Rohamtempóban növekednek, agresszíven mennek előre, mostanra mindenkit felfaltak a magyar piacon, aki az útjukban állt. Kezdetben csak fehérjeport kínáltak itt és a szűkebb régióban, ma már 800 termékből álló protein-, vitamin- és reformélelmiszer-portfóliójuk eljut a világ száz országába. A harmincas éveikben járó tulajdonos-vezetők, Lévai Bálint és Balázs közvetlenül, egészséges magabiztossággal, de nagyon határozottan állítják: Európában piacvezető, amit csinálnak, és bizonyos szempontból világszinten egyedülálló, ahogyan csinálják. A számok és az elmúlt pár év őket igazolják, Coviddal együtt is vagy húsz százalékot növekedtek – a még mindig családi kézben lévő BiotechUSA-nak még 2020 is bejött.
„Már egész jól belejöttünk az interjúkba” – mondja Lévai Bálint, miközben belép vadonatúj irodája ajtaján, nyomában velem és testvérével, Balázzsal. Ő és családja alapvetően sosem keresték a nyilvánosságot, de jellemzően nem is zárkóztak el előle, az 1800 fős nemzetközi vállalatnál a legtöbb kérdést persze már a marketingosztály válaszolja meg helyettük.
„2016 februárjában írtunk rólatok címlapsztorit, azóta nagyot mentetek, most az elmúlt öt évetekről szeretnék beszélgetni” – mondom, hiszen ez alatt az idő alatt előbb magukba olvasztották célközönségük első számú webshopját és online magazinját, a Shop Buildert, majd három évre rá még nagyobb üzleti dobással felvásárolták legádázabb konkurensüket, a Scitecet is. Egymás mellett ülnek két fotelben, hátuk mögött egy üvegfalon át belátni a nemrég átadott, négyszintes óbudai irodaházuk javát: makulátlan tisztaság, modern dizájn, sok fény, fehér és zöld színek, és lépten-nyomon felbukkanó Biotech-logók. „Nálunk minden egyes év tíznek számít, annyi minden történik. De az idei talán húsznak” – válaszolja mosolyogva Bálint, aztán meg sem várja az első kérdést, belevág a közepébe.
A rendszerváltáskor nagy lehetőségek nyíltak a külkereskedelemben jártas, nyelveket beszélő, leleményes emberek előtt; Lévai Ferenc és felesége, Katalin ilyenek voltak. Egy erre járkáló orosz üzletember ajánlatai nyomán Ukrajnából kezdtek fitneszgépeket importálni, néhány év alatt be is terítették velük az ország konditermeit. De aki nem érte be a 90-es évek aerobikkazettáinak hangulatával, az már akkoriban is táplálékkiegészítők után kutatott, Lévaiékhoz pedig eljutott az igény: az évtized közepén már az ország kétszáz pontjára szállították az amerikai Williamson család fehérjetermékeit, előbb az MLO, majd a BiotechUSA márkát.
Igaz történetek a gondoskodási válságról. Az Örkény Színház új előadásában – pillanatnyilag streamelt verzióban – a színészek mellett hétköznapi hősök kerülnek reflektorfénybe. Ápolónő, idősgondozó, szociális munkás, lelki segélyszolgálatos, hospice-os nővér és társaik az alulfinanszírozott ellátórendszerből, akik nélkül leállna az ország, mégsem kapnak elég figyelmet, rangot. Most legalább egy pici jut nekik ebből, a színpadon.
„Valcz Edit vagyok, idősgondozó. Jelenleg holokauszt-túlélőket, illetve gulág- és munkatábor-túlélőket gondozok a családtagjaikkal együtt. Hát mit mondjak, nagyon szeretem csinálni” – így mutatkozik be a Kiváló dolgozók című darab elején az egyik szereplő. Aztán jönnek a többiek, nem színészek, hanem a civil társadalom tagjai: egy bába, egy intenzív-szakápoló, egy speciális gyermekotthonban dolgozó gyermekfelügyelő, egy hospice-nővér, egy otthonápolásban érintett anya, egy alkoholrehabilitációs intézet vezetője, aki eredetileg pszichológus, egy telefonos lelkisegély-szolgálatos, egy hajléktalanellátásban dolgozó, illetve egy demens betegekkel foglalkozó nővér. És a vallomásaik, visszaemlékezéseik lehetetlen szabályokról, munkahelyi harcokról, örömről és gyászról, a születés csodájától a demenciáig.
„Olyan embereket mutatunk be, akik annak ellenére, hogy hasonló problémákkal küzdenek, mégis buborékban, másoktól elzártan, mindenféle szupervízió nélkül, kiégésnek erősen kitéve végzik munkájukat, és sokszor tapasztalatcserére sincs lehetőségük. Akik ha olyan bizalmi légkörbe kerülnek, ami rangot ad nekik, igenis szívesen megnyilvánulnak, és szükségük is van a figyelemre, hiszen azt a társadalomtól és a döntéshozóktól nem kapják meg” – mondja a civil szereplőkről Boross Martin, a darab rendezője.
Siránkozásról persze szó sincs, a szereplők jó adag humorral, öniróniával és hatalmas emberséggel mesélnek hivatásukról, kemény mindennapjaikról. Görbicz Adria, a bába például elsüti ötéves fia poénját, aki szerint édesanyja egy gát-véder, míg Csengei Andrea, a szociális gondozó elmondja, hogy guberált a közös ruhásszekrényből egy férfipizsamát, és rábeszélte a demensotthon vezetőségét: hadd legyen az az új munkaruhája, mert sokkal közelebb érzi benne magát a lakókhoz.
A segélykiáltás kórusa Boross Martin, a Stereo Akt progresszív színházi csoport művészeti vezetője gyakran készít a valóságból merítő, dokumentumanyagokat használó előadásokat, amikben hétköznapi embereket állít színpadra, sőt a színészek is részben önmagukat adják. Amikor tavaly felkérte őt Mácsai Pál, az Örkény igazgatója, hogy rendezzen valamit az általa képviselt színházi megközelítéssel, általánosságban a munka világáról kezdett gondolkodni.
Guberált a közös ruhásszekrényből egy férfipizsamát, és rábeszélte a demensotthon vezetőségét: hadd legyen az az új munkaruhája, mert sokkal közelebb érzi benne magát a lakókhoz.
A koronavírus-járvány első, tavaszi szakaszában alakították ki konkrét koncepciójukat Neudold Júliával, az Örkény ifjúsági és közösségi programjának vezetőjével, valamit Szabó-Székely Ármin dramaturggal: a gondoskodási válságra fókuszálnának a produkciójukban. Elkezdtek szereplőket keresni a segítő szakmákból, olyanokat, akiknek a munkáját evidenciának gondolja a társadalom, ezért nem beszélünk róluk eleget. A száz jelentkezőből végül több körben tízet választottak ki. „A velük készült interjúk során kialakult a motívumoknak az a láncolata, amiről szerettünk volna beszélni, a végleges szövegkönyvet pedig a próbafolyamat alatt állítottuk össze – mondja Martin. – A próbákon sokat dolgoztunk rajta, hogy tudják önmagukat adni. Az volt a legnehezebb, hogy olyan természetesen mondják el a saját szövegeket, mintha baráti közegben, spontán hangzanának el.”
Az előadásban persze színészek is vannak, de most nem ők a főszereplők, hanem abban segítenek, hogy a civilek történetei meg tudjanak jelenni a színpadon. Például az idősgondozó napi rutinjának bemutatásánál ők az otthon lakói, aztán eljátszanak egy csoportterápiás jelenetet, máskor az énekkart alakítják. Az egyik jelenetben a Facebookról vett apróhirdetéseket olvasnak fel, amelyekben családtagjaikhoz keresnek gondozót az emberek. „Ők a segélykiáltás kórusa” – mondja Martin.
Aztán van egy szellemes rész, amikor a színészek a szakmájukról beszélnek, magukat játsszák. Először lobbiznak a hivatásuk mellett, megpróbálják rábeszélni a nézőt, majd azonnal lebeszélni. „Mácsai is lehet az apád, mint nekem a Bernhardi ügyben… Bármit kipróbálhatsz” – csábít először Novkov Máté, színész, majd jön a negatívum: „A saját életedet nem fogod tudni beosztani, délután kettőkor a próbatábláról tudod meg, hogy másnap mit csinálsz. Most harminc vagyok, de ez lesz ötvenéves koromban is.”
Farkas Tamás elmeséli, milyen a 18. születésnap a gyermekotthonban: „Megkapja az auchanos tortát, aztán papírokat aláírni, bőrönd a kézbe, azt csá, lehet indulni, oldd meg a többit.”
Ebben a jelenetben elmondják a dilemmáikat a civil szereplők is. Farkas Tamás, a fóti gyermekotthon gondozója például – az egyetlen férfiszereplő, hiszen az összes többi gondozó nő – azt meséli: gyermekfelügyelőként azonnal kipróbálhatja az ember, mennyire bátor és kemény. És ha nem válik be az első napon, „kimászol az ablakon, gyönyörű ősfás környezet, három tó, leülhetsz horgászni. Vesztenivalótok nincs, a pénz kicsi, a kockázat nagy. De ha egy kicsit is parásak vagytok, akkor legyetek inkább színészek.”
A novemberi streampremier után a decemberi előadás már felvételről ment, hiszen a szereplők veszélyeztetett emberekkel is dolgoznak, ezt a kockázatot a színház érthető módon nem akarta vállalni. Az első lépés az élőség felé jövőre az élő stream lesz, aztán ha vége lesz a járványnak, közönség előtt is újra műsorra tűzik a Kiváló dolgozókat.
Biztonság és megelőzés. Talán ezek a szavak jutnak az eszünkbe, ha a céginformációs piacról beszélünk. De mi lenne, ha védekezés helyett terjeszkednénk?
Egy újabb, az Accel Ventures vezetésével bevont 5,7 millió eurós befektetés mutatja igazán, hogy a magyar Turbine AI jól fordult rá a jó stratégiára: a magyar startupról egyre inkább elhiszi a piac is, hogy gyógyszercégként komolyan kell őket venni.
