Horváth Dezső professor emeritus 73 éves, látszólag kimeríthetetlen energiája azonban csoportosan is fertőz. Zárkózott fizikusok és újságírók körében is ugyanolyan természetesen viselkedik, mintha csak a Wigner Fizikai Kutatóközpontban vagy a CERN-ben lenne. „Képzeljétek, milyen érdekesen oldják meg a japánok a lakcímeket” – dobja be egy közös vacsora alkalmával, és hasonló megfigyelések, történetek vég nélkül áradnak belőle.
Január van, a koronavírus Olaszországban ugyan már megjelent, mi viszont Genfben még biztonságban vagyunk. Egy nagy, kör alakú asztalnál ülve hallgatjuk Dezsőt, a magyar újságíróknak szervezett CERN-es túra egyik idegenvezetőjét. Este kilenc van, reggel nyolc óta vagyunk talpon és úton, nekem már a fejemtől a hátamig mindenem fáj. Dezsőn azonban nem fog ki sem az egész napos menetelés, sem a folyamatos odafigyelés. „Egyszer írtam egy cikket a Fizikai szemlébe, az a címe, hogy Kedvenc mértékegységeim. Nagyon érdekes és vicces dolgok vannak benne” – mondja nekem, mikor egy elrontott kísérlet legendája mentén szóba kerül, hogy a fizikusok között a fok nem mindig jelent Celsiust, sőt.
„Van Dezsőnek egy sajátos humora, ezt nagyon sokan szeretik” – mondja Sükösd Csaba, a BME fizikaprofesszora, mikor a hivatalosan már nyugdíjba vonult kollégájáról kérdezem. Egy CERN-es program keretében ők szervezték a magyar fizikatanárok CERN-es kirándulásait, Dezső sok előadást és vizitet vezetett – valahogy úgy, ahogy nekünk is megmutatta a campust sok-sok évvel később. „A tanárok beszámolót írtak a továbbképzésről, és értékelték az előadókat is – mondja Sükösd. – Dezső előadásai mindig a legjobban értékeltek között voltak.”
