Parti Medve

„Mi könyvesboltként gondolunk rá, de nekik inkább kávézó, közösségi hely” – mutat Nyulas Ágnes az üzlet galériájára hatalmas tejszínhabos kakaókkal felsétáló, cseverésző kamaszlányokra. Amikor férjével, Moravcsik Lászlóval négy éve megnyitották a Parti Medvét Szentendre egyik macskaköves mellék­utcájában, elősorban kisgyerekes anyukákra számítottak, mint vásárlókra. De miután az akkor gimis lányuk kitalálta, hogy legyen a boltban kávékártya – vagyis aki hatszor vesz kávét, netán szörpöt vagy teát, az a hetedik italt ingyen kapja –, elkezdtek odajárni a környékbeli iskolák tizenévesei is, lyukasórákon és suli után.


Ági eredetileg villamosmérnöknek tanult, és sokáig egy vállalatirányítási szoftvert forgalmazó céget vezetett, mígnem szakmájának hirtelen hátat fordítva gyerekkönyvkiadót alapított, Cerkabella néven. Olyan kortárs gyerekkönyvszerzők könyveit adták ki ők elsőként, mint például Kertész Erzsi vagy Maksai Kinga – de jelent meg náluk Lackfi János-mű is. Ám egyre inkább úgy érezték: kevés a személyes visszajelzés, kellene egy bolt. „Egy darabig azért halogattuk a szentendrei nyitást, mert jó barátunk a pár száz méterre innen, a Fő téren a Líra könyvesboltot üzemeltető Ferge Lajos” – nevet Ági, hozzátéve, hogy aztán nem lettek egymás konkurenciái.


A Parti Medvében ugyanis többségében gyerekkönyvek vannak, bár az emeleten a kávézgatás mellett lehet kamasz- és felnőttkönyvek közt is válogatni. Míg lent a magyar kortárs gyerekirodalom képvisel nagyobb arányt, úgy tűnik, a tizenéveseket érdemesebb külföldi, főként filmekhez köthető könyvvel megcélozni. A felnőtteknek szóló kínálat pedig abszolút Ágiék személyes ízlését tükrözi, vagyis főleg magyar szépirodalom (néhány kedvencet kapásból kiszúrok). A Cerkabella eddig kiadott mintegy 150 címe persze töredéke a több mint ötezer darabos bolti kínálatnak. „Leginkább antológiákban vagyunk erősek, a Parti Medve elnevezés is mesegyűjteményünk címe.” (A Cerkabella Kiadó Kft.-be 2014-ben beszállt a Móra Kiadó kisebbségi tulajdonosnak.)