A Szarvas tér mellett, a dunai hajóhíd közelében, egy copf stílusú, egyemeletes házban működött a Fehér Elefánt fűszerkereskedés. A tabáni utca forgalma tehetős emberré tette Semmelweis Józsefet, a hienc (nyugat-magyarországi német) származású budai polgárt. Felesége, Müller Teréz, egy szintén jómódú krisztinavárosi sváb kocsigyártó lánya tíz gyermeknek adott életet. Életben maradt, az egyetlen kellemetlenséget az okozta, hogy a németes névvel nem sikerült megbirkóznia a korszak anyakönyvvezetőinek: a tíz gyermeket tízféle vezetéknévvel jegyezték be.

A tények automatikus elutasítására kifejezés is létezik, a Semmelweis-reflex. Az angol nyelvterületen elterjedt tudományos kifejezés olyan automatikus emberi magatartást jelöl, amelynek lényege az új információ elutasítása rögzült normák, hiedelmek vagy paradigmák miatt. Az Egyesült Államokban például az üzletembereket oktatják is arra, miként kerülhetik el, hogy a munkatársaik jó ötleteit reflexszerűen elutasítsák.

Itt, a Meindl-házban született Ignác Fülöp is, és testvéreihez hasonlóan jónevű iskolákba járt, kiemelkedő eredménnyel tanult, éltanulónak számított. A várbéli Egyetemi Katolikus Gimnázium után a Pesti Tudományegyetem bölcsészeti képzésére járt, majd a bécsi jogi kar következett. Hamar megtetszett neki az orvosi pálya, így még abban az évben átiratkozott a medikusképzésre. Az első évet Bécsben, a másodikat és a harmadikat Pesten, az Újvilág utcában, a negyediket és az ötödiket ismét Bécsben végezte. 1844-ben avatták orvosdoktorrá botanikai munkája, a Tractatus de Vita Plantarum alapján, és hamarosan átvette a szülészmesteri és a sebészdoktori oklevelet is.

A két bécsi klinika rejtélye
A szülés után néhány nappal jelentkező gyermekágyi láz évezredek óta ismert betegség, és egyre fenyegetőbb veszélyt jelentett a 19. századi kórházakban szülő anyákra. Pontos okait nem tudták, mindenesetre így volt ez a bécsi Allgemeines Krankenhausban is, amelynek szülészeti klinikáján állást kapott a fiatal Semmelweis is.

Csakhogy volt valami furcsaság. A szülések többsége ekkoriban még otthon történt, a betegség aránya mai szemmel nézve persze magas volt, de akkoriban elenyészőnek tűnt. Még szembetűnőbb volt, hogy a kórház I. és II. számú klinikája között sokszoros volt az anyák halálozási arányának eltérése. Hogy ennek oka legyen, az nyilvánvaló volt, de hogy pontosan mi, azt senki sem tudta. A kórképet már 1622-ben leírták, de baktériumok helyett magyarázták a csillagok együttállásával, a szennyezett levegővel és a női testben feléledő „miazmákkal”, vagyis a görög mitológiában külön életet élő ragályos erőkkel. Ma már ezt megmosolyogjuk, de nem szabad elfelejteni, hogy akkoriban teljesen más definíciókban, zárt elméleti rendszerekben gondolkoztak.

Semmelweis Ignác 1847-ben Velencébe utazott, itt tudta meg, hogy meghalt Jakob Kolletschka kollégája és barátja, a kórbonctan tanára. Boncolás közben szerzett sérülésének elfertőződése okozta halálát, amely az utókor szemében nem volt értelmetlen: az ő boncolási eredményeit áttekintve állt össze a kép Semmelweis fejében: barátja halálát és a gyermekágyi lázat ugyanaz a jelenség okozza. Rájött arra is, hogy a két klinika drámaian eltérő statisztikái mögött semmiféle rejtély nincsen, az egyetlen különbség, hogy a II. számú klinikán bábák, az I. számún orvosok és hallgatók vizsgálják az anyákat. Méghozzá úgy, hogy néhány perccel előbb még talán épp boncoláson vettek részt.

Sejtését azonnal adaptálta a gyakorlatba, a fertőzés megelőzésére fertőtlenítő folyadékokkal kezdett kísérletezni, amíg rátalált a megfelelő anyagra. Kollégáit kötelezte a klór­meszes kézmosásra, és az intézkedések azonnal látványos eredményt hoztak.

A fordulatok azonban csak itt kezdődtek. Közvetlen kollégái, a kórházi személyzet, sőt az orvostársadalom jelentős része is elutasítja nézeteit, intézkedései kifejezetten népszerűtlennek bizonyultak. Kétségtelen, hogy a „bemosdás” hosszadalmas procedúra volt, a klórmész pedig nem épp egy kellemes parfüm.

Néhány orvoskollégája, barátja kiállt mellette, felismerve a felfedezés jelentőségét, de hiába hoz összehasonlító adatsorokat, hiába küzd egyre hevesebben az igazáért, a konzervatív bécsi közeg nem fogadja be az újszerű gondolatokat. 1850-ben előadást tartott a bécsi orvosegyesületben, de áttörést ezzel sem sikerült elérnie. Az utókor szerint hibázott, amikor eredményeit nem igazán publikálta, bizonyára úgy volt vele, hogy a számok magukért beszélnek. „Természetemnél fogva minden tollharcztól irtózom” – írta erről később. Távozik a városból, és vívmányai hosszú időre feledésbe merülnek.

Megszállottan az értetlenség ellen
1850-ben visszatért Pest-Budára, és a következő évben a Szent Rókus-kórház tiszteletbeli főorvosa lett. Hat évig dolgozott a szülészeti osztályon, rekordalacsonyra, mindössze 0,85 százalékra szorítva le a gyermekágyi lázban elhunytak arányát. Tudta, hogy a régi szokásokon nehéz változtatni, ezért a fiatal szakemberek képzésére fordított óriási energiákat. Az évtized derekán kinevezték az elméleti és gyakorlati szülészet tanárává a pesti egyetemen, tanait hamarosan orvosok és bábák százai hirdették az országban. A zürichi egyetem is meghívta oktatni, de ő a maradást választotta. Megházasodott, Weidenhofer Máriával öt gyermekük született.
Az évtized vége felé végre nekiállt a publikációk sorának is. Elsőként A gyermekágyi láz kóroktana című cikke jelent meg az Orvosi Hetilapban, két évvel később, 1860-ban pedig kiadták a német nyelven írt, A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése című könyvét.

Egészen újszerű módszereket, történeti statisztikákat is bevetett, rámutatva a boncolások, a mortalitás és a fertőtlenítés összefüggéseire. „Műve egyúttal alapos orvostudományi munka, pontos statisztikai tanulmány, közvetlen hangú emlékirat és gunyoros vitairat” – írta róla Antall József későbbi miniszterelnök, a Semmelweis Orvostudományi Múzeum alapító-igazgatója 1968-ban.

Harca egyre megszállottabbá tette. Két, egyre szenvedélyesebb hangú – és az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy igencsak terjengős – levelet címzett az orvostársadalomnak. Kéréseit nem hallgatták meg, egyre inkább elszigetelődött, amiben szerepet játszhatott a halála előtti néhány évben jelentkező zavart viselkedés, a kezdődő elmebaj. Antall szavaival „kevés dolog hozhatja úgy ki a sodrából az igazság tudatában levő embert, mint az értetlenség”.

1865 júliusában a döblingi elmegyógyintézetbe került. A bécsi intézmény nem sok jót ígért a haza nagyjainak, Széchenyi után néhány évvel ő is itt lelte halálát. Mindössze két hetet töltött itt, ezalatt többször brutális bánásmódban részesült. Máig sem tudni biztosan, hogy halálát az ütle­gelés, elhatalmasodó betegsége, vagy egy korábbi boncolás során szerzett, elfertőződő seb okozta. Ha így lenne, akkor abba halt bele, ami ellen egész életében harcolt.

A temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem voltak ott. „Ha kitartunk, a siker bármikor beüthet” – állítja ­Barabási Albert-László A Képlet című könyvében. Semmelweis ilyen ember volt, ha nem hal meg 47 évesen, még életében megkapta volna azt az elismerést, amiért küzdött.

Utca, egyetem, kisbolygó, metróállomás
Semmelweis elismerése csak lassan, évtizedek alatt történt meg, elsősorban a francia Louis Pasteur és a német Robert Koch bakteriológiai kutatásainak köszönhetően. Meg kell még említeni az angol Joseph Lister angol sebész nevét is, akinek sikerült az antiszeptikus sebészeti eljárásokat meghonosítani a gyakorlatban.

A századforduló után nem sokkal életének egyik fontos állomáshelye – az orvosi kar akkoriban itt működött –, a pesti Újvilág utca fölvette a nevét. Halálának századik évfordulóján, a szülőházában létrejött a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, majd néhány évvel később talán a lehető legnagyobb elismerést is megkapta, azóta egykori egyeteme is az ő nevét viseli, sőt a bécsi női klinika is felvette a nevét. Az elmúlt évtizedekben neveztek el róla kisbolygót, metróállomást, elismerte az UNESCO, szobrot kapott a híres egyetemi város, Heidelberg gyermekklinikája előtt és a chicagói International Museum of Surgical Science épületében, a világ tíz legnagyobb orvosa között. Idén, a világjárvány kitörésekor a Google animált videóval tisztelgett előtte, egyben a kézmosás fontosságára is felhívva a figyelmet. A videót egy nap alatt 33 millióan nézték meg, és a világ számos országában emlékeztek meg munkásságáról.

Nagysága abban áll, hogy nemcsak felderítette a gyermek­ágyi láz kóroktanát, hanem villámgyorsan reagálva kidolgozta a prevenció részleteit is, az ellenállókat legyőzte, ezzel anyai életek ezreit megmentve. Így lett a korát megelőző, de mellőzött zseniből „az anyák megmentője”, a modern nyugati medicina fejlődésének egyik legfontosabb alakja.