Néha Metallicát hallgat

Orsolya első hegedűje egy tenisz­ütő volt, különleges, papírzsebkendőből készült válltartóval. Az öccse kiságyából kioperált ráccsal órákig reszelte a talpalávalót nappalijuk közepén. Közben a kottát, amit akkor még nem igazán értett, becsülettel pásztázta, produkcióját általában énekléssel kísérte. Gyerekkorában sokszor hallotta ugyanis a fölöttük lévő lakásból áthallatszó hegedűszót, és ő is szeretett volna egy hegedűt.

„A szüleim arra kárhoztattak, hogy hatéves koromtól zongorát tanuljak” – mondja évtizedekkel később az otthonában. Ő  hegedülni akart, ám ezt a felnőttek csak kifogásnak vélték, azt hitték, csak a zongoraleckéket akarja így megúszni. A teniszütős koncertek végül meggyőzték a családot a kislány elszántságáról, és kilencévesen végre megkapta nagyszüleitől első hegedűjét.

Minden zenészt telefonon kellett felhívni. Nyolcvan zenészt, vezetékesen! Egy nagy kockás füzetben vezettem, kik vették fel.