Fejes Adriennt az egyetemen ismertem meg. Szociális munkát és szociálpolitikát hallgatott, ahogy egy évig én is, ám míg jómagam átmentem egy másik szakra, ő maradt. Aztán évekig nem tudtam róla többet, mint hogy a reptéren dolgozott. Nyolc évvel később, idén januárban megosztott egy blogposztot, ami a Traumaambulancia Egyesület oldalán jelent meg. A sztori róla szólt – pontosabban arról, hogyan lett második születésnapja.

„Aki ilyesmit él át, annak tényleg két születésnapja lesz” – mondja Adrienn egy nyári estén. Rózsaszín ruha, szeplős, mosolygós arc, élénken mesél arról, hogyan szenvedett másod- és harmadfokú égéseket a teste húsz százalékán. A karján mutat pár heget, de egyébként nem venném észre, hogy baleseti túlélő. Pedig ennyire pozitív szellemben talán csak az tudja előadni, miként égett meg egy amúgy banálisnak tűnő háztartási balesetben, aki már elfogadta, hogy ez történt, mi több, a személyisége része lett a baleset. „Az orvosom azt mondta, hét évbe telik, amíg felépülök, és ez nem csak a testemre, de a lelkemre is igaz lesz. Azt válaszoltam, hogy erre nekem nincs időm.”

Megértem. Hét év iszonyú sok idő, márpedig ahhoz, hogy valaki túltegye magát egy súlyos baleset lelki következményein, néha még ennél is több idő kell. Sőt van, hogy egyedül egyszerűen nem sikerül.

„Egy vendégség alkalmával rám robbant az égő bioetanol” – meséli Krausz Csilla, a Traumaambulancia Egyesület alapító elnöke, hogyan jutott el a segítő szervezet megalapításának gondolatáig. „Igen, nem volt kellemes” – nevet, mikor látja, milyen arcot vágok. Négy napot töltött intenzív osztályon, és bár a sérülései nem voltak annyira súlyosak, hogy tönkretegyék az életét, a lelki sebek nem gyógyultak be olyan gyorsan, mint a bőr. „A kórházból kiengedtek, mert meggyógyultam. Ott a testemmel foglalkoztak.” Sokáig gyötörték rém­álmok, szorongás, depresszió – idő kellett, mire ráébredt: poszt­traumás stresszben szenved.

Ahogy arra is, hogy nincs egyedül. A baleseti túlélők többsége így érez, ahhoz pedig, hogy újra jól érezhessék magukat, elkél a segítség. A Traumaambulancia Egyesület nekik nyújt lehetőséget, hogy megosszák tapasztalataikat, vagy akár szakpszichológusi segítséget vegyenek igénybe – természetesen ingyen. A szervezet egy bloggal indult, majd beszélgetőesteket vezetett be. Csilla csak TA-esteknek nevezi a 25–30 fős eseményeket, amiken hol egymással osztanak meg történeteket a túlélők, hol szakemberek vagy ismert személyiségek előadásait, beszélgetéseit hallgatják meg.

ADAKOZOL?
Minden hónapban írunk egy szervezetről, amit szerintünk érdemes támogatni. Miért teszünk így? Mert Magyar­országon kevesen élnek jól (a jól élők közül sokan olvassák a Forbest), de nagyon sokan küzdenek mindennap. Ez így igazságtalan, és mindenkinek van egy kis felelőssége benne.

Üzleti modell is van
„Én a kapcsolati rendszeremmel tudom segíteni az Ambulanciát, tapasztalati szakértelemmel, trauma témában nyilvános előadásokkal” – mondja Adrienn. A Traumaambulancián mindenki önkéntes, bevételük egyelőre nincs sok, felvázoltak azonban egy modellt, ami működhet.

„Vállalkozásoknak tartunk tréningeket, workshopokat” – mondja Csilla. Mivel van tapasztalatuk az elviselhetetlen mennyiségű stressz kezelésében, ezt üzletté formálnák, és a bevételt visszaforgatnák az egyesületbe, ami így országos hálózattá válna. „Eleinte Budapestet fednénk le, majd sejtszerűen terjeszkednénk. Már vannak vidéki szakemberek, akik jelezték, hogy vezetnének saját estet.”

„A nonprofit nem nonprofi” – idézi Csilla mentorát, Kovács Anitát (Hospice Ház), mikor a szervezet modelljéről kérdezem. Mert hát ehhez a fent említetteken túl még sok dolog elkél, többek közt egy helyszín.

„Ingatlanfelajánlásokat is szívesen fogadunk” – mondja nevetve Sárközi Alexandra kommunikációs szakember, aki társalapítóként Csilla mellett ül az interjún. De csak viccel, Csilla gyorsan tisztázza, hogy nem szeretnének adományokból élni, mert azokra nehéz alapozni, nem beszélve az esetleges tőkebevonásról. „Csak akkor tartható fent minőségi munka, ha fizetésért dolgozó emberek végzik. Nem akarunk nagy apparátust felhúzni, de azért ez fontos.”

A szervezet a megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedését is segíti, pontosabban vállalkozásokat kapcsol össze olyan munkakeresőkkel, akik ugyan különleges igényűek, de attól még jó szakemberek. „Öt hónap alatt hatvan elhelyezésünk volt, egy kolléga segítségével” – mondja Csilla. „Aki mindenben segít – szúrja közbe Alexandra. – Felkészít az interjúra, megírja az önéletrajzot. Együtt dolgoznak a Hansa-Kontakttal, az MVM csoporttal és kkv-kkal is.”

Van mit tanulnunk
Szintén jövőbeli terv, hogy a traumát átélt érdeklődők többféle segítő csomagból választhatnának, természetesen szakemberi ajánlásra. Az echte pszichológusi vagy pszichiátriai segítséget sokan zsigerből elutasítják, Csilláék ezért holisztikus módszereket is kínálnának – a lényeg, hogy a túlélő ott legyen, beszélgessen, megnyíljon és maradjon. „Mindenki marad” – mondja Alexandra. Ő sokáig a NAV szóvivője volt, még az előtt találkozott Csillával, hogy balesete lett volna. „Aztán nekem is lett” – nevet. A humor egyébként mindkettőjük szerint elengedhetetlen a gyógyuláshoz, az esteken is sokan nevetnek, akár saját magukon is.

A baleseti túlélők közül sokan az interneten találkoznak az egyesülettel, és többségük meg is marad online érdeklődőnek. Olvassák a blogon megosztott történeteket, aktívan kommunikálnak a Facebookon. Aztán akadnak, akik hosszas érdeklődés után elmennek egy estre. Csilla hangsúlyozza, hogy bár alapvetően balesetet szenvedett emberekkel foglalkoznak, a környezet is számít, hisz sokszor a családtagok, barátok sem tudják, mi a jó egy poszttraumás stresszel élő embernek. A szervezet legfontosabb célkitűzését is az oktatásban látják: jó volna, ha egyre többen ismernék meg a baleseti túlélők lelki nehézségeit, ezáltal ők is megértőbb fülekre találnának.

Szeretnék elérni, hogy a brossúrájuk bekerüljön a nagyobb kórházak baleseti osztályaira. Sőt az lenne a legjobb, ha volna pénz alkalmazottakra, akik bejárnának a kórházakba és a betegek kezébe adnák a papírt. Felvették a kapcsolatot a Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták Társaságával is. „A gyógytornász mindig jön. Vele folyton beszélgetnek. Én is beszélgettem”– mondja Csilla.

Traumaambulancia Egyesület

Az alapítás éve:
2018

A csapat:
8 fő állandó + változó számú önkéntes

Éves költségvetés:
3–3,5 millió forint

Mit kezdenének 10 000, 100 000 és 1 000 000 forinttal?
10 000:
A következő Traumaambulancia Est megszervezésére fordítanák.
100 000:
Még több balesetben érintett megszólítására költenék.
1 000 000:
Helyiséget bérelnének.