És akkor ebéd után agyonlőttem pár rákos sejtet

Egy apró, homokos szigeten állok. Körülöttem lágyan ring a tenger, a part mentén elszórva pálmafák. Mellettem repked Mendi, a jámbor tekintetű, kövérkés kissárkány. Hirtelen gonosz, gömb alakú, lebegő sejtek érkeznek egy hajón, és elkezdik kirámolni a kincsesládám. Mendi mutatja, mit kell csinálnom: hol magukat a sejteket lövöm le, hol logikai feladványokat fejtek meg, hogy elejtsék a rablott kincseket. Hiába igyekszem, a gonosz sejtek csak jönnek és jönnek, a feladatok egyre gyorsabban követik egymást.

Mikor leveszem a fejemről a VR-szemüveget, megdöbbenek: öt-hat percnél nem tűnt többnek az élmény, pedig közel 25 percet töltöttem a virtuális valóságban (VR). Erdős Sándor, az OncoVR kutatási projekt vezetője csak mosolyog: hiába a rajfilmszerű grafika és a kisgyermekeknek kitalált logikai játékok, a VR a felnőttek figyelmét is annyira behúzza, hogy megszűnik az idő- és térérzékelés.


Pont ez az OncoVR célja: elterelni az onkológián fekvő gyermekek figyelmét a kezelések alatt, javítani a hangulatukat, közérzetüket, csökkenteni általános szorongásukat, és hogy a szakemberek könnyebben tudjanak a játék után kapcsolatot teremteni a kezeltekkel.