A 30. születésnap egy bank életében jelentős mérföldkő. Jubileumunk alkalmából most öt olyan ügyfelünket szeretném bemutatni, akikkel 20–30 év közös munka köt össze bennünket és akik példaként szolgálnak számomra, és azt remélem, mások számára is abban, amit egy üzletileg és környezetileg is fenntarthatóbb jövőért tesznek.
1995 óta dolgozom az UniCredit Banknál és jogelődeinél, és mindig is fontos volt, hogy ne csak a saját banki működésünkre figyeljünk, hanem tanuljunk is ügyfeleinktől. A fenntarthatóság és az ESG-célok az UniCredit üzleti modelljének szerves részei, ugyanakkor ügyfeleink e törekvései bennünket is inspirálnak.
Ott voltunk a kezdeteknél, amikor hobbiból, kis családi vállalkozásként elindult az Aranycipó Pékség. Mára a dél-dunántúli régió piacvezető pékipari vállalata lettek, és a szülői életművet az alig 30 éves Büki testvérpár, László és Tamás építi tovább. Tőlük nemcsak a sikeres generációváltásról tanulhatunk, de munkáltatóként is rendkívüliek: dolgozóik közül 100 fő évtizedek óta náluk dolgozik.
Majakovszkij utca. Többségetek nem fogja tudni, melyik budapesti utcát hívtak negyven évig így. Én sem tudtam egészen addig, amíg el nem hallgatott a budapesti belváros, és a turisták özöne már nem terelte el a figyelmemet arról, ami itt volt, van, és úgy fest, lesz is. Romos, nem ritkán lakatlan házak, lepukkant (sokszor nagyon lepukkant) udvarok. Pontosítok: turistákkal együtt […]
Majakovszkij utca. Többségetek nem fogja tudni, melyik budapesti utcát hívtak negyven évig így. Én sem tudtam egészen addig, amíg el nem hallgatott a budapesti belváros, és a turisták özöne már nem terelte el a figyelmemet arról, ami itt volt, van, és úgy fest, lesz is. Romos, nem ritkán lakatlan házak, lepukkant (sokszor nagyon lepukkant) udvarok. Pontosítok: turistákkal együtt ennek a romosságnak volt valamilyen romantikája, turisták nélkül csak romoknak tűnnek.
Lassabb is a tempó most a bulinegyedben, mi, magyarok jövünk-megyünk a bezárt vagy üresen álló kávézók és éttermek között. Nem rossz a hangulat, élvezni is lehet ezt a szellőséget, de benne van a levegőben, hogy ára is van. Ebben az elcsendesült VII. kerületben néztem feljebb, mint szoktam, és vettem észre a Király és a Kazinczy utca sarkán egy utcatáblát. Hosszas silabizálás után meglett: a Király utca egykor Majakovszkij utca volt. A tábla régi, 40, 50 talán 60 éves, rozsdás is, de tartja magát.
Nem csak a rozsdás struktúra, a kultúra is itt van velünk, és időnként erőteljesen megmutatja magát.
A régi struktúrák velünk vannak, időnként elfedi őket a néhányunkat (a Forbes közösségében sokunkat) körülvevő jólét, de ha valami felhívja rá a figyelmünket, nagyon is látszanak. Ilyen az egészségügy is. Épül egy párhuzamos világ, a magánszolgáltatók piaca, miközben az állami rendszer egyre siralmasabb állapotban van, a szigetszerűen jól működő helyekkel együtt is. Így aztán sokunkat érdekel, hogy hol és mennyiért lehet kikerülni teljesen az állami ellátást. Hogy az utóbbi mennyire egy rég itt maradt világot idéz, jól mutatja, hogy még fiatalok is hívják időnként esztékának. A mentő a jövőben is mindig állami kórházba visz majd minket (illetve reméljük, nem visz), és szívműtétet sem csináltathatunk magánban, de ezeken a kategóriákon kívül már van megvehető orvosi szolgáltatás. Fekete Emese címlapi összeállításából az is kiderül, hogy az elmúlt években különlegesen pezsgett a piac, felvásárlások és befektetések követték egymást.
Nem csak a rozsdás struktúra, a kultúra is itt van velünk, és időnként erőteljesen megmutatja magát, mint most nekem a bedeszkázott ablakú házak a belvárosban. Hányszor olvastam, hallottam a 90-es években tinédzserként, hogy „ez egy következmények nélküli ország”. És úgy tűnik, egyre inkább az. A közpénzből gazdagodó vállalkozó jachtján nyaraló külügyminiszter és még újabban a miniszterelnök apja, aki dokumentáltan drágán üzletel az állammal, mindennél erősebben mutatja meg ezt. Hogy az utóbbi hírt az új vezetésű Index nem hozza le, világossá teszi, miért kellett bedarálni a régit. És igazi vagányság, hogy a régi csapat Telex néven újraindul.
Az egykori Majakovszkij utcától mindenesetre búcsút vehetek, mert elhagyjuk Király utcai átmeneti szerkesztőségünket, és beköltözünk új, Hajós utcai helyünkre. A jó hagyományokhoz híven az új épület történetének is utánajártunk, Bagi László így várostörténészi (és szóviccmesteri) oldalát is megmutatja, amikor Karfunkel Salamon házáról ír a Forbes Urban mellékletben. Ugyanott ugyanő arról készített listát, mi az, amit ki tervez dobni az ország a szocialista idők építészeti kultúrájából, pedig éppen azt akár meg is tarthatnánk.
Az elmúlt év legnagyobb kiszállói között az élelmiszeripar volt a sláger, magyarokkal az élen: a már régóta elkerülhetetlen piaci konszolidáció éllovasai a hazai nagyvállalatok voltak. A műanyagiparban külföldi cégek csipegettek, és a gyógyszer- és egészségiparban is volt mozgolódás. Mészáros Lőrinc és körei haraptak egy szeletet a Budapest–Belgrád-vasútépítésből, és belenyúltak a veszélyeshulladék-kezelésbe, továbbá egy klasszikus startupexitet is láthattunk az USA-ba, egy egészen különleges iparágban. A listát böngészve egy felfutó trendre is felfigyelhetünk: egyre gyakoribb, hogy magánbefektetők egy csoportja áll össze, és vásárolja be magát középvállalatokba, ezzel párhuzamosan egyre aktívabbak a piacon a rejtélyes befektetői hátterű, de kormányközeli szereplőkhöz köthető magántőkealapok is.
Na, ez az érzés nekem sosem adatik meg” – panaszkodik egy tősgyökeres budapesti barátnőm, miután már fél órája nosztalgiázom egy vadidegennel. Előttünk a Balaton és egy-egy pohár bor, és épp csak kiderült, hogy a lány, aki mellé szabad helyek hiányában leültünk, néhány év különbséggel ugyanabba a vidéki gimnáziumba járt, mint én. Alig tér napirendre, a meglepetéstől le van nyűgözve, […]
Axanne Jelasity, a Butopêa.hu alapítója szerint a visszafogottság izgalmasabb, mint a hivalkodás: a franciáktól a neutrális színeket, klasszikus fazonokat hozta, Berlinben a trendérzékenység ragadt rá. Ruhatárát és vállalkozását azonos alapgondolatra építi: minőséget akar racionális áron.