Nehéz eldönteni, hogy Puskás László kutató, feltaláló, cégépítő vagy befektető-e elsősorban – leginkább minden egyben, szerepeit szinte percenként váltogatni képes biológus vállalkozó. Utóbbit egy félnapos szegedi laborlátogatás, többórás beszélgetés, kísérletiegér-vizit és halászléevés közben gyűjtött benyomások mondatják velem: a vegyészekkel molekulákról diskurál és vegyületet vizsgál, a kollégáknak címszavakban instrukciókat hadar, ötpercenként csörgő telefonját szinte mindig felveszi, de pragmatikusan elnapolja vagy sebtiben lekeveri, az újságírónak türelmesen és lebutítva magyarázza aktuális kutatásaik lényegét – nem csak nekem, más lapok telefonon éhes íróinak is.

Az érdeklődés Puskás László és csapatának munkája iránt a nyár elején élénkült meg látványosan, amikor kiderült, hogy az Avidin laborja Magyarországon elsőként olyan covidtesztet fejlesztett ki, ami nem csupán a vírusfertőzés vagy oltás utáni antitestes védettséget, hanem az úgynevezett T-sejtes immunitást is képes mérni. A járvány lefolyásának minden mozzanatára és a védettségére kíváncsi laikusnak az ilyen újdonságok érthető módon elérték az ingerküszöbét, de Puskás László erre csak annyit mond, érdekes, hogy eddigi működésük alatt pont ennek lett országos visszhangja.

Amit Puskás László egykor kisfiúként a nagymamája pincéjébe álmodott, azt a folyó partjára tényleg felépítette az elmúlt két évtizedben: egy mini gyógyszerkutató bázist.

Az elmúlt 19 évben nagyon sok más kutatásuk és fejlesztésük volt, a T-sejtes immunitás mérésénél sokkal komplexebbek, egyedibbek vagy potenciálisan nagyobb jelentőségűek is, mégsem törtek át a szakma falain túlra. A covid évében azonban nemcsak Karikó Katalin és vele Szeged, de Karikó földije, Puskás László és cégeinek kutatásai is felkerültek a térképre, és ez nem pusztán a szakmai reputációjukon látszik meg. Árbevételük és nyereségük is megtízszereződött a jellemzően gyötrelmes 2020-ban – ez egyértelműen mutatja, hogy ha valaki időben kapcsolt, meglévő tudását és technológiáját az aktuális problémák felé irányította, ezt pillanatok alatt, pusztán a maga gyors döntése alapján meg is tehette, és persze nem szálláskiadással vagy vendéglátással foglalkozik, akkor a koronavírus-járványnak köszönhetően üzletileg is bombaévet zárhatott. És ha jól csinálja, akkor erre hosszú távon is építkezhet.

A vegyészek titkos vegyületeken dolgoznak, ottjártunkkor gyorsan le is kellett törölni néhány árulkodó molekulát az üvegfalról. Mi, ha akartunk volna, sem tudtunk volna kémkedni, de gondolni kellett a Forbes-olvasó konkurens kutatókra is.

Puskás László (barátainak és üzletfeleinek csak Pusi) szerény ember, kerüli a nagy mondásokat és a reflektorfényt, de annyit azért tárgyilagosan elismer: büszke a csapatára, és nem lehet nem elégedett azzal, amit mostanra elért. Tavaly ugyan kudarcnak élte meg, hogy hiába álltak elő már a járvány első hullámában (nemrég kereste ki újra a dátumot: 2020. március 21-én) egy teljesen új vakcinafejlesztési koncepcióval, gyártották le a prototípust, és volt tíz adag – kísérleti fázisban – beadható covidoltása júliusra, az illetékes minisztériumokban és minisztériumok között elsikkadt az egész. Senki sem látott benne fantáziát, vagy nem merte felkarolni, holott László ma is azt állítja, hogy csapatának három remek ötlete is volt, és egy teljesen újfajta technológiájú (nem mRNS, nem vektor-, és nem első generációs) vakcináról volt szó, amihez hasonló fejlesztésen azóta Izraelben és Oroszországban dolgoznak.

De van egy ennél is nagyobb fájdalma – és első találkozásunk dacára ezt is őszintén megvallja. Most, amikorra sok év munkája üzletileg és anyagilag végre beérni látszik, a családja épp széthullott, így pillanatnyilag aligha reménykedhet benne, hogy egyszer majd a gyerekeinek adhatja tovább, amit felépített.

A szabadság szigete
Újszeged egyik csendes utcájában egy hangosan kiabáló őz fogad bennünket, közel a Tisza, sok a lombos erdő, máskor is járatosak errefelé a vadak. Az Avidin irodaházának legfelső emeletén kisebb állatok, egerek, patkányok százai töltik ketrecekben steril életüket. Amit László egykor kisfiúként a nagymamája pincéjébe álmodott, azt a folyó partjára tényleg felépítette az elmúlt két évtizedben: egy mini gyógyszerkutató bázist. Az épület egyik végében a vegyészek eddig nem létező molekulákat raknak össze, titkos vegyületeket szintetizálnak, középen az állatok várják, hogy beléjük fecskendezzenek valamilyen betegséget, majd a kipróbálni szánt hatóanyagot, a harmadik traktusban a biológusok dolgoznak – szinte teljes az ellátási lánc, minden adva van, hogy a papírra rajzolt molekulákból kész kapszulák legyenek.

Mindig erről álmodott, és mindig erre készült. Debreceni gyerekkorában orvos apja és gyógyszerész anyja nemcsak inspirációt adott az iparághoz, de a patikából legálisan hazahozható hozzávalók révén az otthoni kísérletek alapanyagait is, kisiskolás korától így egyértelmű volt az irány, amit egy életre választott magának. Az a fajta különc tízéves volt, aki sóvárogva nézi három évvel idősebb bátyját, mert az már a periódusos rendszert tanulhatja, és azon ritka szerencsés gimna­zisták egyike, aki nemcsak abban biztos, hogy mely tudományok izgatják, de kész kísérletekkel, kutatási tervekkel azt is tudja, hogy a molekuláris biológia területén pontosan mit akar tanulni.

Az sem volt kérdés, hogy Debrecentől és a családjától is messzebb kell szakadnia, és az első adandó alkalommal önálló életet kell kezdenie. Temperamentumban, motivációkban és kockázatvállalási hajlandóságban is úgy érezte, más utakat, más tempóban jár, mint a környezete. Aki már az egyetemi évekből ismeri, azt mondja, „Pusi a tipikus ifjú titán” volt, kimagasló kutató, fiatalon nagydoktor, de a céges világ is legalább annyira izgatta. Vállalkozói példa ugyan nem sok akadt odahaza, legfeljebb egy áttelepült erdélyi szabómester nagypapát tud felmutatni, aki háromszor építette újra az életét, de ahogy a 20. század Kárpát-medencéjében szokás, elsősorban a történelem kanyarai kényszerítették rá.

A szegedi egyetemen és a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban eltöltött évek után László elég hamar arra jutott, hogy ami őt mozgatja, ott szimplán kutatóként nem tud eredményeket elérni. „Létre kell hozni a szabadság szigetét – mondja, mi motoszkált benne a 2000-es évek elején –, ahol szabadon járhat az agyam, nem szólnak bele a kutatásaimba, nincs közbeszerzés, nincs hierarchia, és ha kitalálok valamit éjszaka, ahhoz másnap megrendelhetem a vegyszert, ráállíthatok három embert, és nekikezdhetünk.” Olyasminek, ami mindig a legjobban hajtotta: létrehozni egy molekulát, eljárást, amivel tömegeket érintő, krónikus és halálos betegségeket lehet gyógyítani, elsősorban tumort, szív- és érrendszeri betegségeket, vagy az Alzheimer-kórt, ami egyrészt ötvenmillió embert érint a világon, és óriási terheket ró a társadalomra, másrészt szörnyű betegség, „pont azt teszi tönkre, ami bennünket emberré tesz, a memóriánkat”.

Q134R
Most körülbelül negyvenfős csapata évek óta több síkon kutat és fejleszt, és általában olyan csapásirányokat keres, amiket mások kerülnek. Régóta fókuszban lévő Alzheimer-kutatásuk alapja például nem az, amin a világ szinte mindegyik nagy gyógyszergyártója elindult: az aggregált fehérje felhalmozódásának megakadályozása. László meg van győződve róla, hogy túlságosan komplex betegségről van szó ahhoz, hogy az összes tünetét egyszeri okra lehessen visszavezetni. De más oka is van, hogy külön utat választott.

Létre kell hozni a szabadság szigetét, ahol szabadon járhat az agyam, nem szólnak bele a kutatásaimba, nincs közbeszerzés, nincs hierarchia, és ha kitalálok valamit éjszaka, ahhoz másnap megrendelhetem a vegyszert, ráállíthatok három embert, és nekikezdhetünk.

„Nekünk nyolcvanezer kis molekulánk van, amit körülbelül fél év alatt meg tudunk vizsgálni különböző teszteken, a nagy gyógyszercégek meg akár egymilliót is le tudnak tesztelni egy nap alatt. A mi hátterünkkel a trenddel menni esztelenség, nincs realitása, hogy ugyanott vegyük fel a versenyt a nagyokkal” – magyarázza. Ebből az alapállásból olyan molekulát akart találni, ami több fronton veszi fel a harcot az Alzheimerrel, több hatásmechanizmussal működik. Így jutottak el az addig nem létező, a szegedi laborban előállított Q (pontosabb nevén Q134R) molekuláig, amiről az elmúlt években ígéretes dolgokat bizonyítottak. Hogy például ez a molekula három oldalról hat: gátolja az agyszövet gyulladásos folyamatait, képes kivédeni a neuronok pusztulását, és serkentheti a memóriát.

A mit keresek, és mit találok között persze mindig óriási kanyarok vannak a gyógyszerkutatásban, és mint a legtöbbször, a Q esetében is hatalmas szerepük volt a véletleneknek és a megérzéseknek. Az egész egy szívinfarktus elleni fejlesztéssel kezdődött, az Avidin egy amerikai biotech céggel működött együtt. Abban a projektben a Q az állatkísérletek egy pontján elvérzett, ám ekkor László odaadta a molekulát egy PhD-hallgatójának, hogy még nézze meg néhány mellékhatását egy „játszós” egéren, vagyis egy olyan kísérleti állaton, amelyik már szerepelt egy programban, és közel volt ahhoz, hogy elaltassák. „Ne haljon meg hiába” – mondták, és beadták neki a Q-t, majd igencsak meglepődtek: a nőstény egér gátlásait levetkőzve hiperaktívvá vált, vagyis egyértelműnek látszott, hogy a vegyület a központi idegrendszerre hatott.

Az irány innentől nem a szív, hanem az agy megbetegedéseinek vizsgálata lett. László szerint ez amúgy is ilyen műfaj („gyorsan váltjuk a témákat, nem ragadunk bele egybe, mert ha látjuk, hogy valami nem oké menet közben, akkor váltani kell”), de személyisége sem hagyná, hogy csak egyvalamire fókuszáljon. „Lassan harminc éve ismerem, de mindig legalább egy tucat különböző témán pörög, kivételesen kreatív elme” – mondja róla ifj. Duda Ernő. A szintén szegedi, szintén húszéves múltú, szintén négymilliárd forint feletti árbevételű és milliárdos nyereségű Solvo Zrt. társalapító vezetője részben üzleti partner, részben potenciális befektető, aki épp azt fontolgatja, hogy eddigi érdekeltségei (körülbelül húsz startup) mellett „Pusiék” Alzheimer-kutatásába is tenne pénzt. „Akár százmillió forintos nagyságrendben.”

A számtalan projekt sűrűjében az Avidin Alzheimer-kutatásaira az elmúlt tíz évben körülbelül kétmilliárd forint ment el. Puskás László saját forrásai, az Avidin nyereségének visszaforgatása és pályázati pénzek mellett néhány befektetőtárs is megjelent – néhány százmillió forinttal Pomozi István, Hégely Sándor és a Navigátor Investments Zrt. is beszállt –, és az üzleti modellt is némileg átszabták. Három éve az Avidin leányaként egy külön céget is létrehoztak a projektre Aperus Pharma néven.

Most ott tartanak, hogy a Kentucky Egyetemmel nagyszámú kutyás kísérletekben vizsgálják a Q hatásosságát úgy, hogy közben rendszeres memóriagyakorlatokon és a Kaliforniai Egyetem bevonásával agyi képalkotó elemzéssel figyelik az állatok emlékezőképességének változását. Végső eredmény még bő egy év múlva várható, de ha kiderülne, hogy a Q gyógyszerjelölt idősebb kutyáknál, majd embereknél is hatásos a memóriaromlás ellen, az óriási nemzetközi áttörést hozhatna. László úgy számol, hogy „a nulláról egy Richter-szintű ugrást és azonnali exitet”, méghozzá alsó hangon – amerikai biotech tranzakciókból és akvizíciókból kiindulva – 200–300 millió dolláros (60–90 milliárd forintos) cégértéket.
Az efféle kutatások tőkeigénye és kockázata ugyanakkor szintén átlagon felüli. A továbblépéshez újabb három–négymilliárdnyi forrást keresnek éppen, ám ezt egyáltalán nem könnyű előteremteni. Az egyik legnagyobb múltú hazai kockázati befektető, a Euroventurest vezető Tánczos Péter például azt mondja, éppen a gyógyszerfejlesztés a biotechnológia egyik legtőkeigényesebb területe, és mivel korai szakaszban nagyon magas kockázatú befektetésnek minősül, itt kell a legnagyobbat álmodni, vagy ellenkezőleg, itt kell a legreálisabban belőni a célkitűzéseket.

Szerinte ezen a területen csak úgy érdemes professzionális befektetéseket csinálni, ha a tőke specializálódni tud, vagy ha teríthetők a kockázatok, tehát ha a befektető például kifejezetten Alzheimer-kutatásokra specializálódik, és sok ilyen típusú befektetéssel diverzifikálja a portfólióját. „Mivel az országra (sőt a régióra) specializálódó befektetési alapok inkább opportunista befektetési politikával működnek – teszi hozzá Tánczos –, viszonylag nehezebb itt ilyen célra több tíz- vagy százmillió euró nagyságrendű tőkét bevonni.”

Egy befektetőt persze legalább annyira érdekli a cég vezetője, csapata és ambíciói, mint amennyire a projekt maga, és ezen a fronton Puskás Lászlónak valószínűleg jók az esélyei. „Az emberei tűzbe mennének Pusiért – legalábbis így látja Duda Ernő, hozzátéve, hogy cég- és csapatépítési képességei őt is meglepték. – Egy folyton sziporkázó vérbeli alapkutatónak tartottam, és voltak kételyeim, hogy képes-e felépíteni és vezetni egy vállalkozást, egyben tartani, menedzselni egy bővülő csapatot.” Az elmúlt évek és különösen a covid éve azonban végképp meggyőzték: „Az nem lepett meg, hogy szakmailag utcahosszal a többi labor előtt jártak, de ahogy reagáltak a járványra, ahogy megszervezték a működésüket, miközben voltak olyan napok, hogy az országban végzett covidtesztek több mint felét ők végezték, azt őszintén, nem néztem volna ki belőle.”

Egy ugrásra kész cég
Egy kutatólabort járvány alatt sem lehet bezárni, vegyületeket tisztítani, szintetizálni, biológiai mintákat feldolgozni, analizálni home office-ból nem lehet. László előtt világos volt, hogy ez nem opció, azt viszont az első pillanattól meg akarta teremteni, hogy munkatársai és a ház összes dolgozója (ideértve a takarítószemélyzetet is) biztonságosan dolgozhassanak. A mából visszanézve egyértelmű, hogy sok lépéssel sokak előtt jártak, és tavaly februárban – amikor még magyarországi esetről nem is tudtunk – ők már a saját PCR-tesztjükön és reagensükön dolgoztak.

A kísérleti állatok steril körülmények között élnek, nekünk is be kellett öltöznünk, hogy a közelükbe mehessünk. Egy szobában körülbelül 300–400 immunhiányos egér lakik, a legtöbbjükön most tumor elleni hatóanyagot tesztelnek. Ezt a kisegeret a napokban választották el az anyjától.

László ugyanis állandóan falta a koronavírus globális terjedésével és közeledésével kapcsolatos híreket – itt megint jól jött az a szinte beteges információszomj, gyors reagálás és türelmetlenség, amivel általában éli az életét. „Korábban nem foglalkoztunk humán diagnosztikával, ezt a covid hozta el, de mivel állatdiagnosztikával igen, megvolt a technológiai háttér, mindig ugrásra kész cég voltunk” – mondja. És nagyon előre gondolkodtak. A tavalyi első hullám legelején saját PCR-reagenst és kis dobozos mintavevő készleteket állítottak elő, speciális online felületet alakítottak ki, futárszolgálatot, nappali, éjjeli műszakokat, hogy tömeges igény mellett is a leg­g­yorsabbak és legpontosabbak lehessenek, és 24 órán belül, akár hajnali négykor is küldhessék az e-mailt a covidgyanús pácienseknek.
„Az egyetlen labor volt, amelyik a vírusszámokat is közölte, nem csak a vírus jelenlétét. Pusi iszonyatosan segítőkész, nincs olyan kérdés, amivel ne hívhatnám fel, imádom az agyát és a szerénységét” – mondja Kövesd Zsuzsa, a budapesti Kelen Kórház társtulajdonos-vezetője, aki csak a koronavírus-járványban ismerte meg az Avidint és csapatát. Onnantól intenzív munkakapcsolatba kerültek, a rendelőikben levett mintákat mindig hozzájuk küldték, majd tavaly év végén közös céget is alapítottak Kelen Labor néven.

„Szeretünk kutatni, de a piacból élünk, szeretjük be is fejezni a dolgokat, termékesíteni és piacképessé is tenni, amit csinálunk” – mondja Pomozi István. Az operatív megvalósításban, logisztikában, salesben neki – és másik tulajdonostársuknak, Hégely Sándornak is – kiemelt szerepe volt, a tavaly tavaszi első hullámra úgy emlékszik, „volt néhány hét, amikor nem aludtam”. De megvolt az eredménye: már áprilisra engedélyt szereztek, hogy magánegészségügyi intézmények által levett mintákat validálhassanak, és bár az első hullám gyorsan lecsengett, tavaly őszre már naponta többezres tételben vizsgálták a covidmintákat úgy, hogy nem is voltak a frontvonalban.

A covid első évét végül úgy zárták, hogy országszerte több mint 300 partnerintézménnyel álltak kapcsolatban (ez mostanra 400-ra nőtt), legalább 700 ezer ember covidtesztjét az ő laborjaikban elemezték ki, egy országos franchise-laborhálózat felépítésébe is belefogtak WhiteLab brand alatt, és miközben körülbelül 150 millió forintos extra beruházással a nulláról felépítették a szerológiai lábukat, a PCR-diagnosztikában a legnagyobbak lettek. Pedig olyan nagynevű konkurensekkel kellett versenyezniük, mint a Synlab, a Neumann vagy a Corden, és olyan felfokozott piaci hangulatban, amire ritkán van példa. Utóbbira csak egy epizód: a Romániából Franciaországba tartó vendégmunkások esete. Amikor az országon átutazóknak a kilépéshez negatív PCR-tesztre volt szükségük, az Avidin megint villámgyorsan lépett, és egy mintavételi mentőt szervezett a határ közelébe. Az este tíz körül belépő román vendégmunkásoktól egy buszmegállóban levették a mintát, és mire ők Hegyeshalomba értek, megvolt a PCR-eredményük. Profi szolgáltatás volt, napi átlag 200 mintát elemeztek így, és úgy tűnik, gyorsan híre ment. „Négy-öt nap után ugyanabban a buszmegállóban megjelent egy konkurens cég mintavevő csapata, és ezer forinttal alánk ígért.” Lászlót őszintén meghökkentette a versenynek ez a foka, de bele kellett állniuk, és nekik is lejjebb kellett menniük az árral.

Mindenesetre ezek a tapasztalatok és éles helyzetek is hozzájárultak, hogy ma azt mondja: a covid bázisán felépített és a partnereikkel közös Whitelab egyre bővülő országos laborhálózatával, illetve a pandémia alatt még jobban megerősödött csapatukkal megkerülhetetlenné akarnak válni a fertőző betegségek diagnosztizálásában. Nemcsak a légúti betegségek, hanem például nőgyógyászati fertőzések területén is, ahol Lászlónak megint van egy piacképes ötlete, amin már hónapok óta dolgozik. Egy általa kitalált eljárással („túl bonyolult, nyugodtan elmondhatom, nem könnyű lekoppintani”) egyetlen, a méhnyakon történő mintavétellel gyakorlatilag minden fontos fertőzést ki lehet majd mutatni a jelenleginél lényegesen gyorsabban és egyszerűbben.

Az ilyen fejlesztéseket már csak azért is pártolja, mert a patogének diagnosztikájában igen-nem válaszok vannak: vagy jelen van a fertőzés, vagy nincs, és ő szereti a tiszta helyzeteket, ahol egyértelmű a felelősség és a siker. Utóbbiból mostanában jutott neki, ám azt mondja, ez semmin nem változtatott. Hiába a sok figyelem vagy a tízszeres bevétel- és profitnövekedés, ugyanúgy él, mint egy éve. Egyetlen különbséggel: barátai annyit szekálták már, hogy 25 éves Opel tragacsát tavaly lecserélte, és búcsút intett Fehér Villámnak.

Avidin Kft.

Alapítás:
2002
Tulajdonosok:
Puskás László (90%), Drem Kft. (Pomozi István, 10%)
Árbevétel
(millió forint):
2018:
438,8
2019:
449,4
2020:
4200
Adózás utáni eredmény
(millió forint):
2018:
125,8
2019:
121,2
2020:
1329