A Köztemető közelében, egy elhagyatott vasúti erdősor mellett bizarr férfiakt magasodik egy gyárépület melletti betontalapzaton. Két lándzsaszerű oszlop tartja a derekánál, míg ő az ég felé törve hirdeti a szocialista ipar nagyságát – ha elfelejtettük volna. A debreceniek csak Superman-emlékműnek nevezik a szobrot, igazi maradványemlék 1965-ből, és nemcsak az esztétikájában, de a nevében is a múltat idézi: 20. század.
Hiába a zord látkép, a debreceni Clark Kent és a Gördülőcsapágy Művek tőszomszédságában ma már a 21. századot építik.
Az Innonic esetében a cél: megmutatni, hogy Magyarországról is lehet nagy, nemzetközi sikercéget építeni. És hogy ennek a víziónak objektív mérföldkövet is szabjanak: szeretnék, hogy az első magyar unikornis, azaz az egymilliárd dollár értékelést elérő cég innonicos berkekből kerüljön ki. Ahogy Zajdó Csaba, az Innonic alapító-tulajdonosa mondja, nem válogatnak: „Minél több közünk van hozzá, annál jobb, de az sem baj, ha olyan cég éri el, amiben kisebbségi tulajdonunk van, ne adj’ isten, nincs benne tulajdonunk. Csak szülessen meg az első magyar unikornis.” Az sem baj, ha lassan, nem a klasszikus startupéletutat követve teszik, az Innonic tapasztalata alapján ideje újragondolni a pénzégető, előre menekülő modellt. Házon belül erre nyolc dobásuk van, ennyi cég tartozik portfóliójukhoz.
A startupstúdió egy olyan működési forma, amelyben több startupot építenek párhuzamosan különböző finanszírozási és tulajdonosi struktúrában, jellemzően egy adott iparágra fókuszálva. Ígéretes ötlet-alapító kombinációkat keresnek hasonlóan egy akcelerátorhoz, a stúdiós működésben azonban nem rövid, három hónapos vagy fél éves intervallumban támogatják őket, hanem hosszú távon, évekig. A modell előnye, hogy az iparági tudás és az erőforrás is házon belül koncentrálódik, a startupoknak tapasztalatcserével és kölcsönös mentorálással szeretnének éveket spórolni a növekedés útján.
