Szerző: Weiszbart Zsolt 2010 nyarán kezdték meg első befektetéseiket publikálni az Új Magyarország kockázatitőke-program (Jeremie 1) pályázatok nyertes alapkezelői, akik a kiírás szerint 45 milliárd forintnyi tőkét szándékoztak korai vagy növekedési életszakaszban lévő, innovatív kis- és közepes méretű vállalkozásokba fektetni. Ezzel egyidőben a magyar nagyközönség számára addig ismeretlen Prezi is megnyitotta San Franciscó-i irodáját. Tíz év elteltével túlzás nélkül […]
Szerző: Weiszbart Zsolt
2010 nyarán kezdték meg első befektetéseiket publikálni az Új Magyarország kockázatitőke-program (Jeremie 1) pályázatok nyertes alapkezelői, akik a kiírás szerint 45 milliárd forintnyi tőkét szándékoztak korai vagy növekedési életszakaszban lévő, innovatív kis- és közepes méretű vállalkozásokba fektetni. Ezzel egyidőben a magyar nagyközönség számára addig ismeretlen Prezi is megnyitotta San Franciscó-i irodáját. Tíz év elteltével túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a fenti két esemény a startpisztoly eldördülését jelentette a hazai startup-ökoszisztéma kialakulásában. Ma már tudjuk, a Jeremie 1 program befektetései közül egyik cégnek sem sikerült a Prezihez hasonlóan több tízmilliós felhasználói bázist kiépíteni, nemzetközileg jegyzett (Tier 1-es) befektetőktől tőkét bevonni.
A labdarúgásban a közép-európai országok futballjának egyik objektív mérőszáma, hogy az adott országból hány labdarúgó játszik a négy nagy bajnokság (Premier League, La Liga, Bundesliga, Serie A) egyikében. Hasonló elvek mentén objektív mérőszám lehet az is, az elmúlt tíz évben hány magyar infokommunikációs (ICT) cégnek sikerült a nemzetközi élvonalból, Tier 1-es befektetőtől finanszírozást bevonnia.
Szimpatikus a vendéglőből bisztróvá átlényegített Szépilona új koncepciója, de sajnos egyelőre csak a koncepciója.
A Szépilona új neve Bisztró, a koncepció mögött ott vannak az egyaránt megbízható és otthonos Két Szerecsen és Bartók gazdái. Friss beltere nagyvonalúan franciás, étlapja elszántan magyar (vagy hívjuk monarchistának) és rokonszenvesen rövid, az utóbbi évekre megfakult hírneve meg akkora, hogy róla van elnevezve előtte a buszmegálló*. Van Costes buszmegálló? Nincs Costes buszmegálló.
Kellemes élményt sejtet ez a képlet, úgyhogy igen könnyű léptekkel tartunk Zugliget alja felé puffadtra enni magunkat egy modernebb vadassal. Ehhez képest vagy az történik, hogy a megújított Szépilonában a progresszió és a felmelegedés jegyében elkezdték tartani a sziesztát, és látogatásunk péntekén délután fél háromkor valójában már zárva vannak, csak a kedvünkért nyitva tartást színlelnek (amit ez esetben nagyra értékelek); vagy az, hogy a három hónap, amit minden nyitásnál meg szoktunk várni, hogy szépen összeálljanak a dolgok, és ne nüanszokon lovagoljunk, itt még távolról sem volt elég.
Parkoló csak jóval odébb van, de ezen gyorsan túllendülünk egy remek, kicsit sem gejl limonádéval. Az előétel, a házi tejföllel kínált marinált lazac is teljesen rendben: a halíz tiszta, a tejföl önfeledten zsíros, a rozskenyér bolti, de legalább jobbfajta. Mivel plakát méretű tábla és egy magabiztos Krúdy-idézés hirdeti a kerthelyiség falán, utána beleválasztunk a tafelspitzbe: az osztrákosan a húsleves elszürcsölése után külön, garnírungokkal fogyasztott omlós marhafartőbe.
A hús ízének nagy része a levesbe vándorolt (a műfajban: helyesen), amely léről könnyen el tudom képzelni, hogy rászorulóknak hozza a falon beígért újraélesztést. A velőscsont tartalmát bagettszeletekre lehet kiütögetni. A hús kísérői közül a spenót selymes, könnyű; a röszti vizes, múlandó; az almás torma finom, de nagyon visszafogott (szerintem, aki tafelspitzet rendel étteremben, el tudja fogadni, hogy a torma valamennyire csípni fog, mi több, gyanús, hogy vágyhat erre). A zsemlemártás megint inkább a nevét magyarázza meg, mint amennyire felőlem fokhagymás és petrezselymes is lehetne.
Ez, mondjuk, ízlés dolga, az viszont nem, hogy a poszter első sorában ígért „benne ressre főtt színes répák” mind elmaradnak, és nem sikerül elég lassan ennünk ahhoz, hogy legyen egy pincér, aki az udvarra kukkant a teljesen néptelen beltérből, hogy egyesült erővel kezdhessünk valamit ezzel.
A másik főétel, a vadas marha (megint fartő) van a legközelebb ahhoz, ahogyan a Szépilona 3.0-t előzetesen elképzeltem. Könnyű mártás, két jelentős és ízes hússzelet, plusz korongokra vágott szalvétagombóc, ami sajnos a szükségtelen pirítás közben a kelleténél jóval több zsiradékot szívott fel.
Az udvar többi foglalt asztalánál kávéznak, boroznak és kivétel nélkül császármorzsát esznek, úgyhogy utóbbit mi is lemásoljuk. Valójában ez lehet itt az emblematikus fogás: ennél is az osztrák irányról, a búzadarát nélkülöző, kis nudlikból-palacsintákból építkező változatról van szó, amely csak mértékkel édes, ahogy a mellé pakolt birs- és baracklekvárok is, így napestig lehetne boldogan enni. Fizetni inkább bemegyek, ahol az is kiderül, a Szépilona miben bátor. Két-két pincér és pultos nézi egymást pár méteren belül, meg engem, ahogy álldogálok a kártyával. A felükön van maszk, felükön vendég láttán se lesz.
Valójában nem egyértelmű, hogy a környék van-e az étteremről elnevezve, az étterem a környékről, esetleg mindkettő Vörösmarty Szép Ilonkájáról, de ehelyütt adjuk ezt most meg a bisztrónak.
Lazac
Szalvétagombóc
Fartő vadasan
Szépilona Bisztró Budapest II., Budakeszi út 3. A teszt időpontja: 2020. október 2.
Ezt ettük: Lazac: 2 590 Ft Tafelspitz: 4 990 Ft Szalvétagombóc: 700 Ft Fartő vadasan: 3 100 Ft Császármorzsa: 1 500 Ft Egy nagy víz: 1 200 Ft Egy limonádé: 1 100 Ft Szervizdíj: 1 536 Ft Összesen: 16 895 Ft
Gáspár László, a Qualysoft Informatikai Zrt. CEO-ja és csapata 2021-ben is piacbővítésre készül. Az általuk használt felhő alapú megoldások a legtöbb esetben költségcsökkenést is jelentenek a vállalatok számára, így nagy a nyitottság felhasználói szempontból is. „Nem elegendő leszállítani a megoldást – az egyedi és változatos igények alapján személyre szabott tanácsadásra, oktatásra, a szervezeti és üzleti célokhoz igazított folyamatos konzulensi jelenlétre van szükség” – mondja a CEO. Gáspár Lászlóval beszélgettünk.
Hiába volt előbb az ötlet, mint a probléma, a Datapolisra mégis inkább mint klasszikus startupra gondolnak az alapítói, akik meredeken ugranak fejest a piacba, és még nincs mindenre válaszuk. Védőháló lehet az alapítók személyes márkája és bitang erős kapcsolatai, a kikezdhetetlen tudományos háttér és a lehetőség, hogy az adatalapú városfejlesztés végre itthon is több legyen szexi témánál.