Lassú víz partot mosott a Slow Budapest üzletfejlesztésében. A kisvállalkozás nyolc év alatt a kétszeresére nőtt, főként Krajcsó Nelli anti-határidőnaplójának köszönhetően.
A túlhajszoltság és a siker összefüggése délibáb – erre Krajcsó Nelli akkor döbbent rá, amikor a 2012-es nyár legszebb augusztusi hosszú hétvégéjét kificamodott bokával, a stressz minden szomatikus tünetével és a szakmájában felismert perspektívavesztéssel feküdte végig. Rájött: ha nem lassít, az élete nem olyan lesz, mint amiért dolgozik. Lassított. A Slow Budapest Magyarországon az elsők között, akkor még egyesületi formában kezdte hirdetni a tudatos lassítást, az egyensúlyra törekvést, olyan időszakban, amikor egy Facebook-poszt plusz száz lájkja valóban plusz száz tagot jelentett. Ingyenes rendezvényekkel verbuválta és aktivizálta növekvő közösségét, ilyenek voltak például a budapesti civil szervezetek slow hét néven futó lassulós programjai vagy a karácsonyi Ajándékozz időt! felhívás.
2015-ben egyesületből kft. lett a Slow Budapest, hogy pénzügyileg és ideológiailag is fenntartható legyen. „Nem volt hiteles, hogy a lassításról beszélek, miközben két főállásom volt” – mondja Nelli. Egy év után otthagyta a reklámügynökséget, ahol addig dolgozott, és mindfulnesstréner lett. Ekkor állt elő az anti-határidőnaplóval is, ami azóta a legismertebb és legkeresettebb termék a webshopban. Pont úgy néz ki, mint minden naptár, de tele van önreflexiós gyakorlatokkal és kérdésekkel, relaxációs színezőkkel, matricákkal, és még az aktuális idényzöldségeket és -gyümölcsöket is megismerhetjük belőle.
Minden lapjának minden ötlete Nellitől jön, vízióját összeszokott szabadúszó grafikus-illusztrátori csapat segített papírra vetni. A naplót Gyulán, Nelli szülővárosában nyomtatják, és mint a legtöbb gondos, kézműves terméké, ennek az előállítása is drága (mérettől függően így 5500–6800 forintért kapható). „Volt olyan évünk, amikor hatezer darab elfogyott, de idén csak kétezer-ötszázat nyomtattunk.” A járvány előtt megrendeléseik harmada céges ügyfelektől jött, naplójuk kis és nagy cégek karácsonyi ajándékai között is ott volt – már amikor van erre keret.
Mikor lesz újra minden normális? Ezt a kérdést hallottam a legtöbbször 2020 márciusa óta. Kezdettől azt válaszolom rá, hogy soha, mert szerintem eddig se volt olyan, hogy normális. Megszokott, az volt. Megszoktuk az életünket valahogy, éltünk egy bolygó hátán a magunk kis önző szabályai szerint, aztán jött egy világjárvány, és kihúzta a lábunk alól a talajt. Nem véletlenül tette Maslow […]
Mikor lesz újra minden normális? Ezt a kérdést hallottam a legtöbbször 2020 márciusa óta. Kezdettől azt válaszolom rá, hogy soha, mert szerintem eddig se volt olyan, hogy normális. Megszokott, az volt. Megszoktuk az életünket valahogy, éltünk egy bolygó hátán a magunk kis önző szabályai szerint, aztán jött egy világjárvány, és kihúzta a lábunk alól a talajt. Nem véletlenül tette Maslow a biztonság, kiszámíthatóság iránti vágyunkat a piramisa aljára. Egy év alatt első kézből tapasztalhattuk meg, hogy mennyire elveszettek tudunk lenni, ha nem érezzük magunkénak a kontrollt.
Próbára tettük a személyes kapcsolat nélküli kommunikáció formáit, és rájöttünk, hogy nem véletlenül születhetett korábban könyv is A társas lény címmel.
Nyolcvanból egy. Az hetvenkilenc, legalábbis a matematikában. Egy világjárvány árnyékában viszont inkább egy perspektíva. Ha felteszem, hogy a jelenleg élő népességünk viszonylag nagy arányban marad életben a járvány lecsengése után is, akkor sokak mondhatják majd el magukról, hogy életük nagyjából nyolcvan évéből volt egy, ami igazán más volt, mint a többi. Amikor a történelem részei voltak, első sorból szemlélték egy civilizációs válság kibontakozását, sőt életmódjuktól függően aktív szerepet is vállaltak a helyzet rontásában vagy javításában. Ha így nézzük ezt az egy évet, akkor van előnye is bőven (a kétségtelen és sokat hangoztatott hátrányok mellett). Hirtelen a következő öt (plusz egy) jut eszembe.
Hozzászoktunk, hogy még rövid távra se tudunk előre tervezni, jobban tesszük hát, ha a gyors alkalmazkodás képességét fejlesztjük magunkban. Ugrott vagy egy évtizedet a digitális fejlettségünk, nemcsak az üzleti szférában, hanem az oktatásban, az egészségügyben, a pénzforgalomban is. A korlátok kreatív megoldásokat szültek, azok a vállalkozások vészelték át a rendkívüli jogrendet könnyebben, amelyek ki tudtak törni az addigi paradigmájukból (például szállodai szobákat napközbeni munkára lehet most kibérelni; egy vidéki vendégház személyzete kézműves termékeket gyárt és értékesít; a belvárosi bisztró pedig ebédet szállít házhoz az otthon tanuló gimnazistáknak).
Megtanulhattuk a kézmosás és a vitaminok fontosságát, és végre elfogadott lett betegen otthon maradni a vegetálós munkába járás helyett. A családok többet voltak együtt, jobban megismerték egymást, és felerősödtek a korábbi dinamikák – ez persze problémákat is hozhatott, de ott legalább beindult valami, ami addig búvópatakként mosta alá a harmóniát. És hadd említsek még egyet: próbára tettük a személyes kapcsolat nélküli kommunikáció formáit és rájöttünk, hogy nem véletlenül születhetett korábban könyv is A társas lény címmel…
Nekem a szokatlan helyzeteket hozó pillanataimban az a két egyszerű szó segít a továbblendülésben, amit még anno, friss anyukaként, egy akkor már tapasztalt, háromgyermekes anyatársamtól tanultam: „úgyis elmúlik!”. Az akkori iránymutatás szerint ez a különösen jó és a különösen rossz helyzetekre is értendő: a jót se vegyük készpénznek, hanem legyünk érte hálásak, és a rossznak se hagyjuk, hogy lehúzzon minket, hanem tekintsünk előre, a kiút felé.
Az emberi szervezet stresszhelyzetben leállítja a fölösleges funkciókat, mozgósítja a tartalékokat, és amint lecseng a készenléti állapot, igyekszik helyreállítani az egyensúlyt. Számíthatunk ezért arra, hogy lelki és mentális problémák is felbukkannak majd a járvány csillapodása táján. Ahogyan a vírushelyzettel való megküzdési módjaink is különböznek, úgy az új egyensúlyt is eltérő tempóban és könnyedséggel találjuk majd meg. Használjuk jól ezt a 2020-as, egynyolcvanad életnyi tapasztalatot, merjünk eltérni a korábban megszokottól, és építsük be hátralévő éveinkbe a mostani tanulságainkat!
A szerző Professional Certified Coach (PCC), vezetőfejlesztő.
Hegedűművésznek készült, de végül máshogyan lett a zene karrierjének főszereplője. Erdődy Orsolyát szinte a koronavírus megjelenésével egy időben nevezték ki a Budapesti Fesztiválzenekar menedzser-igazgatójává. Szerenádkoncertek, online előadások – a világ talán legelismertebb magyar zenekara erős „karmesterrel” az élén reagál arra, hogy a hangversenytermekben most egy darabig lehúzták a függönyt.
Mindketten (félig) pályát váltó színészek, egyikük csak elvonulva tud írni, másikuk élvezi a filmkészítés logisztikai teendőit. Mundruczó Kornél és Wéber Kata „nem hordják egymást kalapdísznek”, és hiába a már patinás életmű, nem csak az alkotás az életük. Pieces of a Woman című új közös filmjük január 7-étől látható a Netflixen.
A Stelázsinál vásárlók tudják, hogy nincs croissant és spanyol sonka, és azt is elfogadják, ha márciusra elfogy a málnalekvár, hiszen mindenből korlátozott mennyiség van. Ahogy a nagymamánál is.