Az apa megveszi, amibe beleszeret, a fia megveszi, amit nem ért

Mivel Magyarországon nincs kiterjedt hagyománya a műgyűjtésnek, nem gyakori, hogy apáról fiúra szállna a szenvedély, de az még különösebb, ha apa és fia nagyjából egy időben, de egymástól függetlenül vág bele a műgyűjtésbe. A Barta családnál pont ez történt. Az 1947-es születésű Pál a 2000-es évek elején kezdte kortársai festményeit vásárolni, harminc évvel fiatalabb fia, Péter generációja képzőművészeinek alkotásait kezdte gyűjteni ugyanakkor. Pálnak mára körülbelül száz festménye van, Péternek pedig több száz műalkotása a legkülönfélébb művészeti ágakból. Jelentős gyűjteményeik akár két önálló cikket megérnének már most is, és még mindketten aktívan gyűjtenek.

Közös szenvedélyük nem a semmiből indult. Már Pál nagyszüleinek szentesi otthonát is festmények díszítették, majd szülei – már a második világháború után, Budapesten – is vettek időről időre képeket. „Apám rendkívül művelt ember volt, és rendszeresen jártunk kiállításokra, múzeumokba, de sem a nagyszüleim, sem a szüleim nem voltak igazi műgyűjtők. Apám egyszerűen szerette a képeket a lakásban, de nem tudatosan válogatott. Festményeiket megörököltem, és nagyrészt megtartottam, de az 1945 előttiek nagyon heterogének. Vannak köztük neves alkotók munkái, de teljesen ismeretlenek is. Utóbbiak közül már csak egyetlen kép van kint a lakásunkban, egy 1920-as években készült Tabán-tájkép, a feleségem egyik kedvence” – meséli Barta Pál.


Az aktív múzeumba járás a következő generációknál is megmaradt, de a családban senki sem fordult kifejezetten művészeti irányba: Pál a rendszerváltásig külkereskedőként dolgozott, majd orvosi kutatásokhoz szükséges alapanyagok importjával foglalkozott, Péter informatikus lett, és Webstation néven szoftvercéget alapított. Pálnak fordulópontot jelentett barátsága a kortárs műgyűjtő Bán Györggyel. „Feleségemmel, Katival láttuk Gyuri gyűjteményét, és neki olyan képei vannak, amiktől nehéz nem kedvet kapni a gyűjtéshez. Teljesen átformálódott a tudatunk és a hozzáállásunk, eldöntöttük, hogy kortárs, nonfiguratív festményeket fogunk vásárolni.”