A szomszéd néni. Az após. Az osztálytárs, aki teniszedző lett. A régi rendszergazda felesége. A barátom édesapja. Róluk kaptam hírt. A szorongás, a bizonytalanság a maszkok feletti tekintetekben visszanéz rám az utcán. Ez van most, március végén, még akkor is, ha a Forbesban előre nézünk, és a tettek embereiről írunk. Ebben a számban a gyásznak is teret kellett adunk, mert nemzeti tragédia zajlik körülöttünk, és mértékét, súlyát még csak méregetjük.
Mütend – új német szó született. Sokan vagyunk fáradtak (müde) és mérgesek (wütend). Reggel én panaszkodom valakinek, hogy már naaagyon elegem van, délután már megvilágítom a másik oldalt, hogy amíg egészségesek vagyunk, és van munkánk, addig ez igencsak nem a világvége. És munkánk, az van.
Igen, igen, igen, igen, igen.
