Egyre kevésbé számít ufófilmbe illő jelenségnek, ha drón hozza ki a megrendelt ételt. Ugyan bőven vannak még technikai és jogi akadályok, a drónszolgáltatók piacában hatalmas a növekedési potenciál. A hazai szabályozás enyhén lemaradt, de legalább már kész az online légtérfoglalásra alkalmas központi applikáció – csak használni nem lehet.
Alig húsz perccel a fizetés gomb megnyomása után az okostelefon applikációja már jelez is: a vásárolt termék megjött. Csöngetni senki sem fog, csak ki kell sétálni az utcára. A nagyjából másfél méter átmérőjű minihelikopter, alján a csomaggal, hétméter magasan lebeg, majd a földig ereszkedik. Miután a csomagtól megszabadult, visszaemelkedik a 45 méteres repülési magasságba, aztán elrepül.
A drón nem egy science fiction film forgatási kelléke, hanem áruszállító: a Google anyavállalatához, az Alphabethez tartozó Wing gyártotta és üzemelteti. A fenti kép pedig ugyan Magyarországon még mindig a sci-fi kategóriájába tartozik, és tőlünk nyugatabbra sem a mindennapok része, a világ egyes részein egyre gyakrabban láthat az ember áruszállító drónokat.
A McKinsey tanácsadó cég szerint tíz év múlva a kereskedelmi szállítások már nyolcvan százalékát bonyolíthatják drónokkal.
Írta: Macsuga János Hiába dőltek meg sorra a járvány első hulláma alatt a napi rekordok több budapesti biciklis mérőponton, szép lassan visszaállt az élet a rendes kerékvágásba – és visszajöttek a kifogások is. „Majd ha lesz alternatíva!” – hangzik el gyakran az érv a magyaroktól, amikor felmerül a kérdés: miért kell minden egyes nap autóba ülni, hogy megoldjuk napi teendőinket? Ha […]
Írta: Macsuga János
Hiába dőltek meg sorra a járvány első hulláma alatt a napi rekordok több budapesti biciklis mérőponton, szép lassan visszaállt az élet a rendes kerékvágásba – és visszajöttek a kifogások is.
„Majd ha lesz alternatíva!” – hangzik el gyakran az érv a magyaroktól, amikor felmerül a kérdés: miért kell minden egyes nap autóba ülni, hogy megoldjuk napi teendőinket? Ha ezeket a vitákat vizsgáljuk, hirtelen azt gondolhatnánk, hogy a világon nálunk van a legtöbb pék, festő vagy klímaszerelő. Ha olyan sok hazai állampolgár felesége szülne gyereket, mint ahányszor kijátsszuk a „terhes a feleségem” kártyát, biztosan nem küzdenénk az elöregedő és fogyatkozó magyar népességgel sem.
Évente 92 órát dobunk ki az ablakon dugóban araszolással. Sao Paolo példájára várunk esetleg, akiknél ez a szám 152 óra?
Nincs ebben semmi meglepő, így működünk. Ha nagy változás előtt állunk, az agyunk sokszor akkor is behúzza a féket, ha tudjuk: nem csak a társadalomnak, magunknak is jót teszünk. Márpedig mi mást lehetne nagy változásnak nevezni, ha nem azt, amikor fentről megpróbálnak beleszólni mindennapi közlekedési szokásainkba?
A problémakör sokrétű. Egyrészt a mobilitás szinte egybeforr szabadság iránti igényünkkel, másrészt az, hogy eljussunk a dolgunkra, annyira természetes igény, mint a levegővétel. Hát csoda, hogy szeretnénk, ha legalább ebbe nem szólna bele senki?
Igen, biztosan rengetegen vannak, akik Európa egyik legjobb tömegközlekedési hálózata mellett a Hungária körgyűrűn belül ingáznak autóval, de ne felejtsük el, hogy a Budapesten közlekedő autók fele az agglomerációból jön. Szóval ők tehetnek mindenről? Kár lenne ennyire általánosítani, de tény, hogy az elmúlt évtizedekben mi magunk is hozzájárultunk ahhoz, hogy a rengeteg autóval és a felrobbanó lakásárakkal elég kellemetlen lett a fővárosi élet.
Öngerjesztő folyamat ez: aki teheti, kevesebb pénzből kertes házat vásárol magának, aztán vesz egy autót, és vállalja mindennap akár a többórás dugót is. Ne felejtsük el, hogy egy átlagember számára nem nagyon létezik nagyobb motiváció, hiszen legtöbbünknek az autó és a ház a legnagyobb anyagi befektetés az életében.
Jönnek tehát a kifogások, hogy majd akkor tesszük le az autót, ha lesz alternatíva. Mindig valami rajtunk kívül álló tényezőt képzelünk el, hogyha az majd megvalósul, akkor mi is változtatunk. De mi lenne, ha ezúttal ennél egy kicsit okosabbak lennénk?
Sokan a hozzáértők közül is azt gondolják, hogy akkor változtatunk majd, ha Budapest mattot kap. A helyzet az, hogy már pont elég súlyos mattot kaptunk azzal, hogy évente 92 órát dobunk ki az ablakon dugóban araszolással (legalábbis az Inrix kutatóintézet mérései szerint). Sao Paolo példájára várunk esetleg, akiknél ez a szám 152 óra? Ez a kényelmi „színvonal” évente 17,8 milliárd amerikai dollárjukba kerül a braziloknak. Összehasonlításként: az éves magyar GDP nagyjából 158 milliárd dollár. Túl kényelmesek vagyunk. Bármilyen kifogást hajlandók vagyunk kitalálni, csak ne kelljen lemondanunk szerzett komfortszintünkről. Szavazni nemcsak a boltban tudsz, vagy négyévente a választásokon, hanem mindennapi döntéseiddel is. Nézz körül, milyen lehetőségeid vannak! Próbáld ki, mennyire felfrissítő egy bringázás az egész napos daráló után! Kombináld a közlekedési módokat, kísérletezz, és meglátod, lesz alternatíva!
„Amikor a kollégáim irodát keresnek, két dolog érdekel: legyen erkély és kilátás” – mondja Kürti Tamás. A jövő technológiáit ismerő és értő felső és középvezetők, valamint az adattudósok képzésével foglalkozó Kürt Akadémia tulajdonosa szenvedélyes hegyi bringás. Budai irodájában három erkély gondoskodik róla, hogy csapata is érezze a zöld közelségét. A saját elmondása alapján is hiperaktív Tamásból csak úgy dől a szó irodája kapcsán, csönd csak akkor van, ha mélyet szippant az elektromos cigarettájából.
A Takarékbank személyi bankárja akár Kenyában is távsegítséget nyújt. Közel egy éve indult a Takarékbank Zrt. formalizált privátbanki szolgáltatása, amelynek keretein belül az ügyfelek nem csupán profi befektetési tanácsokhoz és kiváló termékekhez juthatnak, hanem elkötelezett társat kapnak maguk mellé pénzügyeik menedzseléséhez is.
