„A kérdés, hogy mire emlékszünk. Nincsenek világos válaszok, nincs fekete és fehér, egymás mellett érvényesül a szürke valamennyi árnyalata. A történész feladata, hogy a maga bonyolultságában mutassa be a helyzetet, minősítés nélkül.” Ez a fajta hideg intellektus fanyar humorral párosul Rácz Árpádban. A középiskolai történelemtanár a rendszerváltás forgatagában hatalmas tudással, alázattal, némi rendszerkritikával és elegendő szerencsével megteremtette a hazai történelemtudomány és a kollektív emlékezet egyik legfontosabb hivatkozási pontját, a Rubicon folyóiratot. Harminc évvel később családi házuk (egyben a Rubicon-szerkesztőség) teraszán ülve vezet végig a lap történetén fia, Gábor társaságában, aki a családi vállalkozás második generációjának képviselője. Gábor türelmesen hallgatja apját, egyszer sem vág közbe.

A pápa akkor volt itt, ha elmegy, onnantól nem érdekes, tehát alternatív módon, olcsóbban kinyomtattuk fekete-fehéren a lapot.

A 80-as években a történelmi témák hirtelen kelendők lettek, a tudományos megalapozottságú História magazin és a tabutémákkal jelentkező kiadványok ötven–százezres példányszámmal pörögtek. A felpezsdülő közélet piaci lehetőségére már a kiadók is felkapták a fejüket. Az akkoriban több lapot is alapító Ötlet Kiadó pályázatot hirdetett egy ismeretterjesztő folyóirat létrehozására, amire a szakma nagy öregjei mellett egy fiatal történelemtanár is beadta a tervezetét. Iskoláról iskolára járva már egy ideje szembesült a történelemtanítás fehér foltjaival.

„Kicsit be voltam sózva” – mondja Árpád a rendszerrel való kompatibilitásáról. Vérmérsékletéhez hűen előszeretettel feszegette a határokat tanítás közben. Megjárta a Hunfalvy János Szakközépiskolát, a Fazekast, a Leöveyt, a Telekit és az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumot is – utóbbinak társalapítója is. Rendszerkritikussága valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy az egy munkahelyen eltöltött ideje ne legyen több öt évnél, de ahhoz is, hogy a kiadó pályázatán elnyerje a Rubicon főszerkesztői pozícióját.

Az új lap a nevében is elköteleződött a régi rendszer és a régi történelemszemlélet meghaladására, erre Árpád volt a megfelelő ember. Nem lehet mondani, hogy a pénzért és a csillogásért vágott bele. „Mikor nagy örömmel elújságoltam a feleségemnek az új munkámat, és hogy mennyit fogok keresni, ő csak annyit mondott, hogy azonnal menjek vissza a főnökhöz, és kérjek többet. Mondtam, én aztán nem megyek. Akkor majd megyek én!” – válaszolta az akkor húszéves Potencsik Erika, és takaros fizetésemeléssel tért vissza. Árpád az épület előtt várta. Erika a kiállásával elnyerte az örökös kincstárnok szerepét, harminc éve ő foglalkozik a cég pénzügyeivel amellett, hogy olvasószerkesztő is.

A pápás különszám
Az első Rubicon 1990. február elsején, 99 nappal a harmadik magyar köztársaság kikiáltása után jelent meg 32 oldalon, mi másról, mint 56-ról. Az Ötletből lett Verzál Kiadó azonban hat lapszám után lefújta a projektet, úgy döntött, hogy a Rubiconnal egy időben alapított, szintén történelmi, de bulvárosabb Szemtanúba öli forrásait.

Feladás helyett Árpád inkább megvásárolta a tulajdonjogot (a Verzál annyira elfordult a projekttől, hogy egy forintért adta), létrehozott egy alapítványt, és az összegyűjtött pénzből tovább csinálta. Éppen egy pápaság történetével foglalkozó különszámot készítettek II. János Pál pápa magyarországi látogatásának alkalmából, ám mire elkészültek, új kiadójuk is kihátrált mögülük. Az előző, Széchenyi-lapszámot még eljuttatta az előfizetőkhöz, de utcai terjesztésbe már nem került.

„A pápa akkor volt itt, ha elmegy, onnantól nem érdekes, tehát alternatív módon, olcsóbban, fekete-fehéren kinyomtattuk a lapot” – meséli Árpád. A pápalátogatás idejére felbérelte rikkancsnak néhány volt tanítványát, hogy nyakba akasztható tálcákról árulják a különszámot, és előfizetőket hajtsanak fel. Egy kegyszerárusnak háromezer példányt adott el, aki rózsafüzér és Mária szobrocskák mellé pápaságtörténeti Rubicont is ajánlott a zarándokoknak.

A második virágzás öt számot ért meg. Ha nem ismernénk ma, harminc évvel később is a Rubicont, nehéz lenne elképzelni, hogy ezután valaki újra megpróbálja, Árpád persze így tett. Harmadjára már saját kiadással, egy ideig még alapítványi fenntartással veselkedett neki. „Bölcsészek voltunk, örültünk, hogy az alapítvány legális működési forma, azt sem tudtuk, hogyan kell vállalkozást csinálni” – mondja, de az idő azóta igazolta őket.

Utoljára 1991 nyarán fenyegette a Rubicont a megszűnés, 1994-ben betéti társaságot alapítottak, és lapjuk jó ideje már hivatkozási pontnak számít. Kanyó Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem történésze és a Napi Történelmi Forrás főszerkesztője legalábbis így látja: „A történelmi ismeretterjesztő folyóiratok többnyire a Rubiconhoz mérték magukat, ezt a vezető piaci pozíciót nem változtatta meg az elmúlt tizenöt év sem. Jelenlegi vetélytársaik közül kiemeli őket a szerzők személye és témáik feldolgozásának mélysége is.”

Rövid fejszámolással próbálom kitalálni, hány szerzővel dolgoztak összesen a harminc év alatt: évi tizenkét lap, egyben átlagosan tíz–tizenkét szerző. Százat mondok, Árpád és Gábor összemosolyogva javítanak ki: 1300 fölött járnak, de ne okoljam magam, senki sem találja el. Budapesti és vidéki múzeumok, levéltárak, egyetemi professzorok, történelemtudományi intézetek és különböző kutatóhelyek munkatársi köréből bárki lehet szerző, aki az adott téma szakértője. Máig keresik az új szerzőket, egy-egy új téma új specialistáért kiált, akit Árpád felhív és felkér.

Az újság mindig a Rácz család aktuális lakásában készült, először 29 négyzetméteren. Itt volt a szerkesztőség, a raktár, ide jöttek a szerzők megbeszélésre, és csak úgy mellesleg itt lakott a család is.

„Mást sem csinálok, csak olvasok.” Tanulmányokat, cikkeket, könyveket és természetesen a Rubicon cikkeit, amiket négyszer-ötször is áttekint, mielőtt megjelennek. A témák jó fél évre előre megvannak Árpád fejében, aminek csak az a veszélye, hogy néhány hónap múlva biztosan más ötlet fog eszébe jutni. Minden tematikus szám fókuszába olyan részletet állít, amikről addig kevesebb szó esett.

Nem beleülni az előmelegített székbe
Még egy történelmi folyóirat is ki van téve a jelen társadalmi és politikai változásainak. „A politikai szembenállás olyan szinten éleződött ki, és szivárgott le a társadalom minden rétegébe, hogy különösen meg kellett erősíteni a tudomány talaján két lábbal állást, hogy az olvasóban semmi ne okozzon áthallást” – mondja Árpád. Szerinte ez azért nehéz, mert a történész feladata nem pusztán követni a változást, hanem mindig kicsit előtte járni, feltárni a változáshoz vezető elemeket.

Van pár történelmi magazin a piacon, a kapcsolat nem túl baráti, de a verseny természetéről és benne pozíciójukról Árpád magabiztosan beszél: „Mi még a História jelenlétét sem éreztük meg, pedig sokkal magasabb minőséget képviselt, mint a mostani konkurenciánk. Mai pozíciónkat saját erőnkből vívtuk ki, legalább annyira erős volt az ellenszél, mint a hátszél.”

Az állami támogatások létszükségletét Kanyó Ferenc is megerősíti. „Csak piaci alapon dolgozó szereplő a tudományos folyóiratok között nem nagyon van. Ezek a lapok most már podcastokkal, Youtube-videókkal, divatosabb platformokkal versenyeznek. Lehet, hogy megmarad egyfajta státuszszimbólumnak az emberek életében, mint anno a Révai-lexikonok, amik ott voltak minden polcon, de nagyon hosszú távon nem biztos, hogy ez a stratégia biztosítja a fennmaradást.”

Gábor, Árpád huszonöt éves fia még óvodás volt, amikor olyan metsző őszinteséggel, amire csak a gyerekek képesek, megkérdezte: „Apa, ugye nekem nem kell majd a Rubicont csinálnom?” A dacra valamelyest magyarázatot ad, hogy az újság mindig a Rácz család aktuális lakásában készült, először 29 négyzetméteren. Itt volt a szerkesztőség, a raktár, ide jöttek a szerzők megbeszélésre, és csak úgy mellesleg itt lakott a család is. Gábor gyermekkorának színtere összefonódott szülei munkahelyével. Németh György vezető ókortörténész itt tanította meg a római számokra, és itt figyelte azt is, ahogy édesapja az eladatlan Rubicon-példányokból épít plafonig érő tornyot.

Felnőtt fejjel is sokáig gondolta úgy, hogy sosem fog beszállni. „Az volt az elképzelésem, hogy ha ezt csinálnám, hiányozna valami az életutamból, mert én nem hoztam létre semmit, csak becsatlakoztam. Mindig volt erről egy pejoratív kép bennem, és hogy mások mit fognak gondolni.” Egyetem, majd egy rövid multis kitérő után alapított egy amerikai diákmunka-közvetítő céget (az American Travel and Work még a Cápák között üzleti showműsort is megjárta), majd két év után másfelé fordult.

Bekerült egy amerikai mentorprogramba, ahol sikeres üzletemberek tabuk nélkül beszélgettek egymással tapasztalataikról és félelmeikről, és Gáborból kibukott a félelme: nem akar beleülni az előmelegített székbe, mert azt sohasem fogja magáénak érezni. „Erre volt a mentoromnak egy életet megváltoztató visszakérdése, hogy amivel most én foglalkozom, a sales-marketing vonal van-e a Rubiconban. Mondtam, hogy nincs. És akkor, ha azt te megcsinálnád, nem a tiéd lenne?”

Innen indult a második generáció reformtevékenysége, ami ha a lapot magát nem is, de a „van olyan jó, hogy eladja önmagát” szemléletet mindenképp felülírta. A főnöke, egyben az édesapja, kezdetben szkeptikus volt az új módszerrel kapcsolatban. „Ha ahhoz a szerephez tartottam volna magam, hogy egyszerűen csak adjak el több lapot, már rég kiégtem volna. Szerintem az új generáció feladata mindig az, hogy aktívan és folyamatosan újragondolja, mivel tehet többet, hiába működött jól a cég előtte huszonhét évig.”

Az utóbbi három és fél évben aztán egyre könnyebb lett a dolga, jöttek az eredmények és a számok a kételkedéssel szemben. Az egyik legfontosabb vívmány mégis az, hogy a fiatalabb korosztálynak is vonzó lett itt dolgozni. Kormosi Áron huszonegy éves, egyetem mellett, részmunkaidőben van a Rubiconnál, holott bőven lett volna más lehetősége is. „Diákmunkához képest rengeteg mindent csinálunk, és itt a közös pakolástól a raktárban a marketingstratégia fejlesztéséhez adott segítségig mindent el lehet képzelni. Használnom kell az agyamat, és rémesen jó a légkör.”

Gábor és háromfős csapata két fő küldetést tűzött ki maga elé: mérni és folyamatosan növelni azt, hogy mennyit ér nekik egy vásárló, illetve saját értékesítési csatornákat létrehozni, amelyek egyszerre hoznak bevételt és függetlenedést is a terjesztőtől. Utóbbi részesedése ugyanis komoly szeleteket hasít ki az eladásokból. Erre született a Rubicon online bolt, ahol régi lapszámokat lehet böngészni és vásárolni (korábban az újságban hirdették a remittendát). 2020 lesz az első évük, amikor a bevételeik több mint fele származik direkt értékesítésből, ráadásul egy vevőre az eddigi 300–400 forint helyett ezernél többet tudnak költeni. „Ebben a szakmában az nyer, aki a legtöbbet tudja egy vevő megszerzésére költeni” – fejti ki Gábor.

Átalakították az előfizetői ajánlatokat is, az eredetileg határon túli magyarokat célzó digitális elérést új csomagban, a korábbinál másfélszeres–kétszeres áron tudják ma eladni, minek láttán még Árpád is – aki szerint „a lap, az lap” – megtért a digitalizációhoz. Idén az önállósodás öröme mellett még a vérfrissítésen átesett online Rubicon érettségifelkészítő kurzusaira is több mint ötszáz diák jelentkezett, így aztán jogosan érzik, hogy „mindig van valami, amire pezsgőt bonthatunk”.