Ami másnak elemi csapás volt, az az online nyelvoktató szoftvert fejlesztő és a távoktatást segítő Xeropan csapatának újabb megerősítés. Mile Ferenc és AlGharawi Attila éppen 2020-ban tudtak megugrani, friss tőkével, új fejlesztéssel törnek globális pozícióra.
Járványhelyzet ide vagy oda, a személyes találkozó és helyszíni élménytúra nélküli interjú legalább annyira startupos, mint covidos. Covidos, hiszen a 270 négyzetméteres debreceni iroda 2020 márciusa óta nagyjából üresen kong, a harmincfős fejlesztőgárda otthonról dolgozik, és startupos, mivel a kapcsolattartás és a mítingek korábban is monitorok előtt zajlottak.
Az én képernyőmön így most a Xeropan névre hallgató – itthon messze piacvezető és amúgy világpiaci tényező, százhatvan országból egymillió letöltést meghaladó, tizenöt nyelvből angolra tanító – online alkalmazás két ötletgazdája és tulajdonosa, AlGharawi Attila és Mile Ferenc beszélget velem, a szokásosnál is többet, mintegy három órán keresztül. Attila tipikus startupper arc, nehéz eldönteni, hogy többet mosolyog, vagy többet beszél, de leginkább mindkettőt egyszerre és megállás nélkül, következetesen csapongóan löki a sztorikat, adatokat, víziókat zuglói lakásából. Feri az ellenpont, a kies nagykovácsi erdők feletti, Bauhaus-jellegű irodaépületében ülve ritkábban szól, de az mindig egy, a pénzügyi befektető higgadtságával megejtett, nagyívű stratégiai megjegyzés.
Merni megszólalni angolul Már találkozásuk és cégalapításuk sem mindennapi történet. Kilenc évvel ezelőtt Mile Ferenc nagyvállalkozó, számos, akkor már összességében kétmilliárdos, sok száz főt alkalmazó nonprofit szervezet és több sikeres, nyereségorientált cég vezetője, nem lévén elégedett tizenkét éves kora óta forszírozott, de felemás minőségű angolnyelv tudásával, magántanárt fogadott. Ő volt Attila, a menő debreceni nyelvoktató, aki 3800 forintos óradíjjal nekikezdett a feladatnak. A másfél órás találkozások egyre hosszabbra nyúltak, barátsággá és együtt gondolkozássá váltak. „Nekem Attila hozta meg az áttörést” – vallja be Feri, mégpedig azzal, hogy a grammatikai dogmatika és a szómagolás helyett megtanította kommunikálni, merni megszólalni angolul.
Mikor lesz újra minden normális? Ezt a kérdést hallottam a legtöbbször 2020 márciusa óta. Kezdettől azt válaszolom rá, hogy soha, mert szerintem eddig se volt olyan, hogy normális. Megszokott, az volt. Megszoktuk az életünket valahogy, éltünk egy bolygó hátán a magunk kis önző szabályai szerint, aztán jött egy világjárvány, és kihúzta a lábunk alól a talajt. Nem véletlenül tette Maslow […]
Mikor lesz újra minden normális? Ezt a kérdést hallottam a legtöbbször 2020 márciusa óta. Kezdettől azt válaszolom rá, hogy soha, mert szerintem eddig se volt olyan, hogy normális. Megszokott, az volt. Megszoktuk az életünket valahogy, éltünk egy bolygó hátán a magunk kis önző szabályai szerint, aztán jött egy világjárvány, és kihúzta a lábunk alól a talajt. Nem véletlenül tette Maslow a biztonság, kiszámíthatóság iránti vágyunkat a piramisa aljára. Egy év alatt első kézből tapasztalhattuk meg, hogy mennyire elveszettek tudunk lenni, ha nem érezzük magunkénak a kontrollt.
Próbára tettük a személyes kapcsolat nélküli kommunikáció formáit, és rájöttünk, hogy nem véletlenül születhetett korábban könyv is A társas lény címmel.
Nyolcvanból egy. Az hetvenkilenc, legalábbis a matematikában. Egy világjárvány árnyékában viszont inkább egy perspektíva. Ha felteszem, hogy a jelenleg élő népességünk viszonylag nagy arányban marad életben a járvány lecsengése után is, akkor sokak mondhatják majd el magukról, hogy életük nagyjából nyolcvan évéből volt egy, ami igazán más volt, mint a többi. Amikor a történelem részei voltak, első sorból szemlélték egy civilizációs válság kibontakozását, sőt életmódjuktól függően aktív szerepet is vállaltak a helyzet rontásában vagy javításában. Ha így nézzük ezt az egy évet, akkor van előnye is bőven (a kétségtelen és sokat hangoztatott hátrányok mellett). Hirtelen a következő öt (plusz egy) jut eszembe.
Hozzászoktunk, hogy még rövid távra se tudunk előre tervezni, jobban tesszük hát, ha a gyors alkalmazkodás képességét fejlesztjük magunkban. Ugrott vagy egy évtizedet a digitális fejlettségünk, nemcsak az üzleti szférában, hanem az oktatásban, az egészségügyben, a pénzforgalomban is. A korlátok kreatív megoldásokat szültek, azok a vállalkozások vészelték át a rendkívüli jogrendet könnyebben, amelyek ki tudtak törni az addigi paradigmájukból (például szállodai szobákat napközbeni munkára lehet most kibérelni; egy vidéki vendégház személyzete kézműves termékeket gyárt és értékesít; a belvárosi bisztró pedig ebédet szállít házhoz az otthon tanuló gimnazistáknak).
Megtanulhattuk a kézmosás és a vitaminok fontosságát, és végre elfogadott lett betegen otthon maradni a vegetálós munkába járás helyett. A családok többet voltak együtt, jobban megismerték egymást, és felerősödtek a korábbi dinamikák – ez persze problémákat is hozhatott, de ott legalább beindult valami, ami addig búvópatakként mosta alá a harmóniát. És hadd említsek még egyet: próbára tettük a személyes kapcsolat nélküli kommunikáció formáit és rájöttünk, hogy nem véletlenül születhetett korábban könyv is A társas lény címmel…
Nekem a szokatlan helyzeteket hozó pillanataimban az a két egyszerű szó segít a továbblendülésben, amit még anno, friss anyukaként, egy akkor már tapasztalt, háromgyermekes anyatársamtól tanultam: „úgyis elmúlik!”. Az akkori iránymutatás szerint ez a különösen jó és a különösen rossz helyzetekre is értendő: a jót se vegyük készpénznek, hanem legyünk érte hálásak, és a rossznak se hagyjuk, hogy lehúzzon minket, hanem tekintsünk előre, a kiút felé.
Az emberi szervezet stresszhelyzetben leállítja a fölösleges funkciókat, mozgósítja a tartalékokat, és amint lecseng a készenléti állapot, igyekszik helyreállítani az egyensúlyt. Számíthatunk ezért arra, hogy lelki és mentális problémák is felbukkannak majd a járvány csillapodása táján. Ahogyan a vírushelyzettel való megküzdési módjaink is különböznek, úgy az új egyensúlyt is eltérő tempóban és könnyedséggel találjuk majd meg. Használjuk jól ezt a 2020-as, egynyolcvanad életnyi tapasztalatot, merjünk eltérni a korábban megszokottól, és építsük be hátralévő éveinkbe a mostani tanulságainkat!
A szerző Professional Certified Coach (PCC), vezetőfejlesztő.
Jövőre megháromszorozná árbevételét a háromdimenziós tervező appjával befutott startup, a Shapr3D, miután 2019-ben hatmillió dollár befektetéshez jutott a Szilícium-völgyhöz szokott nagyágyúktól. Az Apple-platformokat kimaxolta, most a windowsos környezet felé nyit a cég, amelynek egyik mágiája Csanády István alapító szerint az olcsó ügyfélszerzés. Az efféle varázslatok miatt többé talán nem is lesz szükségük külső tőkére.
Amíg a Netflix szinte felfoghatatlan mennyiségű tartalmat kínál, Böszörményi Gábor, a Mozinet filmforgalmazó cég alapítója mindig inkább olyan streamingszolgáltatóról álmodott, amivel egyfajta kurátori tevékenységet végezhet. Jól meg is válogatja, mi kerül fel a Cinegóra.
Hegedűművésznek készült, de végül máshogyan lett a zene karrierjének főszereplője. Erdődy Orsolyát szinte a koronavírus megjelenésével egy időben nevezték ki a Budapesti Fesztiválzenekar menedzser-igazgatójává. Szerenádkoncertek, online előadások – a világ talán legelismertebb magyar zenekara erős „karmesterrel” az élén reagál arra, hogy a hangversenytermekben most egy darabig lehúzták a függönyt.
