Lejegyezte: Bánszegi Rebeka

[caption id="attachment_289287" align="alignnone" width="480"] Juhos Andrea és Csucska Péter hosszabb kihagyás után most a kedvünkért ültek le újra beszélgetni[/caption]

J. A.: Elkezdtetek már gondolkodni, hogy mi lesz, amikor már nem mindenki otthonról dolgozik?

Cs. P.: Természetesen gondolkodunk rajta. Két egymásnak látszólag ellentmondó gondolatmenetet kell ilyenkor összeegyeztetni. Most abban egyetértünk, hogy pontosan olyan, mint régen, nem lehet. Lehet, hogy hasonlítani fog rá, de nem lesz ugyanaz.

J. A.: A pandémiás időszak tapasztalataiból kiindulva mennyire tudjátok, hogy mik a munkavállalók szükségletei?

Cs. P.: Amit ismerünk, hogy mik a pillanatnyi igények és vágyak. Csináltunk több felmérést, más-más körben, helyi, páneurópai, illetve vállalati szinten. Nagyon hasonlókat mondtak a dolgozók, például, hogy megbecsülik és tisztelik a cég hozzáállását. Persze ez országtól és jogszabályi környezettől is függött. Mi Magyarországon megtehettük, és vállaltuk annak felelősségét, hogy sohasem zártuk be az irodát teljesen.

J. A.: Az elmúlt egy évben voltak dilemmáid azzal kapcsolatban, hogy mit lépj? Kihez fordulhattál?

Cs. P.: Döntéshozatali gyötrelmektől ritkán szoktam szenvedni. Tisztában vagyok vele, hogy a magánvéleményem, bár fontos, hogy legyen, nem szabad, hogy befolyásoljon, és attól függjön háromszázötven ember sorsa.
Mint sok más nagyvállalatnak, nekünk is van tervünk mindenfajta világvégére. Leég a ház, bombát találnak, tűzriadó van, de kifejezetten a pandémia nem volt rajta a listán. Ezzel most bővítettük. De ebben az ügyben is ugyanazt a szakemberekből álló csapatot kellett összerántani. Ez a csapat kellőképpen kicsi ahhoz, hogy hatékonyan döntsön, de ahhoz kellőképpen nagy, hogy a vélemények széles skáláját képviselje. Minden fontos hírt tömören, röviden beszélünk át. Ezek most háborús körülmények, nem lehet mindenkinek megfelelni, ezért nagyon fontos dönteni és gyorsan dönteni. Viszont az is fontos, hogy a rendelkezésre álló információk alapján és a várható hatások legjobb figyelembevételével szülessen meg a döntés.

J. A.: Ha most visszanézel arra, ahogy ezt az egész helyzetet kezeltétek, egytől tízig tartó skálán hányas értékelést adnál magadnak, magatoknak?

Cs. P.: Lehet, hogy arrogánsan hangzik, de én kilencest adnék. Nagyon boldog és elégedett vagyok azzal, ahogy kezeltük. Ez nem csak az én véleményem. Amikor a dolgozókat megkérdeztük, hogy mit gondolnak erről, csillagos ötöst mondtak. Kilencvenkét százalék azt mondta, hogy nagyon meg van, vagy meg van elégedve a menedzsment döntéseivel.

J. A.: Van bármi, amit ha visszanézel, a mai eszeddel máshogyan csinálnál?

Cs. P.: Kevés ilyen van. Ha nem ismerem a jövőt előre, akkor nem csinálnék semmit másképpen. Ha ismerném a jövőt, akkor egy dolgon változtatnék. Nyáron, amikor kinyithattak a kávéházak, az emberek utazhattak, nyaralhattak és az esetszám mai szemmel nézve nevetségesen alacsony volt, ott és akkor jobb döntés lett volna visszaterelni a dolgozókat az irodába. Legalább kismértékű, de nullától eltérő jelenléttel.

Rengeteg felmérés igazolta, hogy értékelték a dolgozók, ha rájuk bíztuk a döntést.