A csábítást úgy lehet legyőzni, ha engedünk neki

„Ez itt a brexit” – mutat Varga Sándor, a Taste the World-üzlet egy szokatlanul hiányos polcára, miközben körbevezet a Vásárcsarnok melletti 680 négyzetméteres boltban. Az Indiából brit beszállítókon keresztül érkező termékek Nagy-Britannia EU-kilépése után akadozva jönnek, a többi polc és a hűtők viszont nagyon is tele vannak a világ minden tájáról származó ételalapanyagokkal. Sándor felesége és cégtársa, Kerekes Zsuzsanna nem sokkal később már az üzlet tekintélyes szójaszószkínálata felé kísér, és olyan csalhatatlan szakértelemmel elemzi a különbséget koreai, japán, indonéz, kínai és ki tudja, még milyen szószok között, hogy az információáradat közben elfelejtem kikérni a tanácsát, melyiket ajánlja a füstölt tofuhoz.

Zsuzsanna és Sándor a rendszerváltás előtt a Budapesti Bridzsegyesülettel sokkal gyakrabban juthatott külföldre, mint az átlagos kádári kisember. „Azért olyan sokat nem engedhettünk meg magunknak. Külföldön rendszerint a legolcsóbb éttermekben kellett ennünk. Ezek pedig a kínaiak voltak – mondja Zsuzsanna. – Arra gondoltunk, micsoda disznóság, hogy itthon ilyeneket nem lehet kapni. Úgyhogy, mint minden akkori valamirevaló sportoló, tisztes csempészésbe kezdtünk.” Elsősorban csili-, hal- és szójaszószokat, valamint gyümölcsöket hoztak át a határon. Ezeket itthon kisebb boltoknak adogatták el.

A 80-as évek szétesés felé botladozó puha diktatúráját tökéletesen jellemzik a határellenőrzésekről fennmaradt sztorik az egzotikus gyümölcsökkel lekenyerezett vámosokról és a következmények nélküli kérdésekről. „Volt határőr, aki mikor meglátott nálam valamit, megkérdezte, hogy »minek ez magának, kislány?« Én meg azt válaszoltam, hogy »hiszen olyan jól veszik!« Erre csak annyit mondott, hogy menjek innen” – idézi fel jókedvűen Zsuzsanna.

[caption id="attachment_296545" align="alignnone" width="480"] Kerekes Zsuzsanna, Varga Sándor, Venczel Réka, Venczel András és Varga Péter[/caption]

Ajtócsapkodás a Csemegében
Egyik leglelkesebb vevőjük a Vásárcsarnok egyik kis üzlete volt. Az üzletvezető fel is ajánlotta nekik, hogy vegyék át tőle a boltot, de akkor még nemet mondtak. A fordulat 1988-ban következett be. A 80-as évek végén Zsuzsanna a Csemege Kereskedelmi Vállalatnál dolgozott, Sándor pedig egy állami cég könyvelője volt. Amikor a Csemegénél megüresedett a beszerzői osztályvezetői pozíció, a vállalatnál hosszabb ideje több munkakörben is dolgozó Zsuzsanna megpályázta. Felkészültnek érezte magát, mégis mást neveztek ki.

„Mikor rákérdeztem, miért nem engem választottak, az volt a válasz, hogy inkább olyasvalaki mellett döntöttek, aki már 14 éves kora óta a vállalatnál van. Elnézést kértem, hogy én 14 éves koromban éppen egy középiskolába iratkoztam be, és nem volt módom itt szolgálatot teljesíteni” – idézi fel Zsuzsanna a több mint harminc évvel ezelőtti pikírt megjegyzését, ami után szó szerint becsapta maga mögött a Csemege ajtaját – és Sándorral azonnal indultak megkérdezni, eladó-e még a kisbolt a Vásárcsarnokban. Eladó volt – mind a 13 négyzetméter.

Itt már nem a külföldi rendezvényekről hazahozogatott termékeket árultak, hanem többek között ázsiai diplomaták segítségével jutottak áruhoz. „Egész jópofa gasztrokínálatot hoztunk össze” – mondja Zsuzsanna. Még abban a kis helyiségben is ezerhez közeli terméket kínáltak. Igaz, ekkor még főleg a hazai ízek domináltak, beszállítójuk volt az Interfruct és a Délker is. Zsuzsanna és Sándor mindketten az egykori Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre jártak, és sok vietnámi vendéghallgatóval találkoztak. Ők magyarázták el nekik, mire lenne szükségük, hogy az otthon megszokott ételeiket el tudják készíteni, így tanultak tőlük Zsuzsannáék, de bridzses kapcsolataikat is megmozgatták.
Amíg a Vásárcsarnokot a 90-es évek elején felújították, a bolt – a többi árussal együtt – átköltözött a mai Bálnába. „Itt már nőttünk, a tizenhárom helyett legalább húsz négyzetméterünk volt!” Ekkor már az 1990-ben Kerekes és Társai Kft. néven alapított cégüket vitték. Egy darabig jól ment az üzlet, sikerükre felfigyeltek, és ez lett a vesztük. Zsuzsanna azt mondja, egyszerűen „kilopta alóluk” a céget egy külkereskedelmi partnerük, aki a helyükre állva a legnagyobb beszállítóikat és a legnagyobb vevőiket kötötte össze. „Azután még volt ennek a cégvezetőnek pár jó ötlete, most is börtönben ül” – veti közbe Venczel Réka, Zsuzsanna lánya, aki szintén a családi vállalkozásban dolgozik.

Az innovátorok
A Kerekes és Társainak le kellett húzni 1993-ban a rolót, de 1990-ben az Ázsia Bt.-t is megalapították, így a két lábból egy – a nagykereskedelmi – még mindig megmaradt. A javarészt Németországból, akár hetente érkező szállítmányokban kész tortalap és basmati rizs is volt, utóbbira a magyar közönség a 90-es évek elején még nem készült fel. „Büdös volt” – indokol mosolyogva Réka. Eleinte Európából szerezték be az ázsiai árut is, idővel találtak maguknak egy hamburgi összekötőt, az ő segítségével Thaiföldről jöttek konténerben a rizs, a gyorstészták, csili- és szójaszószok, valamint a fűszerek. „Akkoriban a Tescónak és a Corának adtunk el sok mindent” – mondja Zsuzsanna arról, hogy a multik megjelenése az üzlet felfutását is segítette.