A Fortély-sátor Alapítvány szétszerelhető szabadulószobák formájában viszi el a sikerélményt a hátrányos helyzetű fiataloknak. A nonprofit tevékenységet a céges csapatépítőkből fedezik, ötletük van elég a jövőre, csak forrás kellene még hozzá.
„Egy délutáni foglalkozás után ott maradtunk a gyerekekkel beszélgetni. Az egyik srác mesélte, hogy voltak egy szabadulószobás programon a mentoraikkal. Lelkesen magyarázta, hogy ők kijutottak, de a többdiplomás mentorok nem, és ez milyen jó érzés volt. Mi meg azonnal éreztük, hogy ez a mi sztorink.” Így meséli Kiss Ákos, a Fortély-sátor Alapítvány kuratóriumi elnöke, honnan jött tevékenységük ötlete.
A szabadulószoba gondolata még sehol sem volt, amikor a csapat először összeállt. A huszonéves Valuska Sára, Kiss Ákos és Szabó Csaba középiskolás koruk óta ismerik egymást, Szigeti Evelin később csatlakozott hozzájuk. Sztorijukat online interjún mesélik el, a négy tag ugyanis a járvány miatt három különböző helyen tartózkodik: Sári és Csaba otthon, azaz Szegeden és Pécsett, míg Evelin és Ákos, akik egy párt alkotnak, épp Luxemburgban. Ők négyen együtt indultak 2014-ben a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) társadalmi innovációs versenyén. Ennek keretében mentek el a szegedi Motiváció Műhely tanodájába, ott hangzott el a fenti beszélgetés is, és azóta tudják, hogy a szabadulószobákkal akarják adagolni a gyerekeknek a sikereket.
Megbeszéljük, mit éltek meg pozitívan, arra ráerősítünk, megfogalmazzuk együtt az élményeket, és segítjük őket az önreflexióban.
Elsőre nem nyilvánvaló, miért segítene pár szabadulószoba a hátrányos helyzetű fiatalokon. A szobákból kijutni egyszerű, csupán kreativitás, a csoport közös ötletelése és munkája, problémamegoldás és egymás közti kommunikáció kell hozzá – mind olyan dolog, ami csapattá tesz egy csoportot. És a végén a legfontosabb a sikerélmény, hogy kijutottak – amire egy motiválatlan fiatalnak leginkább szüksége van.
Az első tervek nagyvonalúak voltak, egész szabadulókomplexumról álmodtak, szobával, kerttel, nagyjából 40–50 millió forintba került volna a kezdőszett. Végül csak a szoba készült el, a DIA segített az első közösségi forrásgyűjtésben. Nagyjából 200 ezer forintból készült el az első szétszedhető, szállítható verzió kölcsönkapott bútorokból és olcsón vásárolt eszközökből. Egy-két felszerelés kivételével ma is mindent kézzel készítenek. „Mindenhez (is) érteni kell: mérnökök és tervezők, asztalosok és festők vagyunk egyszerre.”
Az alapítványt hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó intézmények, tanodák hívják meg programot tartani. A kivonulás előtt felmérik a helyszínt, végiggondolják a szoba felépítését, majd az egész felszerelést becsomagolják és leszállítják. Kétféle alapjáték van, illetve egy harmadik, amit a tematikus igényekre lehet szabni. A helyszínen egy 20–25 négyzetméteres, zárható helyiségben alakítják ki a játékot. Mert ugyan az alapítvány nevében benne van a sátor, de ez már leginkább a mobilitásra utal – be tudják rendezni sátorban is a felszerelést, de kényelmesebb egy zárható szoba.
1983 januárjában minden magyar újság egy frissen megalakuló részvénytársaságról írt. A Novotrade-et három bank alapította, és az volt a különlegessége, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően nem volt külföldi tulajdonostárs a cégben. Részvényeit magánszemélyek nem jegyezhették. Eleve nagyon kevés részvényt bocsátott ki, sőt már az is sajtóhírnek számított, ha elkelt két Novotrade-papír. De a cég így is nagy pezsgést keltett, általa lett világhírű a magyar szoftverfejlesztés.
A Rényi Gábor és Szilágyi József által alapított Novotrade eredeti célja bármely olyan magyar innováció exportálása volt, amiért valutában fizetnek nyugaton, esetleg délen vagy keleten. A lényeg a valuta volt. Ezt a bevételt használta fel egyrészt Magyarországon hiánycikknek számító javak importálására, másrészt valuta felhalmozására. Mivel a Novotrade-et minden érdekelte, amit akár kis tételben is exportálni lehetett, egészen lenyűgöző híreket közölt róla a korabeli sajtó. A könnyűszerkezetes téeszépülettől az Izraelnek szállított kivicsemetékig terjedt a termékek listája. Igen, Magyarország exportált kivit, erre varrjon gombot, aki tud.
Gyorsan kiderül azonban, hogy a cég egyik fő profilja a számítógép- és szoftverkereskedelem lesz. Az üzletnek előbb az importlába alakult ki. A számítógépek behozatala már korábban megkezdődött, még ha ezt a valutakeretük, az innen-onnan összemaszekolt dugipénzük terhére tették is az emberek. A Valóság című folyóirat 1984-es 2. számában Kozák Gyula számolgat egy sort, ebből tudjuk meg, hogy egy alapkiépítésű személyi számítógépet 150–2000 nyugatnémet márkáért lehetett beszerezni. A Commmodore 64 ára 600 márkára rúgott, ami az NSZK-ban negyven munkaórányi bérnek felelt meg.
Magyarországon a legolcsóbb gépet is – ami a valuta átváltásával 3400 forint lett volna akkoriban – a vámon húszezer forintra értékelték, ez után kellett fizetni. Összehasonlításképp: a húszezer forint egy kezdő tanár féléves fizetése volt. A cikk által hozott rémtörténet szerint húszdollárnyi, azaz egy doboz floppylemezre 4300 forint vámot állapítottak meg. Kozák azt is hozzáteszi, hogy egy házaspár valutakeretébe az fért bele, hogy egy olcsó, két-háromszáz márkás gépet megvegyenek, ha a nyaralás alatt sátoroztak, és otthonról vitt élelmiszert fogyasztottak.
Novotrade-szervíz korabeli számítógépekkel Fotó: Fortepan
Itt a gép, csak tessék A Novotrade ilyen körülmények között kezdett el egyrészt számítógépeket forgalmazni, másrészt számítógépeket lízingelni. A kereslet már létezett, a cég adta a kínálatot. Olyan személyi számítógépeket tett elérhetővé akár ipari felhasználásra is, amik a világ többi pontján jellemzően hobbista gépnek számítottak. Megtehette, mert például a hazai fejlesztésű M08X számítógép ára félmillió forintra rúgott. Egy Commodore vezérelni tudott CNC-gépet, de boldogult a gépműhelyek speciális hardvereivel vagy bármely nagyobb számításigényű géppel is. A táblázatkezelésnek köszönhetően pedig például üzemanyag-nyilvántartásra tudták használni a számítógépet a szállítmányozási cégek.
A számítógépek behozatala már korábban megkezdődött, még ha ezt a valutakeretük, az innen-onnan összemaszekolt dugipénzük terhére tették is az emberek.
Ne felejtsük, a Commodore sokkal erősebb hardver volt, mint például a cikksorozatunk első fejezetében tárgyalt M–3 ősszámítógép (Forbes, 2021/04). A A Kozák-cikk legérdekesebb szövegrészlet (a cég logójára emlékeztető rövidítéssel) a C=64 képességeit tárgyalja, és egy robbantástechnikai szakkönyv lábjegyzetében olvasható. A következő mű létezésére világít rá: Hidak rombolásának megtervezése Commodore 64 mikroszámítógép segítségével – programcsomag. A ZMKA Újítási Bizottsága által elfogadott újítás, 1991.
Kezdetben a lízingelt gépeket akár 200 százalékos áron is el tudta adni a cég, később, bevallásuk szerint, 120–130 százalékos árral dolgoztak. Mire azonban a Novotrade idáig fejlődött, két újabb üzleti lábbal bővültek: megjelent a profilban a számítógépes könyvek kiadása és tanfolyamok szervezése, valamint a szoftverkereskedelem is. Utóbbi ráadásul exportként is.
A nyugatra eladott első játékok a Chinese Juggler (kiadta az Ocean) és a Caesar the Cat (kiadta a Microsoft) voltak. Ezek egyaránt megjelentek Commodore-ra és ZX Spectrumra is. A legnagyobb hírverést az Eureka! kapta, amit a nem lineáris olvasásra szánt, úgynevezett lapozgatós könyvek mestere, Ian Livingstone írt. Öt idősíkban játszódott, és a játékot elsőként végigvivő játékos 25 ezer fontot nyerhetett vele. Erre másfél évet kellett várni, Livingstone és a magyar programozók megdolgoztak a pénzükért. Később ezeket a játékokat további magyar fejlesztésű, részben oktatási célú programok követték. A Novotrade több ötletpályázatot is kiírt játéktervekre, akkora igény volt új játékszoftverekre. Ahogy megindult a magyarországi iskolák felszerelése is számítógéppel – többek között az olcsóbb C=16-tal és Plus4-gyel –, úgy jelent meg az igény az oktatási szoftverekre is.
A fejlesztési üzletág kialakítása lényegesen nehezebb lett volna, ha az 1956-ban az Egyesült Királyságba disszidáló Stein Róbert nem segíti a magyarokat. Ő indította be a hivatalos C=64-exportot, de ő volt az is, aki felfigyelt rá, hogy létrejött egy újszerű orosz játék, ami érdekes lehetne nyugaton. Alekszej Pazsitnov Tetris című játéka évekre meghatározta az ügyességi-logikai játékok fejlődési irányát. „Rényi Gábor csinált mindent Magyarországon, én csak hoztam a kompjútert, és vittem ki a szoftvert, amit fejlesztettek” – mondta Stein a Vakondok 4. dokumentumfilmhez készült, a Youtube-on elérhető interjúban. Ennél persze komolyabb szerepe is volt: ő volt a kapcsolat a Commodore-hoz.
A mai startupos hírekhez képest nagyon visszafogott, nagyon kritikus sajtója volt a Novotrade-nek.
A nyugati világ és Magyarország ellátottsága és számítógépes kultúrája között óriási szakadék tátongott. A mai BETT oktatástechnikai kiállításhoz hasonló londoni expón eladóként, sőt fejlesztőként volt jelen a Novotrade. A magyar szoftvereket pedig nemcsak el lehetett adni külföldön, de nagy sztorinak is számítottak. A Financial Times Szoftver Budapestről? Ez a logikus címmel közölt cikket a szoftveriparról. A New York Times pedig 1985-ben arról írt, hogy szoftveripar növekszik Magyarországon. A cikk Dömölki Bálintot, a magyar számítástechnika egyik apafiguráját idézi. A Számítástechnikai Koordinációs Intézet egyik vezetője arról számolt be, hogy az SZKI hárommillió dollár értékben exportált hardvert és szoftvert nyugatra.
Kádár János is megtekintette Különösen érdekesek azok a cikkek, amelyek a szellemi tulajdon és szellemi munka fogalmát próbálják valamilyen módon megfejteni. „Aztán kinyit egy másik újságot, ahol azt olvassa, hogy az évenkénti hét–nyolcmillió dolláros szoftverexportunk még futhat néhány kört, mire eléri például a magyar libatollkivitel értékét, ráadásul még ez a pár millió dollár is jobbára a szaktudás pénzre váltásából, és nem világhírű termékek sorának exportjából jön össze” – írja a Magyar Ifjúság 1986-ban, erősen szkeptikus cikkében. A kérdés viszont nem csak az MI újságírójában merül fel. Sem a hazai szoftveriparba, sem a szoftveripar tartósságába vetett hit nem jelenik meg – a mai startupos hírekhez képest kifejezetten visszafogott és kritikus sajtója volt a Novotrade-nek.
A cég eddigre tanfolyamokat és táborokat szervezett, rendszeresen hirdetett a sajtóban, és a KISZ által fémjelzett Fiatalok Expóján is felállított egy standot. Itt a gépeket Kádár János is megtekintette, de sajnos senkiben sem volt annyi PR-érzék, hogy leültette volna sakkozni a számítógéppel. A cég mai fejjel nehezen megérthető módon terjeszkedett új területekre. Az újabb számítógépek behozatala – például a Magyarországon kívül mindenhol megbukó Enterprise 128K – még érthető volna. De ugyanilyen természetességgel került be a Novotrade az autósportba, még ralicsapatot is szponzorált. 1989-ben pedig már Ford, Iveco és Nissan haszongépjárműveket is értékesített, majd a 90-es években a PGA Csoporttal alapított céget a Nissan személyautók forgalmazására.
A különböző terjeszkedési kísérletek mellett a Novotrade egyre sikeresebb játékfejlesztővé vált. A nyolcbites számítógépek, azaz a Commodore és Spectrum korszakának legsikeresebb játékát 1989-ben készítették el: az Impossible Mission II. a korszak összes elképzelhető mikroszámítógépére és PC-re is megjelent. Az alig két év múlva beköszöntő rendszerváltozással pedig kinyílt a világ.
Az Ecco The Dolphin című játékot még a tévében is lehetett nézni Fotó: GamescorE Blog // CC-BY
A jó külföldi kiadói kapcsolatokkal rendelkező vállalathoz konzolos megrendelések is érkeztek. Az Ecco The Dolphin című játékukra nemcsak azok emlékezhetnek, akiknek volt Sega Megadrive konzoljuk, hanem azok is, akik a tévében elkapták, ahogy Vajdics Zsolt, azaz Martin, az 576kbyte újságírója, a Szegasztok című műsorban végigjátssza a játékot. Ma ezt a műfajt gameplay videónak hívják, és tele van vele a Youtube.
A Novotrade történetét egészen a 2000-es évekig lehetne mesélni, mert különböző utódvállalatai és stúdiói addig működtek. Mi viszont lezárjuk a sztorit 1996-ban, amikor a Sega szórakoztatóipari vállalat, a fentebb említett Megadrive konzol gyártója megvásárolta a céget. Ezután továbbra is önálló vállalatként működött, a Jurassic Parktól a Cápáig számos ismert filmhez készített játékokat, de valahol meg kell húznunk a vonalat, és az a pont, amikor már senki sem tette fel a kérdést, hogy miért nem libatollat exportálnak videójáték helyett, épp megteszi.
Ez a nyár mostanáig biztosan nem olyan, mint a többi volt. Május végéig nem fürödtünk a Balatonban (ha csak nem vagyunk őrültek), hiába raktuk vízre a hajót, mert folyton esett az eső, és hideg volt, és nem terveztünk nagy nyaralásokat, mert mostanáig fogalmunk sem volt, hogyan alakul a járványhelyzet. Nem vettünk könnyű, igazi strandra való ponyvaregényeket sem, mert leginkább csak siettünk kifelé minden (könyves)boltból (már ha egyáltalán bementünk online böngészés helyett), és amúgy sem vagyunk abban a lendületes nyár elejei rozéfröccs- és vattacukor-hangulatban. De jó könyveket ettől még olvastunk.
A lakóautó a gazdag német nyugdíjasok járgánya – ez az ősi sztereotípia megdőlni látszik. A 2010-es évek közepén itthon is berobbant a lakóautóhájp, a koronavírus-járvány és a karantén miatt pedig most még többekben van ott a mehetnék. A lakóautózás ráadásul az egyik legbiztonságosabb utazási forma, és Kertész Gábort idézve: „nagyon szabad tud lenni”. Ő nemcsak gyártó és a Biwak Kft. ügyvezetője, de a Magyar Lakóautóklub alapítója is, tapasztalatból mondja, hogy ma már minden korosztályból vannak ügyfelek, és egyre többen ismerik fel a lakóautózás adta szabadságot.
De az elmúlt években nemcsak a kereslet, hanem a kínálat is nagyot nőtt, a magyar piacon is egyre többen foglalkoznak forgalmazással és bérbeadással, és akad, aki a magánkézben lévő lakóautókat gyűjti össze és adja ki. Összeállításunkban három vállalkozás, három különböző üzleti modell: a Biwak kizárólag egyedi lakóautókat, a Wanderer 66 miniszériákat gyárt, a Vanlife Hungary pedig kiadásra szánja átalakított, dizájnos furgonjait. Közös bennük, hogy a gyártás mindhárom cégnél házon belül folyik, és alapítóikat egyszer, valahol elvarázsolta az életérzés.
Egy dobosnak mindig nehezebb a csajozás. A dobszerkó takarásában ül, még a nevét is kevesebben tudják, mint a frontemberét. Dorozsmai Péter a kivételek közé tartozik: olyan legendás együttesekben játszott, mint a Korál és az East, és a könnyű- és komolyzenei színtéren legalább ennyire ismerik Tom-Tom Stúdiójáról. A rendszerváltás előtt induló családi vállalkozás mára nemzetközi filmprodukciók kedvenc hangfelvevő helyévé is vált, és körülbelül mindenki ott rögzíti a lemezét, aki a magyar zenei életben csak számít, a Quimbytől Ákoson át Presser Gáborig. Mert Péter több mint hangmérnök.
