„TL-09-47, ez volt a rendszáma, sosem fogom elfelejteni” – eleveníti fel az emlékeket első autójáról Balogh Sándor, amikor a kandallón álló játék Trabantról kérdezem. Pályája elején, az esküvője után, itt Ladánybenén, az állami Kiskunsági Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság (Kefag) szolgálati lakásában éltek feleségével. Négy évig laktak itt, utána saját lábra állva felépítették cégüket. Később, részben nosztalgiából, visszatértek: megvették és felújították az üresen maradt erdészházat. Ma ez vállalkozásuk központja, a főnöki irodában erdőket ábrázoló festményekkel, díszes baltákkal és a már említett játék autóval.

•••
Balogh Sándor és felesége, Baloghné Farkas Mária is Dabason született, és a ma is ott élnek. Egy utcában laktak, de csak a középiskola után ismerkedtek meg. „Nem óvodai szerelem volt” – állapítják meg egyetértően. Sándor az általános iskola után a szegedi Kis Ferenc Erdészeti Szakközépiskolába járt. Megkedvelte a várost, és máig szereti a szakmát is. „Szerencsés vagyok, hogy abban tudtam elhelyezkedni, amit tanultam. Most is szeretem, és még meg is élek belőle.”

A kert végében nyílik az erdő

Az iskola után a már említett állami vállalat erdésze lett, a ladánybenei szolgálati lakásban a kandalló helyén cserépkályha állt, ahol minden este krumplit sütöttek, és télen sokat fagyoskodtak, ami azért meglepő egy erdészetben. Ahogy mások is, ők is Jugoszláviába mentek Siestáért, ezután a fűtéssel legalább nem volt gond. A kertben ülünk le, az asztalt a házaspár és a két lányuk üli körbe, időnként Mázli, a féléves spániel szórakoztat minket többek között azzal, hogy a befagyott kerti tavon korcsolyázik.

És még rozsdás is volt
„Azt gondoltam, aki többet dolgozik, az keressen is többet. Ők nem így gondolták” – mondja Sándor az állami cégnél töltött időkről. 1987 körül önállósodott, egyszerűen csak annyi állt a papírjain, hogy Balogh Sándor fakitermelő kisiparos. A kecskeméti önkormányzattól kellett engedélyt kérni, hogy a környékbeli erdőkben vághasson. A rendes munkaidő után, szombaton és vasárnap dolgozott, így a rendszerváltás idejére már fel tudott halmozni egy kis tőkét.

A privatizációban aztán meglátta a lehetőséget. Erdőket vásárolt először a környéken, aztán az ország egész területén – pontosabban a területet nem, csak a rajta lévő faállomány kitermelésének jogát –, és eladott.

1991-ben, az első alkalommal, hogy erre lehetőség nyílt, feleségével megalapították vállalkozásukat, és a lepényfáról (latin nevén: Gleditsia triacanthos) nevezték el. Marika ekkoriban még tanított, de férje a családi vállalkozáshoz csábította. „Anno is túl voltak fizetve a pedagógusok, szóval jól rá kellett licitálnom. A nulláról kezdtük. Egy Trabanttal jártam, és arról álmodoztam, hogy ha egyszer Nivám lehetne” – meséli a három évtizeddel ezelőtti időkről ugyanott, ahonnan lényegében elindult. Ma az udvar nem hagy kétséget afelől, hogy melyik márkát szereti a legjobban, négy Mercedes áll bent. „Szponzoráljuk őket rendesen. A teherautóinkat is mind tőlük vesszük. Egyszer kipróbáltuk, bejött” – mondja Sándor.

Egyszer elmentünk erdőt venni a Dunántúlon, és vettünk egy tojásfeldolgozót. Ez tényleg így történt.

Visszakanyarodva a 90-es évekhez: minden pénzüket összeszedték, de az első gépekhez és területvásárlásokhoz még bőven kellett hitel is. Az érdi Volán Tefunál megvették az első teherautót, egy használt Kamazt, Gyöngyösről pedig az első, igen amortizált darut, amit aztán ők szereltek össze. Marikának azért voltak kétségei, amikor megvették az első traktorukat, a minszki traktorgyár csodáját, az egész országban jól ismert piros MTZ-t, természetesen használtan. „Úristen, az összes pénzünkből egy traktort veszünk! Még rozsdás is volt.”

Az első új teherautó is Kamaz volt, 1996 körül vásárolták, és nagyon boldogok voltak. „A lányok három-négy évesek voltak, beültettük őket, és mentünk a vendéglőbe megünnepelni.” Előrelépés volt, amikor az orosz teherautók mellé jött egy-egy cseh Liaz, később váltottak még modernebb típusokra. „A párommal Németországba jártunk boldogítani a török autókereskedőket, ők foglalkoztak ezzel. Nem volt GPS, úgyhogy Marika volt a navigátor.”

A kitermelt fának piacot is kellett találni. Az alföldi fára az ország két végében, a Nyírségben, a vásárosnaményi farostlemezgyárban és a nyugati határszélen, a rajkai raklapgyárban is volt kereslet. Az első két-három évben csak Sándor vezetett, aztán ahogy nőtt a volumen, a vállalkozás a kitermeléstől egyre inkább a kereskedelem irányába mozdult, és felvették az első sofőröket. Nem voltak szigorú szabályok, a szocialista önkizsákmányolás módszere sokáig velünk élt még a rendszerváltás után is. „Annyit ment az ember, amennyit bírt.”

„Minden évszaknak megvan a szépsége az erdőben, de a legszebb talán az ősz. A Dunántúlon nagyon jó kirándulni, de élni az Alföldön szeretek” – mondja a családfő. A főnöki asztalon egy fából faragott vaddisznó is helyet kapott

És itt jött Sándor okos húzása: rájött, hogy gazdálkodni ugyan egyszerűbb lenne, ha egy területen lenne az összes erdő, de minél több az úgynevezett rakott kilométer (vagyis minél kevesebb az üresjárat), annál gazdaságosabb a szállítás. Mivel rengeteget autózott, megismerte az országot, és mindenfelé vásárolt, ahol jónak látta. Ma a legtöbb területük Bács-Kiskunban van, de van Pécs és Szeged mellett, Salgótarjánnál, Tapolcánál, a zalai Nemesrádón, a nógrádi Romhányban, a somogyi Kadarkúton és a szabolcsi Ibrányban is, a legfontosabb, hogy ne utazzon üresen az autó. Saját kollégákkal, gépparkkal és piaccal dolgoznak, de mivel az országban mindenfelé van területük, a kitermelést alapvetően mobil brigádokra bízzák.

„Sanyi rengeteget megy, egy évben százezer kilométert biztosan. Mindennap reggel ötkor indul otthonról, fél hatra itt van” – mondja Marika még mindig az irodában. A férjének így szabad ideje nem sok marad, és bár adná magát, hogy az erdőkben vadásszon, már eladta a puskáját. „Időm se volt, mert hétvégén is mentünk, meg pénzem se, mert ha volt, vettünk inkább egy rossz traktort.”

Nyár, fenyő, akác
A cég fő profilja az indulás óta jelentősen bővült, a kitermelés mellett komplex erdőgazdálkodási tevékenységet folytatnak. Az évek során a felújítás is hangsúlyos lett, és az szakértelmet, sokéves előre gondolkodást és nem utolsósorban komoly gépparkot igényel. A kitermelt erdő felújításánál – területtől és az ennek megfelelő technológiától függően – tuskófúrást, mélyfúrás, mélyforgatást, tárcsázást, szántást alkalmaznak, ezek után következik az ültetés kézzel vagy géppel. Ezen belül is létezik gépi ültetés, suhángültetés (a facsemeténél kisebb, 60–70 centis fácskák) és gödörfúrás (amikor 150–180 centi mély lyukakat fúrnak a földbe). Hogy pontosan mivel, azt leginkább az adott fafaj határozza meg, akácot például csak ültetőgéppel érdemes ültetni.

A művelt ipari erdők biológiai összetétele sokkal egyszerűbb a természetes erdőkénél, de ez nem jelenti azt, hogy ne kellene figyelembe venni a természet, a talaj és a fafajták adottságait. Nem mindegy például, hogy ártérről vagy egy gyalogakácos terület rekultiválásáról van szó. Létezik például olyan terület az országban, ahol erdei madarakat, szajkókat vetnek be ahhoz, hogy természetes módon terítsék szét a szaporítóanyagot, a makkokat. Ezt a módszert itt mégsem tudják alkalmazni, mivel mások a domborzati adottságok.

A telepítést mindig a speciális munkagépek készítik elő. Első lépésben el kell távolítani a korábbi tuskókat. Létezik olyan technológia, amelyik egyszerűen kirántja a földből a gyökereket, de szívesen alkalmaznak egy másik módszert, aminél a tuskófúró gép helyben szétforgácsolja a korábbi fából megmaradt részeket. A forgácsból keletkező humusz jót tesz a talajnak. Kevesen dolgoznak az országban olyan gépekkel, mint ők. Az erőgépeknél a finn Valtra vált be leginkább, az erdészeti tárcsák közül a robusztus amerikai Rome márkát választották. Egyik sem olcsó, de megéri az árát, mondják. (A Rome FLS 16-os függesztett tárcsa bruttó beszerzési ára 7,5 millió forint, míg egy Valtra T234A mai árfolyamon bruttó 56 millió forint.)

A cégnél szinte kizárólag három fafajtával foglalkoznak: területeik 70 százalékán nyárfa, a maradék 30 százalékon fenyő és akác terem. A művelt nyárfaerdők teljes felújítása hektáronként 500 ezer forintba kerül, a fenyő és az akác ennél valamivel kevesebbe, 350–400 ezer forintba. A végösszeg ennél jóval nagyobb: az erdővé válásig, ami három–négy év, rendszeres gépi ápolásra van szükség, a gyomosodás miatt évente háromszor-négyszer kézi ápolásra is. A tőre vágás, a metszés, a nyesés mind költséget képez még a felújításon felül. A cég egy évben 100–200 hektár területen végez felújítást és erdősítést.

Ebben az iparágban az idő az egyik legfontosabb faktor, alapesetben még ezeknek a gyorsan növő fafajoknak is évtizedek kellenek a vágásérettséghez. Ezért néhány éve belevágtak egy kísérletbe: olyan, Olaszországból szállított klónokkal kísérleteznek, amelyeknek a vágásfordulója a hagyományosnál jóval rövidebb, mindössze 10–15 év. „Igaz, ennek a szaporítóanyaga és a technológiája is költségesebb. De van egy kis időm még a szakmában, szeretném kihasználni” – mondja Sándor.
Nem csak külföldi erdészeti szaporítóanyagokkal kísérleteznek, a sárkeresztesi Moha 97 Bt.-vel is együttműködnek az innovatív fajták és a termesztéstechnológia fejlesztésében. A cég rövid vágásfordulójú fás szárú növényekre, a biomassza-termelés hátterére és energetikai célú ültetvények kialakítására specializálódott, jelenleg pedig nemes nyár fajtákat szállítanak a Gledíciának. A kísérletek folynak, de az eredmény csak évekkel később lesz látható.

„Sanyi kiváló ember és minőségi szakember – mondja Győri Tibor kertészmérnök, a Moha 97 Bt.
ügyvezetője, akivel legalább harminc éve dolgoz­­nak együtt a szakmá­­ban. – A cég erősségei elsősorban a nagyon jó szervezettség, az erdőgazdálkodás hosszú távon való beruházásszerű kezelése, a faanyag-kereskedelem biztos lábakon állása és a hozzáértés.”

„Nem szabad elfelejteni, hogy a vízháztartás is sokat változott azóta, hogy elkezdtük” – mondja Sándor, amikor az alföldi fafajtákról beszélgetünk. Talán mondani sem kell, hogy a klímaváltozás hatásait Ladánybene – és az ország egyetlen erdeje – sem ússza meg. Az időjárás egyre szélsőségesebbé válik, van, hogy hetekig esik az eső, majd hatalmas szárazság jön. Közöttük egyre rövidebb az átmenet, és ettől lerövidül az ültetési szezon. Mindez egy generáció, harminc év távlatából is jól látszik.

Foci a fatelepen és a Benelux Beachen
A Gledícia Kft. árbevétel alapján a harmadik legnagyobb magánvállalkozás a kategóriájában. A kitermelt faanyagot a piacon értékesítik, a hazai feldolgozók mellett szállítanak többek között Ausztriába, Szlovéniába, Szlovákiába és Olaszországba is. Évek óta bejáratott partnerekkel dolgoznak, de mint minden iparágban, itt is a kereslet és a kínálat határozza meg az árakat. Így aztán, hogy biztos legyen az értékesítés, Sándor beszállt egy barátja cégébe, a raklapgyártással foglalkozó Kerekegyházi Fanyűvő Fafeldolgozó és Kereskedelmi Kft.-be.

Gledícia Kft.

Alapítva:
1991
Létszám:
33 fő (2021)
Árbevétel
(milliárd forint)
2017
2
2018
2
2019
2,2

Adózott eredmény
(millió forint)
2017
103
2018
37
2019
29

Sándor szerint a 2019-es év dübörgött, de már a járvány kitörése előtt lehetett érezni a hanyatlás jeleit. És miközben a szolgáltatások, az üzemanyag, az autópálya-használat költségei fölfelé mennek, a fa piaci árai ma öt–nyolc százalékkal vannak lejjebb, mint két–három éve.

Mindez azt eredményezi, hogy sokan kivárnak – és mivel ők általában nem magát a területet vásárolják meg, csak az azon lévő faanyagot, ehhez nekik is alkalmazkodniuk kell: „Magánemberek nem vágják ki, ha megtehetik, mert inkább megvárják, amíg visszakúszik az árfolyam. Ezer köbméternél egymillió forinttal kevesebb pénzt kap ugyanazért a fáért 2019-hez képest. A szolgáltatások, a fakitermelés 3000 forintról 3500 forintra növekedett, így a nyereség lecsökkent.”

A tüzelőnek való értékesítés ma már egyáltalán nem dominál, mint mondják, lassan kihalnak, akik fával tüzelnek. A keresletet leginkább nagy multicégek határozzák meg, a területet pedig az, hogy milyen fafajtáról van szó. A raklapok kereslete például a visszaesés után helyreállt, így az ehhez való nyárfának van piaca. Az akácfa kiváló alapanyag a kerti bútorokhoz és a játszóterekhez, viszont utóbbiaknál a műanyag olcsóbb, ráadásul a feldolgozást nem igazán lehet gépesíteni. Az akácból ezért jórészt csiszolt gömb­oszlopot gyártanak, és Hollandiában értékesítik.

Mindehhez helyismeret, sok kapcsolat, részletes szerződés és persze komoly tőke kell. Az egyik legnagyobb nehézségük, hogy a partnerek 30–60 napra fizetnek, és bizony néha még a régi üzletfelek is cserben hagyják őket. Az egyik évtizedes lajosmizsei partnerük például hosszan késett a fizetéssel, és mire észbe kaptak, szerb tulajdonosoknak adták el a céget. Csak ezen a behajthatatlan követelésen 20–30 millió forintot buktak. „Ez lelkiekben és forintokban is komoly kár volt. Nem tudom, milyen lelke van annak az embernek” – mondja Sándor.

Mint a tulajdonosok mondják, az utóbbi időben új partnereket kellett keresni, és több tőkét is igényelt az üzlet, amit most intenzíven használnak is, de a nehézségek ellenére a cég köszöni, jól van. Továbbra is támaszkodni tudnak az erősségeikre, mint amilyen például az összeszokott társaság. A kft. alkalmazottai közül a többség kezdettől, 25–30 éve náluk dolgozik. Kollegiális, baráti a viszony köztük, sokszor főznek, iszogatnak együtt, nemzetközi favágóversenyekre járnak (igen, ilyen is van), és a cég telephelyén fociznak, sokaknak már a fiaik is beszállnak a meccsekbe. Kispályás tornákra járnak, és hogy jó formában legyenek, minden szerda este, villanyfénynél játszanak a Bene­lux Beachen.

Erdő nem volt, tojás lett
Miközben az irodából a  fafeldolgozó telepre tartunk, azon tűnődöm, hogy ki és miért lát el olyan talányos névvel egy vendéglátóhelyet, hogy Benelux Beach. Nem telik el negyedóra, és a válasz is megérkezik, Sándor két lánya, Bettina és Brigitta, valamint egy üzletember barátja, Baranyi Lajos a tulajdonos. A kívülről kissé erődszerű létesítményben minden van, pizzéria, kávézó, panzió, sportpályák, rendezvényterem, medence, jacuzzi. És ezzel közelebb kerültünk a névválasztás kérdéséhez is, az első rész a település nevére, a második a luxusra, a harmadik a vízpartra utal.

Mindkét lány közgazdász és mérlegképes könyvelő. Bettina egy nagy könyvvizsgáló cégnél dolgozott, amikor a 2015-ben kitalált Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (röviden: EKÁER) bevezetése miatt mindenképpen új alkalmazottat kellett fölvenni. Sándor ismét licitált, és a felesége után a céghez csábította a lányát is. Végül logikus lépésnek tűnt, hogy Brigi is ott kössön ki.

„Egyszer elmentünk erdőt venni a Dunántúlon, és vettünk egy tojásfeldolgozót. Ez tényleg így történt” – mondja-bólogatja egyszerre mind a négy családtag. Az erdő nem volt megfelelő, de a tulajdonosnak volt más portékája is, így megkérdezte, az nem érdekli-e őket. Végül megvették a siójuti üzemet, amelyet a Triachanthos Gledicia 2000 Kft. működtet Brigi vezetésével (a vállalkozásnak a két lány a tulajdonosa). A közelmúltban pályáztak, és már nekiláttak az új, automatizált üzem felépítésének, a tervek szerint az év végétől fogadhatja majd a tojásokat.

„Kezdettől tisztességre, korrektségre törekedtünk. Úgy gondolom, hosszú távon ez kifizetődő” – mondja a családfő a beszélgetés végéhez közeledve. Úgy látja, hogy a piac ugyan folyton változik, de a fa nagyszerű alapanyag, és ki tudja, tíz–húsz éves távlatban, a műanyagok visszaszorításával mit hoz a jövő. „A legfontosabb az ökológiai egyensúly. Amellett, hogy alapanyagot szolgáltat az erdő, most aztán tényleg látszik, hogy az embernek ki kell szabadulnia a természetbe a négy fal közül.

Gledícsia, lepényfa (Gleditsia triacanthos L.)

Észak-Amerikából származó közismert fafajta. Hosszú, csavarodott, barna termése nyár végére megbarnulva, nagy számban lóg a fán (sokan szentjánoskenyérnek is nevezik). Általában nagy, háromágú tövisei vannak, innen ered latin neve is. Jól tűri a szélsőséges időjárást, gyakran telepítik parkokba, közterületekre, temetők köré. Közismertsége ellenére kevesen tudják róla, hogy termése ehető magvakat tartalmaz. Magját lencseszerűen lehet felhasználni: rövid forralás után megpuhul, íze a tökmagéra emlékeztet. Hazájában sör jellegű italt készítenek belőle. Alkalmas sövénynek, sőt nagyon jó mézelő és tűzifa is.