jelölték, illetve ő volt Steven Spielberg art directora a Münchenben.
Az utóbbi tíz évben már inkább a digitális tervezés érdekelte. Cége, a Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorházban helyet kapott E8 Lab Kft. többek között interaktív installációkkal foglalkozik. János mindig szerette a logikai eszközöket, a Rubik-kocka 2 × 2-es változata számára maga a varázslat volt. „Filozofikus eszköz, az ember minden egyes mozdulattal elmozdítja a tárgy univerzumának felét.” Szerinte ma már csak azért is fontosak az efféle játékok, mert igencsak kézkényszeresek lettünk. Ő eredetileg egy, az origamiban is népszerű hexa-flexagonnal kezdett el bíbelődni, aztán továbbgondolta: hogyan tudna abból egy többféleképpen elforgatható, izgalmas játékot kreálni? Amikor 2017 nyarán az első prototípust megmutatta néhány ismerősének, leginkább egy bűvésztrükkhöz hasonlították azt, amit János művelt a fura labdával. „A részletek azóta sokat változtak, egyszer például egy kolléga leejtette a labdát, és eltört, ebből jöttem rá, hogy nem az a megfelelő anyag.”
A LavosBall különlegessége, hogy nem a Descartes-, hanem a Leonardo-féle koordinátarendszer alapjaira épül, ugyanis nem három, egymásra merőleges tengelyre felépített korong alkotja, hanem négy, egymással 120 fokos szöget bezáró tengelyre lettek felfűzve. Ezeket önmagukban is el lehet forgatni, de ha megnyomjuk az oldalak közepét, az egész kifordul, és a színek helyet cserélnek. „Segíti a térlátást, fejleszti a logikus gondolkodást és a finommotorikát, egyesek szerint pedig egyszerűen jó fogdosni a gömb forma miatt.”
És hogy miért lett éppen LavosBall a játék neve? „Hajdanvolt látványtervezői korszakom derekán, egy idegen kontinensen, a sivatag kellős közepén forgattunk, és a produkció transzportmenedzsere valamiféle furcsa logikával Jan Lavosra fordította a polgári nevemet repülőjegy-foglaláskor. Persze a járatra nem tudtam felszállni, ám azóta ezt a művésznevet használom.”
A prototípus 3D nyomtatóval készült, de nagyobb mennyiségben majd Kínában szeretnék gyártatni a játékot. A tervek szerint a nyár közepén indul közösségi finanszírozási kampány az Indiegogón, és a bevételből részben a tömeggyártáshoz szükséges öntőmintákat szeretnék elkészíttetni. „Úgy kalkulálunk, hogy körülbelül tízezer labda találhat gazdára. Az első támogatók kedvezményes áron szerezhetik meg, de az átlagár várhatóan ötven dollár körül lesz.” Vagyis nagyjából 500 ezer dollár a kitűzött cél, aminek nagyobb része persze el fog fogyni a „szponzorok” labdájának legyártására és postázására – mert karácsonyra mindenkihez szeretnék eljuttatni a játékot –, de a remények szerint a nemzetközi szabadalmaztatásra is marad némi forrás. A feliratkozás már elindult, és a közösségi gyűjtés startjával egy időben Jánosék nyílt napot is tartanak majd, amikor mindenki kipróbálhatja a LavosBallt. „Rubik tanár úr nem látta még, de nagyon kíváncsi leszek majd az arcára, amikor a kezébe fogja a játékunkat.”
Elvitte a járvány a bankok profitját az első negyedévben, mégsem bánták, hogy 55 milliárd forintnyi adót előre kért tőlük az állam. Mert segíteni akarnak a gazdaság feltámasztásában, és akkor végül nekik is jó lesz. Jelasity Radován, az Erste Bank vezére a Bankszövetség új elnökeként gyárlátogatások mellett a bankokba is várja a politikusokat.
Amikor vége lesz a járványnak, ott lesznek a legnagyobbak között, ígéri. Erdélyi Barna látta a vállalat fénykorát és mélypontját is, most ő teszi rendbe a magyar logisztika csúcscégét, miután egy iparági nagyágyúnak beletört a bicskája. A Waberer’s International új vezérigazgatója a Forbesnak beszél először terveiről.
Irodalmárnak készült, fizikus lett belőle, édesanyjával egyszerre kapott doktori fokozatot. Annyi előadást tartott a Higgs-bozonról, hogy sokan az isteni részecskéről ismerik, amit egyébként maga is keresett. Horváth Dezső, bár hivatalosan nyugdíjas, valójában soha nem lassított.
