Még a második generációs családi cég is ritka itthon, az meg pláne, hogy már a harmadik nemzedék is ott üljön a vezetésben. A Schiller csoportnál a generációk váltása leképezte a cég fejlődését: az apa megalapította, a fiú középvállalattá fejlesztette, az unoka épp nagyvállalattá formálja a családi vállalkozást. Üzleti portré egy bő negyvenéves, prosperáló vállalatról az alkatrészszagú gumijavítótól a 24 milliárdos árbevételig.
„Megvettünk egy lakóautóvá átszerelt, mozgó katonai járművet, azt telepítettük a Dráva utcai telephelyünkre. Volt benne egy gyerekíróasztal, a magasság miatt csak az fért be. Ez volt a használtautó-értékesítési pontunk, itt fogadtuk az első opeles delegációt is 1991-ben.” Schiller Gábor és Márk, a családi cég második és harmadik generációjának arca ezt a történetet harminc évvel később, a Schiller Autó Család márkanéven futó cégcsoport Váci úti központjának kellemes hangulatú irodájában, kényelmes fotelben üldögélve meséli el. A meleg színekkel berendezett, vitorlásfestményekkel és egy két háború közötti Opel-reklámmal díszített iroda nyomokban sem emlékeztet a Váci úton kicsit feljebb lévő, 1980-ban megnyitott, olaj- és alkatrészszagú gumisműhely hangulatára.
Ugyan az új és használt autók értékesítése is jól futott a 90-es években, Schillerék hírneve a szervizre alapult
Amit megkeresel, az nem a tiéd. Egy vállalkozó sikerének fokmérője nem az, hogy mennyi osztalékot vesz fel, hanem hogy milyen beruházásai vannak.
A Schillert egy kisiparoscsaládból származó, vállalkozó kedvű autószerelő, Péter alapította. „Igazi kisiparoscsalád voltunk, a szüleimnek jól menő cipészműhelyük volt a Rákóczi úton” – kezdi a 73 éves alapító a történetet. Vele a járvány miatt nem személyesen találkoztam, webkamerán beszélgettünk. „Kiskoromtól láttam, hogyan kell az ügyfelekkel bánni, eladni valamit, láttam, miként bánnak a szüleim az alkalmazottakkal.” Péter jármű-gyártástechnológiai üzemmérnökként végzett a főiskolán, a nagybátyja vitte el az első autószerelő műhelybe még a 70-es években. „Imádtam a nagybátyámat, miatta lettem autós. Ő is autószerelő volt, közkedvelt figura, saját autóval – és mindez akkor nagyon imponált.”
Mikor lesz újra minden normális? Ezt a kérdést hallottam a legtöbbször 2020 márciusa óta. Kezdettől azt válaszolom rá, hogy soha, mert szerintem eddig se volt olyan, hogy normális. Megszokott, az volt. Megszoktuk az életünket valahogy, éltünk egy bolygó hátán a magunk kis önző szabályai szerint, aztán jött egy világjárvány, és kihúzta a lábunk alól a talajt. Nem véletlenül tette Maslow […]
Mikor lesz újra minden normális? Ezt a kérdést hallottam a legtöbbször 2020 márciusa óta. Kezdettől azt válaszolom rá, hogy soha, mert szerintem eddig se volt olyan, hogy normális. Megszokott, az volt. Megszoktuk az életünket valahogy, éltünk egy bolygó hátán a magunk kis önző szabályai szerint, aztán jött egy világjárvány, és kihúzta a lábunk alól a talajt. Nem véletlenül tette Maslow a biztonság, kiszámíthatóság iránti vágyunkat a piramisa aljára. Egy év alatt első kézből tapasztalhattuk meg, hogy mennyire elveszettek tudunk lenni, ha nem érezzük magunkénak a kontrollt.
Próbára tettük a személyes kapcsolat nélküli kommunikáció formáit, és rájöttünk, hogy nem véletlenül születhetett korábban könyv is A társas lény címmel.
Nyolcvanból egy. Az hetvenkilenc, legalábbis a matematikában. Egy világjárvány árnyékában viszont inkább egy perspektíva. Ha felteszem, hogy a jelenleg élő népességünk viszonylag nagy arányban marad életben a járvány lecsengése után is, akkor sokak mondhatják majd el magukról, hogy életük nagyjából nyolcvan évéből volt egy, ami igazán más volt, mint a többi. Amikor a történelem részei voltak, első sorból szemlélték egy civilizációs válság kibontakozását, sőt életmódjuktól függően aktív szerepet is vállaltak a helyzet rontásában vagy javításában. Ha így nézzük ezt az egy évet, akkor van előnye is bőven (a kétségtelen és sokat hangoztatott hátrányok mellett). Hirtelen a következő öt (plusz egy) jut eszembe.
Hozzászoktunk, hogy még rövid távra se tudunk előre tervezni, jobban tesszük hát, ha a gyors alkalmazkodás képességét fejlesztjük magunkban. Ugrott vagy egy évtizedet a digitális fejlettségünk, nemcsak az üzleti szférában, hanem az oktatásban, az egészségügyben, a pénzforgalomban is. A korlátok kreatív megoldásokat szültek, azok a vállalkozások vészelték át a rendkívüli jogrendet könnyebben, amelyek ki tudtak törni az addigi paradigmájukból (például szállodai szobákat napközbeni munkára lehet most kibérelni; egy vidéki vendégház személyzete kézműves termékeket gyárt és értékesít; a belvárosi bisztró pedig ebédet szállít házhoz az otthon tanuló gimnazistáknak).
Megtanulhattuk a kézmosás és a vitaminok fontosságát, és végre elfogadott lett betegen otthon maradni a vegetálós munkába járás helyett. A családok többet voltak együtt, jobban megismerték egymást, és felerősödtek a korábbi dinamikák – ez persze problémákat is hozhatott, de ott legalább beindult valami, ami addig búvópatakként mosta alá a harmóniát. És hadd említsek még egyet: próbára tettük a személyes kapcsolat nélküli kommunikáció formáit és rájöttünk, hogy nem véletlenül születhetett korábban könyv is A társas lény címmel…
Nekem a szokatlan helyzeteket hozó pillanataimban az a két egyszerű szó segít a továbblendülésben, amit még anno, friss anyukaként, egy akkor már tapasztalt, háromgyermekes anyatársamtól tanultam: „úgyis elmúlik!”. Az akkori iránymutatás szerint ez a különösen jó és a különösen rossz helyzetekre is értendő: a jót se vegyük készpénznek, hanem legyünk érte hálásak, és a rossznak se hagyjuk, hogy lehúzzon minket, hanem tekintsünk előre, a kiút felé.
Az emberi szervezet stresszhelyzetben leállítja a fölösleges funkciókat, mozgósítja a tartalékokat, és amint lecseng a készenléti állapot, igyekszik helyreállítani az egyensúlyt. Számíthatunk ezért arra, hogy lelki és mentális problémák is felbukkannak majd a járvány csillapodása táján. Ahogyan a vírushelyzettel való megküzdési módjaink is különböznek, úgy az új egyensúlyt is eltérő tempóban és könnyedséggel találjuk majd meg. Használjuk jól ezt a 2020-as, egynyolcvanad életnyi tapasztalatot, merjünk eltérni a korábban megszokottól, és építsük be hátralévő éveinkbe a mostani tanulságainkat!
A szerző Professional Certified Coach (PCC), vezetőfejlesztő.
Morbid, de van, akinek üzletileg bejön a halál. Az amerikai Forbes idén is összeállította a legjobban kereső halott hírességek listáját. Michael Jackson már nyolcadik éve vezeti a rangsort, de sajnos debütálók is vannak az élbolyban. Van, akit az eladásai repítettek az élre, de új jelenség, hogy több néhai celebet a streamingszolgáltatók emelnek a lista tetejére.
Lassú víz partot mosott a Slow Budapest üzletfejlesztésében. A kisvállalkozás nyolc év alatt a kétszeresére nőtt, főként Krajcsó Nelli anti-határidőnaplójának köszönhetően.
Nagyon gyorsan nő a fenntarthatósági, vagyis ESG néven futó zöld befektetési alapokba érkező pénz, és egyre szebbek a hozamok is. A trend várhatóan nem változik 2021-ben sem, minden kisbefektetőnek érdemes figyelnie rá, de azért akad néhány bökkenő.
A családi vállalati tanácsadás majdhogynem inkább pszichológiai munka, mint jogi, mondja Ránky Anna, a Klart Legal Ügyvédi Társulás partnere. Szerinte nem kell generációt váltani a sikerért: sok mindent tehetünk azért, hogy egybetartsuk a vagyont akkor is, ha a fiataloknak már közel sem jelent annyit a családi ezüst, mint az apjuknak. Hogy mivel kezdjük? Üljünk le egy asztalhoz!
