Hipochondria  valójában már nincs

Viszket. Szúr. Kapar. Fáj. Reggel van, még a kávé se főtt le, a számítógép sem bootolt be, sőt még az ágyból sem kászálódtál ki, de már telefonon bújod a tüneteket a Webbetegen, olvasod a horrorisztikus betegségek végzetes diagnózisait a Házipatikán, sokkolod magad az orvosokkal készült interjúkkal, a mindenféle egzotikus betegségekben szenvedő emberek fényképeivel. Mire kész a reggeli, biztosan tudod, hogy halálos beteg vagy, kár tartós tejet venned, vagy leszervezned a jövő heted. Nem is mész dolgozni, moziba, kocsmába, akárhova, miközben az aggodalom nem múlik, a kellemetlen érzés erősödik, az orvosod pedig csak ingatja a fejét – már megint itt tartunk?

Hipochonder, képzelt beteg, netán bolond. Aki az egészsége miatt a szokottnál többet szorong, sokféle jelzővel találhatja szemben magát. Pedig egyik sem szakszerű megnevezés, a stigmatizálás pedig csak árt az érintettnek, aki sokszor okkal kerül egy olyan végtelen ciklusba, ahonnét csak figyelemmel és segítséggel kászálódhat ki. Általában ideiglenesen.

Nem is így hívják
„Hipochondria valójában már nincs – mondja Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója –, a szakirodalomban ezt a kifejezést már nem használjuk. De a jelenség valóban létezik, szomatikus tünetzavarnak hívja az orvostudomány.” A szakember szerint egy sor névváltozáson ment keresztül az egykor valóban hipochondriának nevezett állapot. Aminek az alapja a beteg azon hiedelme, miszerint ő bármikor megbetegedhet.