Lejegyezte: Bánszegi Rebeka

[caption id="attachment_289269" align="alignnone" width="480"] Bánhidi Brigitta és Séra Gergely között nem először került szóba a kiégés[/caption]

B. B.: Mivel jöttél?

S. G.: Egy konkrét témával. Otthonról dolgozunk, a csapat egyre fáradtabb. Szeretnék előre gondolkodni, hogyan lehet ezt jól kezelni. Nyilván, mint mindenkit, engem is érint, nekem is meg kell vele küzdenem. De a csapatrésze is érdekel, hogy másoknak hogyan tudok ebben segíteni hosszú távon. Hogy ne érezzék ezt a helyzetet annyira nyomasztónak, mint amennyire egyébként az. Azt remélem a beszélgetéstől, hogy lesz egy közép- vagy hosszú távú tervem.

Csapatszinten hétfőn van egy formálisabb online megbeszélésünk, szerda és péntek reggelenként pedig egy-egy informális alkalmunk. Utóbbira mindenki leül egy kávéval, szándékosan nincs számonkérés, csak beszélgetünk. Bár ezek nagyon hasznosak, nem tudom, hogyan fogunk tudni bele színt vinni például három hónap múlva.

B. B.: Ez az egész „szórakoztassuk a csapatot” feladat, a te válladat nyomja?

S. G.: Lehet, hogy inkább önként vállalt feladat. Nekem fontos, hogy jól érezzék magukat. Mi adóperekkel és adóellenőrzésekkel foglalkozunk. Normál időkben beadványokat írunk, stratégiát alakítunk ki, az adóperes munka pedig kulminálódik egy tárgyalásban. És még ha ez nem is olyan színpadias tárgyalás, mint az amerikai filmekben, mégis, valamennyire azért csúcspont, hogy elmegyünk a bíróságra, előtte megbeszéljük az ügyféllel, hogy mit fogunk mondani, mi a stratégia. Előző este éjfélig olvassuk az iratokat és többször elpróbáljuk, hogy milyen keresztkérdésre milyen választ adunk.

Tehát vannak hegyek-völgyek a munkában. Mostanában a covid miatt kevesebb a tárgyalás, és van hogy több hónapos szünetet tart a bíróság, nincsen személyes kapcsolat, nincsenek ügyféltalálkozók, csak Teamsen. Így sokkal nehezebb a munkában az egyébként meglévő szórakozási faktort megtalálni. Ha nincs valami plusz, akkor szerintem könnyen sivárrá válik és kiüresedik a mindennapok sora.

B. B.: És mi történik akkor, ha kiüresedik? Mi az, amitől félsz?

S. G.: Amit mi csinálunk, azt csak lelkesen lehet csinálni. Hirtelen kell ügyféligényekre válaszolni, ez gyors reakciót és sokszor nagyobb erőfeszítést igényel. Akinek nincs lelkesedése, az előbb-utóbb kiég, és akkor új lelkesedési forrást fog keresni. Tehát, attól tartok, hogy ha a munkából elvész a szórakozási faktor, akkor unalmasabbá válik.

B. B.: És akkor mi lesz?

S. G.: Ha elfogy a lelkesedés, és nem lesz elég érdekes a munka, idővel akár el is mehetnek az emberek. Valószínűleg nem egy ilyen munkahelyre, hiszen ezen a területen ez közös jellemző. De ettől még ez nem jelenti azt, hogy ne kéne nekünk a legjobbnak lenni az embereink megtartásában és abban, hogy biztosítsuk nekik az élményt is a munkájukban.

B. B.: Játszd tovább, kérlek, ezt a képet, hogy megunják, és elmennek! Akkor mi van?

S. G.: Az csalódás. Én szeretek velük dolgozni. Ha elmennek, mert nem élvezik a munkát, akkor nem tudtunk megoldani egy problémát. Vagy én nem tudtam, személy szerint.

B. B.: A pandémia előtt ez kevésbé jelentett gondot, mert akkor a munka volt eléggé érdekes. Akkor ez kevésbé a te válladon volt.

S. G.: Igen, illetve akkor volt személyes kapcsolat az ügyfelekkel és egymással. Jobban ment magától.

B. B.: Kívülről nézve túlzónak tűnik a teher, amit ezzel kapcsolatban magadra vállalsz. Az egész világon rengeteg cég – akinek még van munkája, és vannak emberei – nagyjából itt tart. Milyen jeleit látod, hogy valahol baj van?

S. G.: Ami jól megy, hogy ott vannak az emberek, bekapcsolják a kamerát, és részt vesznek ezeken az alkalmakon. De akármennyire szeretném, ez nem egy szabad beszélgetés, mint egy sörözés lenne, hanem sokszor csak az én kérdéseimre válaszolgatnak.

Nem tragédia, de az mindig zavart, ha nincs tervem.