Amilyen egyszerű, olyan szép is: az Eperfa kézzel faragott és festett fajátékai a magyar tájak állat- és növényvilágát hozzák el a gyerekszobákba.
Az, hogy egy kisgyerek mit lát, milyen anyagokat érint meg élete első éveiben, kis túlzással meghatározza a felnőttkorát is. Márpedig műanyagokkal ismerkedni bőven lesz még ideje a következő évtizedekben. Az Eperfa fajátékai esztétikusak, jó őket megérinteni, és nem utolsósorban etikus vállalkozás gyártja őket.
„Az volt az alapkoncepció, hogy azt meséljem el, ami az én gyerekkorom meséje volt. Amit már félig elfelejtettem, de a gyerekek mellett megtanulhattam újra. Csak én nem mesekönyvet írok belőle, mert azt nem tudnék, hanem tárgyakká alakítom” – mondja Nagy Anna Nóra, a márka kitalálója. A Momén végzett, de építészként nem sokáig dolgozott. Miután kislányai megszülettek, megfogalmazódott benne, hogy gyerekjátékokat szeretne tervezni, de a vezérfonalra várni kellett.
Aztán egy téli napon, amikor a másfél éves Hangával madarakat etetett és már harmadszorra válaszolta a „mami, ez milyen madár?” kérdésre, hogy cinke, rájött, hogy a budai hegyvidéken felnőtt és a fél gyerekkorát a Balatonon töltő lány létére mennyire nem ismeri már a természetet. „Elszégyelltem magam, hogy egy másfél éves gyerek tudja, mi az oroszlán és a zsiráf, de én nem tudom megmondani, hogy egy madár vagy bogár pontosan micsoda. A cinkét ismerjük, a katicabogarat, meg jó esetben a tölgyfát.”
Báró Gelsey Vilmos, vagy ahogy a világban sok helyen ismerték, William de Gelsey az utolsó napokig dolgozott londoni otthonában, az elmúlt hónapokban az emlékiratait rendszerezte. Nem volt olyan ajtó a nemzetközi pénzvilágban, ami ne nyílt volna meg előtte, a huszadik század már rég tankönyvekbe került nagy alakjait pedig csak úgy emlegette, „persze, hogy ismertem, édes pofa volt”. Február 26-án, életének századik évében meghalt – páratlanul gazdag és színes életére néhány rövid epizóddal emlékezünk.
A család a Zala megyei Gelséről származik, a 19. században famegmunkálással foglalkoztak, a horvátországi Beliscsén is voltak gyáraik. Meggazdagodásuk és tekintélyük alapjait a dédapa, Gutmann Henrik tette le 1836-ban, a nagyapa már bárói címet kapott, Budára költözött, és Ferenc József tanácsadója volt.
Ha volt valami, amiről sokszor és sokat mesélt, az 1939. Nem volt még 18, amikor kitört a második világháború, a béke utolsó feszült heteit Berlinben élte át. Majd Angliába utazott, kijárta a cambridge-i Trinity College-ot, és közel negyven évig nem is járt Magyarországon.
Báró Gelsey Vilmos Bécsben született 1921-ben, de a budai várnegyedben, a család grandiózus palotájában nőtt fel. Nagyanyja városszerte híres estélyeket adott, anyját lánykorában Gustav Klimt is megfestette.
Vegyészdiplomával végül banki karriert épített. Izgalmas idők jutottak neki: London globális pénzügyi központtá vált, Kelet-Európában lazultak a falak, ő az Orion Bank elnökhelyettesi posztján óriási vállalati tranzakciókban, privatizációkban, felvásárlásokban vett részt. Nehéz volt olyat említeni, akit ne ismert volna személyesen az angol királynőtől, Margaret Thatcheren át a Rothschildokig vagy Lámfalussy Sándorig. A világ gazdasági és politikai elitje olyan természetességgel volt része az életének, ahogy már szüleinek és nagyszüleinek is a maguk korában.
A 80-as évektől sűrűn járt haza, mindig a budai Hiltonban szállt meg, mindig ugyanazt a szobát kérte, és mindig azzal a patinás Gucci bőrönddel utazott, amit ötven évvel ezelőtt méretre csináltatott magának. Ő volt a Richter gyógyszergyár elnöke, adott tanácsokat az UniCredit elnökének, majd az MNB alelnökének, első kormánya alatt Orbán Viktornak is.
Korán kelt,hétvégén is dolgozott, nem sportolt, ebédre csak csipegetett, soha nem nősült meg, de szerette a nagy társaságot, már készült a századik születésnapjára. Alapítója volt az egyik legmenőbb londoni privát klubnak, az Annabel’s-nek, kilencvenen túl is előkelő vacsorákat adott, és ha vendége volt, legszívesebben, úgy este hat körül, egy white ladyvel koccintott. Kedvenc koktélját még néhány hónapja is maga keverte.
Rába, Dutra, csettegő. Nem is olyan rég még nehéz lett volna elképzelni nélkülük a hazai agráriumot. Mára ezek a traktorok és járművek eltűnőben vannak, egyre kevesebb működik belőlük országszerte, de megmentésükön jó néhányan dolgoznak.
Alakított már svéd focidrukkert, sőt szerepelt IKEA-reklámfilmben is – skandináv szőke haját látva ezen nem is csodálkozik az ember. De nem emiatt ismert, hanem arról, hogy hét évvel ezelőtt ő kezdett elsőként középiskolás lányokat kódolásra tanítani Magyarországon. Koleszár Szilviről azt tartják, hogy igazi vizionárius, azon kevés startupper egyike, akik nemcsak ötletelnek, de meg is valósítják az álmaikat. Ahogy a névjegyén szerepel: thinker, doer, idea-generator.
A túrázók, kirándulók gyakran szembesülnek azzal, hogy kedvelt útvonalaikon egyik évről a másikra eltűnik az erdő, már csak letarolt területeket látnak. Valójában ilyenkor a csemeték már ott vannak a földben, és ha kell is hozzá néhány évtized, de újra nagy tölgyesek, bükkösök lesznek. A magyar erdőgazdálkodásban a közjóléti és természetvédelmi funkciók egyre fontosabbá válnak. Ugyanakkor továbbra sem hanyagolható el a gazdasági szempont sem – és egy erdészeti léptékben viszonylag új, az elmúlt évtizedben gyorsan terjedő módszerrel ezek az érdekek összhangba hozhatók. Az örökerdő-gazdálkodásban ugyanis sosem „tűnik el” az erdő.
Milliódolláros magyar üzletekben gazdag volt a világjárvány jellemezte elmúlt év a magyar startuppiacon. Az állami forrásbőség mellett egyre erősebben érezteti hatását, hogy az eddigi piaci sikerek letéteményesei komoly tudást és tőkét forgatnak vissza oda, ahonnan ők is elindultak. A Startup Hungary kiterjedt kutatása arra is rámutat, hogyan találkoznak a magabiztos alapítók a piaci realitásokkal, és mifélék lehetnek az ezekre adható legjobb reakciók.
