A hazai biztosítási piac egyik legismertebb alakja, üzleti cápa és mecénás: Horváth Béla az elmúlt húsz évben egy félezer darabból álló gyűjteményt halmozott fel főleg birtoklási vágyból és hiúságból, alapítványa pedig évi ötmillió forintért vásárol fiatal, kortárs művészektől.
„Áhh, nekem nincs szépérzékem. Egy nyakkendőt sem tudok úgy kiválasztani, hogy ne röhögjenek ki” – mondja Horváth Béla, ahogy a könyvtárszobában egy óriási Szűcs Attila-festmény előtt állunk. Már a könyvtárszobáig eljutni sem egyszerű, a bejárattól egészen a hátsó dolgozószobáig minden szabad falfelületen nagyméretű festmények sorakoznak, színes, változatos, figuratív képek kortárs alkotóktól. „Ez egy Hecker Péter, az ott egy Braun András” – sorolja szinte unottan az értékesebb darabokat, akár többmilliós festményeket, ahogy hátrafelé sétálunk.
Nagyon agresszívan alkudozik. Úgy kezdi a tárgyalást: jó, akkor mennyit engedsz az ár feléből.
A túrázók, kirándulók gyakran szembesülnek azzal, hogy kedvelt útvonalaikon egyik évről a másikra eltűnik az erdő, már csak letarolt területeket látnak. Valójában ilyenkor a csemeték már ott vannak a földben, és ha kell is hozzá néhány évtized, de újra nagy tölgyesek, bükkösök lesznek. A magyar erdőgazdálkodásban a közjóléti és természetvédelmi funkciók egyre fontosabbá válnak. Ugyanakkor továbbra sem hanyagolható el a gazdasági szempont sem – és egy erdészeti léptékben viszonylag új, az elmúlt évtizedben gyorsan terjedő módszerrel ezek az érdekek összhangba hozhatók. Az örökerdő-gazdálkodásban ugyanis sosem „tűnik el” az erdő.
Írta: Gribek Dániel // Illusztráció: Kiss Annamária
„Fontos, hogy az örökerdő-gazdálkodás során nincsen véghasználat. A fákat különböző időpontokban, egyesével veszik ki a területről. Mivel ezáltal minden fának egyedi vágáskora van, az erdőkép gyakorlatilag nem változik” – magyarázza az ország egyre több térségében alkalmazott módszer lényegét Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. termelési és természetvédelmi főmérnöke.
Az 1920-as évekből származó koncepció alapján az erdészeknek az örökerdő-gazdálkodásban öt fő szabályt kell szem előtt tartaniuk.
1 Mindig legyen borítás a területen, tehát sosem szabad végvágást vagy tarvágást végezni.
2 A jól teljesítő fát, amiben van potenciális értéknövedék (azaz a fatérfogat gyarapodhat), a területen kell hagyni, csak a rosszabbul teljesítőket lehet kivágni. A gazdasági szempontból kisebb értékű fa az ökológiai funkcióját tekintve még lehet értékes.
3 Az újulat, tehát az erdő aljnövényzetében fejlődő csemeték megjelenése nem cél. Példaként, amikor egy 120 éves tölgyesben feltűnnek a facsemeték, akkor a hagyományos módszer szerint fakitermelés történik, hogy a fiatal egyedek teret kapjanak. Ezzel szemben az örökerdő-gazdálkodásnál az újulat folyamatosan jelen van, és amikor egyetlen fát vagy egy kisebb facsoportot kivágnak, az addig megbúvó csemeték abban a fényt kapó foltban fejlődésnek indulhatnak.
4 Nincsen rögzített vágáskor, tehát a fákat nem egyszerre, egy adott kort, például a 120 évet elérve vágják ki. Ezzel a faállomány összetétele korban változatos lesz. Ha egy ilyen erdőbe betekintünk, szinte minden korosztályból láthatunk fát, a csemetéktől a matuzsálemekig.
5 A növedék egy örökerdőben nem úgy alakul, mint az egykorú erdőkben. Utóbbi előre kiszámolható fatermési modellekkel, az örökerdő-gazdálkodásban viszont szabálytalan a szerkezet. Mivel a területen többféle korú fa előfordul, az erdészeknek rendszeresen vissza kell térniük, hogy felmérjék, a legutóbbi időszakban mennyi volt a növedék. Az állandó kontroll mellett a tervek időközönként módosulnak.
Az örökerdő-gazdálkodásban tehát a beavatkozásokat szinte észre sem lehet venni. Emellett az örökerdők természetvédelmi szempontból is kedvezőbbek, az élőhelyeket a beavatkozások kevésbé változtatják meg, a sokszínű erdő pedig elvileg jobban ellenáll a klímaváltozásnak és más negatív hatásoknak. De vajon gazdasági szempontból is megéri a sokkal bonyolultabbnak tűnő módszer alkalmazása?
A hagyományos döntéshez képest körülményes és lassú megoldás, de alkalmazásával úgy lehet kivágni a fákat, hogy az nem károsítja a többi növényt. A gallyazás után a szakemberek a rönköket darabokban engedik le egy kötélpályán.
A vizsgálatok bebizonyítják, hogy a cseresekben ugyanazt a minőséget és mennyiséget lehet termelni, mint a vágásos rendszerben, az ápolási és felújítási költségek viszont sokkal kisebbek. Az elmúlt években kiderült az is, hogy a bükkösökben is legalább olyan jó gazdasági teljesítményű az örökerdő-gazdálkodás, mint a vágásos. Azt még vizsgálni kell, hogy a tölgyesekben mi a helyzet, bár az eddigi tapasztalatok alapján a szakemberek úgy gondolják, hogy ebben az esetben sem beszélhetünk majd hátrányosabb helyzetről.
Az áttérés a természetközeli módszerre azonban nem mindenhol lehetséges, és ahol működik, ott is több évtized alatt valósul meg. A hagyományos erdőgazdálkodás tehát még biztosan nagyon sokáig velünk marad. De az csak a látszat, hogy ennek eredményeként eltűnnek az erdők.
A TERMÉSZETKÍMÉLŐ fakitermelés módszerei
Fakitermelés modern gépekkel: A vonszolásos technológiát egyre inkább felváltja a döntő-rakásoló gépekkel és erdészeti kiközelítőkkel végzett munka. Oka a hatékonyságuk mellett az újulat kímélése, a talaj védelme.
Lovas fakitermelés: Reneszánszát éli a lovas fakitermelés. A lovak, amellett, hogy károsanyag-kibocsátásukkal nem szennyezik a környezetüket, minimális taposási kárt okoznak. Az újulatot is kímélik.
Kötélpályás kiközelítés: Így olyan területről is elszállítható a faanyag, ahonnan a meredeksége miatt más technikával ez gondot okozna. Az erdő talaját és az újulatot érintetlenül hagyja.
Csúszdás közelítés: A fakitermelés helyszínén hosszú vályút készítenek, a darabolt rönköt ebbe helyezik, ami a domb- vagy hegyoldalból lecsúszik a rakodó közelébe. Mivel a faanyag útja során közvetlenül nem érintkezik a talajjal, így azt nem károsítja.
Fakitermelés alpin technikával: A hagyományos döntéshez képest körülményes és lassú megoldás, de alkalmazásával úgy lehet kivágni a fákat, hogy az nem károsítja a többi növényt. A gallyazás után a szakemberek a rönköket darabokban engedik le egy kötélpályán.
Agrárcsaládba született, nem meglepő, hogy marketingkarrierje után a gazdálkodáshoz tért vissza. Biró Mátyás őstermelő, az Ízes Udvar kosárközösség és a Parasztkamra webshop létrehozója amerikai mesterkurzuson mélyítette el tudását, és a bió mellett tette le a voksát.
Környékbelit, de legalább magyart, termelői zöldséget, gyümölcsöt ennél, igazi paradicsomízű paradicsomot, szaftos bioalmát, és még azt is szeretnéd, hogy elvigyék hozzád? Összegyűjtöttük a lehetőségeidet, a dobozrendszerrel működő kistermelőket és a megbízható, fenntartható gazdálkodást szem előtt tartó gyűjtőoldalakat, akik kiszállítanak, és akiktől online rendelhetsz.
Rába, Dutra, csettegő. Nem is olyan rég még nehéz lett volna elképzelni nélkülük a hazai agráriumot. Mára ezek a traktorok és járművek eltűnőben vannak, egyre kevesebb működik belőlük országszerte, de megmentésükön jó néhányan dolgoznak.
A Brick Visual fiatal csapatának egy évtized sem kellett, hogy felépítsék a világ egyik legkeresettebb építészeti látványtervező cégét. Klasszikus startupsztori: egy budapesti bérház előszobájából indultak, árbevételük ma már milliárdos, filmeket készítenek, szoftvert fejlesztenek, és olyan világsztárokkal dolgoznak, mint a Zaha Hadid Architects vagy a japán Kengo Kuma. Ha kell, egy jó képért akár pincérnek is beöltöznek.
