„Egy délutáni foglalkozás után ott maradtunk a gyerekekkel beszélgetni. Az egyik srác mesélte, hogy voltak egy szabadulószobás programon a mentoraikkal. Lelkesen magyarázta, hogy ők kijutottak, de a többdiplomás mentorok nem, és ez milyen jó érzés volt. Mi meg azonnal éreztük, hogy ez a mi sztorink.” Így meséli Kiss Ákos, a Fortély-sátor Alapítvány kuratóriumi elnöke, honnan jött tevékenységük ötlete.
A szabadulószoba gondolata még sehol sem volt, amikor a csapat először összeállt. A huszonéves Valuska Sára, Kiss Ákos és Szabó Csaba középiskolás koruk óta ismerik egymást, Szigeti Evelin később csatlakozott hozzájuk. Sztorijukat online interjún mesélik el, a négy tag ugyanis a járvány miatt három különböző helyen tartózkodik: Sári és Csaba otthon, azaz Szegeden és Pécsett, míg Evelin és Ákos, akik egy párt alkotnak, épp Luxemburgban. Ők négyen együtt indultak 2014-ben a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) társadalmi innovációs versenyén. Ennek keretében mentek el a szegedi Motiváció Műhely tanodájába, ott hangzott el a fenti beszélgetés is, és azóta tudják, hogy a szabadulószobákkal akarják adagolni a gyerekeknek a sikereket.
Megbeszéljük, mit éltek meg pozitívan, arra ráerősítünk, megfogalmazzuk együtt az élményeket, és segítjük őket az önreflexióban.
Elsőre nem nyilvánvaló, miért segítene pár szabadulószoba a hátrányos helyzetű fiatalokon. A szobákból kijutni egyszerű, csupán kreativitás, a csoport közös ötletelése és munkája, problémamegoldás és egymás közti kommunikáció kell hozzá – mind olyan dolog, ami csapattá tesz egy csoportot. És a végén a legfontosabb a sikerélmény, hogy kijutottak – amire egy motiválatlan fiatalnak leginkább szüksége van.
Az első tervek nagyvonalúak voltak, egész szabadulókomplexumról álmodtak, szobával, kerttel, nagyjából 40–50 millió forintba került volna a kezdőszett. Végül csak a szoba készült el, a DIA segített az első közösségi forrásgyűjtésben. Nagyjából 200 ezer forintból készült el az első szétszedhető, szállítható verzió kölcsönkapott bútorokból és olcsón vásárolt eszközökből. Egy-két felszerelés kivételével ma is mindent kézzel készítenek. „Mindenhez (is) érteni kell: mérnökök és tervezők, asztalosok és festők vagyunk egyszerre.”
Az alapítványt hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó intézmények, tanodák hívják meg programot tartani. A kivonulás előtt felmérik a helyszínt, végiggondolják a szoba felépítését, majd az egész felszerelést becsomagolják és leszállítják. Kétféle alapjáték van, illetve egy harmadik, amit a tematikus igényekre lehet szabni. A helyszínen egy 20–25 négyzetméteres, zárható helyiségben alakítják ki a játékot. Mert ugyan az alapítvány nevében benne van a sátor, de ez már leginkább a mobilitásra utal – be tudják rendezni sátorban is a felszerelést, de kényelmesebb egy zárható szoba.
