Egy irányba mutat minden

Általában nem szeretik a befektetők, ha egy cégvezető messze a piaci szint feletti árfolyamokat mond be reálisnak a vállalatára. Amikor te a háromezret megemlítetted, még feleannyi se volt az árfolyam, aztán elég gyorsan visszaigazolta a piac. Továbbra is erősen kommunikálod az árfolyamot?
Ha nem lett volna bennem erős jövőkép a nagy léptékű fejlődéssel kapcsolatban, akkor nem mertem volna ezt elmondani. Először a tavalyi év végén szólaltam meg az árfolyammal kapcsolatban. Fel akartam hívni a figyelmet arra a szintlépésre, amiben benne van a cég, természetesen a közzétételi szabályok figyelembevételével.
Idén, miután azt láttam, hogy a szintlépés folytatódik, akkor szólaltam meg erről másodszor, nyilván frissítenem is kellett, mert a korábban mondott háromezer forintos árfolyamot meghaladtuk. Nem állítom, hogy ebből rendszert fogok csinálni, de ez most olyan időszak a Masterplast életében, amikor valóban nagy változások vannak, és láthatóan átértékelődik a vállalat.

Beszéljünk az ugrásokról, szintlépésekről. Mi volt az első?
A legfontosabb mérföldkő a szintlépésben a német gyár tavaly júliusi átvétele volt.

A belépés az egészségbizniszbe?
Most már igen, de eredetileg az építőipari pozíciónk megerősítése volt a cél, a tetőfóliában terveztük vele növelni a gyártási lehetőségeinket, az egészségipari rész csak a hab volt a tortán.

A covid csinált belőle nagy bizniszt?
Az akvizícióról 2019 szeptemberében kezdtünk tárgyalni, ekkor még az előszele sem érződött a covidnak. Az egészségipar először inkább egy kis pluszkockázatnak tűnt, mivel nem ismertük jól azt a területet. Nem volt jelentős a súlya, úgy voltunk vele, hogy tartjuk benne a pozíciónkat. A dealt majdnem sikerült lezárnunk a terveknek megfelelően tavaly az első negyedévben, de a jogi munka és a finanszírozási háttér véglegesítése csúszott, egészen áprilisig.

Ám akkorra már pillanatok alatt felértékelődött az egészségügyi terület, ezért újra kellett tárgyalnunk a feltételeket az eladóval. A legnagyobb bátorság szerintem ahhoz kellett, hogy a covid alatti teljes felfordulásban sem hátráltunk meg, hanem felismerve a lehetőséget végigvittük ezt az üzletet.

Ez a nagy leállás időszaka, tavaly tavasz. Teljesen online és videón mentek a folyamatok a tárgyalásoktól az átvilágításig?
Még csak alig több mint egy éve volt, de mégis emlékezetes időszakról beszélhetünk. Az átvilágítás utolsó szakaszát már valóban csak online tudtuk megcsinálni, és abban sem lehettünk biztosak, hogy egyáltalán fizikailag ott tudunk-e lenni a gyár átvételekor. Májusban úgy ültünk be az autóba, hogy bizonytalan volt a határátlépés, elég kalandos úton sikerült eljutni Németországba. Úgy éreztük magunkat, mint a 90-es években, nem tudtuk, hogy átengednek-e a határon, vagy sem. Csak a tranzitkutaknál állhattunk meg, de ott is csak az otthoni kaján élhettünk, az éttermek zárva voltak.

A feltételek újratárgyalása azt jelentette, hogy jócskán megdrágult a cég?
Akkor így éreztük, de most visszatekintve azt mondom, hogy viszonylag kis árkülönbség mellett, jó áron tudtuk lezárni a dealt.

Egy pillanatig sem forgott veszélyben?
De, mégpedig azért, mert a német tulajdonos kezdte felülbírálni az eladási szándékát. De ez köztünk egy közel húszéves üzleti kapcsolat volt, régóta vásároltunk ebből a gyárból, és forgalmaztuk a termékeit. Azt gondolom, hogy a tulajdonos végül az emberi oldal miatt döntött mégis az eladás mellett. Egyszerűen nem akarta magát meghazudtolni, jogilag ki tudott volna lépni a történetből, de fontos volt neki, hogy tartotta a szavát.

A piac elég lassan kezdett el fantáziát látni ebben a sztoriban, fél évvel később indult be az árfolyam. Vajon miért?
Igen, tavaly november elején kezdődött az árrobbanás. Elmondtuk mi már a bejelentéseink alkalmával, hogy nagy jelentőségű ez a gyár, de a piac csak akkor árazta be, amikor ez már látszott a konkrét eredményben. A harmadik negyedéves profit megjelenése után kezdtek komolyan venni minket.

A második szintlépést mi jelentette pontosan?
Ez már összetettebb kérdés, két oldalról is drámai változást láttunk az elmúlt évben. Egyrészt kiderült, hogy az egészségipar gyorsan stratégiai üzletággá fejlődik, felemeltük arra a szintre, hogy a Masterplast ma már a szigetelőanyag-gyártást és az egészségipart jelenti. Tizenkétmilliárdos befektetést tettünk a magasabb eredményességi rátával működő egészségiparba, ami jelzi, hogy nem egy egyszeri opportunista gondolkodás vezet minket, hanem hosszú távú célok.

Másrészt forradalmi változás volt az építőiparban és az építőanyag-ipar egyes szegmenseiben. A covid átalakította az emberek lakhatási jövőképét. A home office más típusú lakást igényel, szükség van egy önálló dolgozószobára. Valamint okafogyottá vált közel lakni az irodához, ezt mutatja a balatoni ingatlanár-robbanás is.



Ez globális trend, nem?
Valóban, az építőanyagok, szigetelőanyag iránti igény világszerte nagyon megerősödött, és itt van a zöld trend, a fenntarthatóság iránti igény, ennek részeként az épületeknek olyan szigetelés kell, hogy nyáron keveset kelljen hűteni, télen pedig fűteni. Az épület legyen hőtartó. És erre tett még egy lapáttal a magyar kormány az ötszázalékos lakásáfával és a családtámogatási rendszerrel, ami tovább növelte az itthoni keresletet. Ezek nyilván megjelennek az eredményeinkben, plusz beértek a korábbi beruházásaink is. Üvegszövetből mi lettünk az európai piac második legnagyobb szereplője.

Úgy éreztük magunkat, mint a 90-es években, nem tudtuk, hogy átengednek-e a határon, vagy sem.