Mikor lesz újra minden normális? Ezt a kérdést hallottam a legtöbbször 2020 márciusa óta. Kezdettől azt válaszolom rá, hogy soha, mert szerintem eddig se volt olyan, hogy normális. Megszokott, az volt. Megszoktuk az életünket valahogy, éltünk egy bolygó hátán a magunk kis önző szabályai szerint, aztán jött egy világjárvány, és kihúzta a lábunk alól a talajt. Nem véletlenül tette Maslow […]
Mikor lesz újra minden normális? Ezt a kérdést hallottam a legtöbbször 2020 márciusa óta. Kezdettől azt válaszolom rá, hogy soha, mert szerintem eddig se volt olyan, hogy normális. Megszokott, az volt. Megszoktuk az életünket valahogy, éltünk egy bolygó hátán a magunk kis önző szabályai szerint, aztán jött egy világjárvány, és kihúzta a lábunk alól a talajt. Nem véletlenül tette Maslow a biztonság, kiszámíthatóság iránti vágyunkat a piramisa aljára. Egy év alatt első kézből tapasztalhattuk meg, hogy mennyire elveszettek tudunk lenni, ha nem érezzük magunkénak a kontrollt.
Próbára tettük a személyes kapcsolat nélküli kommunikáció formáit, és rájöttünk, hogy nem véletlenül születhetett korábban könyv is A társas lény címmel.
Nyolcvanból egy. Az hetvenkilenc, legalábbis a matematikában. Egy világjárvány árnyékában viszont inkább egy perspektíva. Ha felteszem, hogy a jelenleg élő népességünk viszonylag nagy arányban marad életben a járvány lecsengése után is, akkor sokak mondhatják majd el magukról, hogy életük nagyjából nyolcvan évéből volt egy, ami igazán más volt, mint a többi. Amikor a történelem részei voltak, első sorból szemlélték egy civilizációs válság kibontakozását, sőt életmódjuktól függően aktív szerepet is vállaltak a helyzet rontásában vagy javításában. Ha így nézzük ezt az egy évet, akkor van előnye is bőven (a kétségtelen és sokat hangoztatott hátrányok mellett). Hirtelen a következő öt (plusz egy) jut eszembe.
Mennyi a beltartalom a Déryné bujálkodó szövegei és házhoz szállítós üzemmódban is átgondolt részletei mögött? Rendeltünk.
Az éttermeket sújtó újabb lockdown ősz végére nagyon egy irányba tolta a mezőnyt: lényegében mindenki, aki eredendően nem foglalkozik házhoz szállítással, elengedte a szokásos étlapját, és a szállítást jobban viselő comfort foodra rendezkedett be. Többféleképpen is ki lehetne tűnni innen, a Déryné például elsősorban a Woltra írt, marketingtörténeti mértékben túlfűtött szövegeivel teszi. A hallevesben bohém fehérbor van, a cukkinispagetti egy epic hit, az uborkasalátához mindig óvatosan hámozzák a Cegléd melléki uborkát (ez fontos: a gondatlan, önveszélyes uborkahámozás kerülendő), és a bundáskenyér kenyér és tojás orgiája a szájban. Mondhatnánk erre, hogy túl van tolva, mert eléggé túl van, de olyan emberekről beszélünk, akik sikerre vitték a házhoz szállított bundáskenyeret, szóval tudniuk kell valamit. A műfaj csúcspontján, a secret tomato minute-nél azért ez odáig jut, hogy a leírásból nem derül ki, hogy tulajdonképpen micsoda az étel, de minden ételrendelésbe kell izgalom.
Mindenesetre, ha nem egy sálban, bepezsgőzve és Mel Gibsonként a nappaliban táncolva írta ezeket az étlapköltő, rém csalódott lennék. Természetesen a befőttesüvegekre, amikben a levesek érkeznek, is az van írva, hogy reuse with love. Lényegesen minőségibb az érzet, mint egy agyonfóliázott műanyag mélytányérnál, viszont csak az emberiség ügyesebbik felének (amelyikbe én nem tartozom bele) fog sikerülni anélkül mélytányérba átöntenie a tartalmat, hogy a betétek nagyokat csobbannának a végén.
A #kicsiknek blokkból érkező húsleves alapleve rendben van, de nekünk is túl sós, nemhogy annak a gyereknek, akinek rendeltük. Nem is kapja meg az egészet, amit nem nagyon sajnál, hiszen se hús, se répa nincs benne azok közül a dolgok közül, amik érdekelték volna.
A bouillabaisse (marseilles-i mosolygós halleves szerelemmel és szeretettel) kellemesen csíp, savanykás a paradicsomoktól, és a műfaj átlagánál csak jóval diszkrétebben tengerízű; két jelzésértékű kagylóval és egy darabka tőkehallal érkezik. Szerintem nincs olyan, hogy valami túlságosan halas, de fogjuk fel úgy, hogy ez lehetne a budapesti bouillabaisse-ok kapudrogja. Nem kötelező kellék hozzá a rouille, a „rozsdás”, fokhagymás, aioli-szerű szósz, de a Dérynééhez szerintem passzolna. Ezt onnan sejtem, hogy a cézársaláta szardellás-citrusos házi majonéze nagyon jó, feledteti a serpenyős csirkemell szokott semmilyenségét is. Csirkemellel készül a brassói is, de ott sokkal több értelme van, mert puha maradt és kacsazsír vonja be, miközben az egész fogást rengeteg frissen vágott majoranna húzza új irányba. Akik az egynemű borsos fokhagymaízt keresik, nem fogják megtalálni, de valami jobbra lelnek a helyén. (Igaz, a só itt is megborult.)
Szerintem a szilvás gombóc sem a gyerekkorból még halványan fejsejlő csoda, abban az értelemben, hogy az én gyerekkoromból sokkal tömörebb gombócok sejlenek fel egyáltalán nem halványan, bármennyire is szeretem a nagymamáimat. A Déryné gombóca gőzgombóc méretű, légies, a morzsája ropog, a tölteléke fanyar, és a családból mindenki szívesen megenné egyedül. Főételeket és desszertet kell a Dérynéből rendelni, és biztos, ami biztos, egy egykilós, remek, rozsos, maszkulin, roppanós héjú kovászos kenyeret is kérni a csomagba: jobbak lesznek a napok, amíg az elfogy.
Még két bisztró otthonra Fricska: Békeidőben a város egyik legjobb ár-érték arányú ebédmenüjét adja a bisztró – és ezt a szokást voltak kedvesek a kiszállítós hónapokban is megtartani. Háziasétel-monotónia megtörésére különösen ajánlott, a legtöbb napon lehet rizottót, halat, bárányt, nyulat stb. találni. A házi savanyúság kötelező, ha a rendeléshez nem passzol, majd elfogy valami mással. Stand25: A decemberben Forbes-címlapos Szulló–Széll-házaspár fesztelenebb, háztájibb éttermének a kiszállítása is ilyen, tejszínes, vékony rétegekkel dolgozó rakott krumplival, parasztsonkás cordon bleu-vel. A fogásokat otthon be kell fejezni, az instrukciókat soroló lapról kiszól Széll Tamás hangja.
„Keményen budai” lányként mindig vágyott a vidékiségre, budai üzletében ma keményen megdolgozik érte. Forgács Judit nem delikátot, hanem házi boltot nyitott – szerinte a kettő között nagyon sok munkaóra a különbség.
Egyszer vége lesz ennek, a repülőterekről leverik a lakatot, és újra utazni fogunk. Például Portóba, amiről még kora ősszel néztük meg, hogy maszkban, távolságtartással együtt is milyen jó helyszín egy elnyújtott előszezoni hétvégére.
Nagyon gyorsan nő a fenntarthatósági, vagyis ESG néven futó zöld befektetési alapokba érkező pénz, és egyre szebbek a hozamok is. A trend várhatóan nem változik 2021-ben sem, minden kisbefektetőnek érdemes figyelnie rá, de azért akad néhány bökkenő.
