Az 50-es évek eleje a kommunista rendszertől nem független okokból a börtönben találta a magyar értelmiség egy részét. A Közérdekű Munkák Igazgatósága (Kömi) börtönön belüli kutatóintézetének – tényleg volt ilyen! – bentlakó kutatói előbb csak egymás között beszélgettek egy számítógép megépítéséről, majd szakfolyóiratokat kértek és kaptak is, végül 1954-ben Kömi-fejléces papíron levelet írtak tervükről a Magyar Tudományos Akadémiának.


Mire a gép építésére lehetőség nyílt, mindegyikük kikerült a börtönből. Ám a visszaemlékezések szerint Tarján Rezső, a magyar informatika egyik nagy öregje a későbbiekben, amikor nem sikerült egy-egy nyugati szakcikket megszereznie, még szóvá tette, hogy sokkal gördülékenyebben mentek a dolgok, amikor a Kömit fenntartó ÁVH gondoskodott a folyóiratok beszerzéséről.

[caption id="attachment_278879" align="alignnone" width="640"] Az Esti Hírlap címlapja 1959-ből az első magyar elektronikus számítógép hírével Forrás: Arcanum[/caption]


A börtönévek alatt azonban még az sem volt biztos, hogy egyáltalán egy soros felépítésű számítógépet építenek-e, ahogy azt Tarján tervezte soha el nem készült Budapest–1 gépével. A versenyző ötlet egy párhuzamos felépítésű, szovjet mintán alapuló M–3 volt, amit a börtönszakkört kihagyó Varga Sándor kutató támogatott. Végül utóbbi nyert, így az MTA 1957-ben megalakult Kibernetikai Kutatócsoportja ezen kezdett dolgozni.