„Mire húszéves lettem, túléltem a magyar fasiszta diktatúrát, a német katonai megszállást, a nácik »végső megoldását«, azt, hogy a szovjet Vörös Hadsereg megostromolja Budapestet, egy kaotikus demokrácia pár évét a háború után, majd különböző elnyomó kommunista rezsimeket, egy forradalmat, amit fegyverekkel fojtottak el, és amiben számos fiatal ember meghalt, és továbbiakat bebörtönöztek. Valami kétszázezer magyar nyugatra szökött, én egy voltam közülük.”
2001-ben megjelent önéletrajzában írja ezeket Gróf István András – született 1937-ben, Budapesten, egy zsidó kereskedőcsaládban. Származása lehetővé tette, hogy végigélvezze a huszadik század „nyűgét s nyilait”, majd Amerikába érkezve felvette az ott jóval kiejthetőbb Andy Grove nevet, és az ipar ezen a néven is ismeri, mint az Intel egykori vezérigazgatóját.
Fontos lenne, hogy mindenki, aki számítógépekkel vagy más csipet tartalmazó eszközzel találkozik a mindennapjaiban, megnézze az első integrált áramkört (IC). A kép önmagában persze nem mond sokat, de egyfajta beavatási szertartásnak megfelelő. A tárgy olyan, mintha egy ipari tanuló taknyolt – ez itt szakkifejezés, mint a kendácsol – volna össze valamit a kegyelemkettesért. Az első tranzisztor replikája a képen látható tárgyhoz képest olyasmi, ami egy viktoriánus úriember és tudós laborjában is megjelenhetne. Ezek az alkatrészek azonban megváltoztatták a világ történelmét. Ráadásul ebben a sztoriban itt-ott felbukkan pár magyar is.
Kit érdekel a Vörös Október?
Grove, bár minden oka megvolt rá, nem csalódott az életben úgy általában, ezért magát mindenféle munkákból fenntartva tanulni kezdett. Így találkozott későbbi feleségével, a szintén magyarországi menekült Eva Kastannal is, 1958-ban házasodtak össze. Az évszámot akár mágikusnak is nevezhetnénk, a Texas Instrumentsnél lévő irodájában Jack Kilby ebben az évben írta le először elképzeléseit a hibrid integrált áramkörökről.
De valójában ezekben az években óriási léptekkel haladt a mikroelektronika. 1959-ben Robert Noyce a Fairchild Semiconductornál már olyan integrált áramkört tervezett, amit egyszerűbb volt gyártani, nem kapcsolódtak hozzá külső elemek, egy tokba volt beépítve minden. Az alkatrész legnagyobb felhasználója az 1961-ben induló Apollo-program volt.
Grove-ban ekkor még fel sem merült, hogy neki szilárdtestfizikával, elektronikával vagy úgy általában számítástechnikával kellene foglalkoznia. Helyette lediplomázott, és doktori fokozatot is szerzett vegyészetből. A kiút azonban látszott, a fiatal tudóst a Lockheed Missile and Space Systems is megpróbálta magához csábítani, hogy a tengeralattjárók mögött fellépő áramlási jelenségeket tanulmányozza. Szóval vadászhatott volna a Vörös Októberre, de nem akart a katonai-ipari komplexumnak dolgozni.
„Épp csak megfeleltem volna. A munkához állampolgársággal kellett rendelkezni. Addigra megkaptam már az állampolgárságot, de épphogy csak” – mondta a Chemical Heritage Foundationnek adott életútinterjúban. Ebből a szövegből derül ki az is, hogy Grove-ot egyfajta honvágy vitte Kaliforniába. A Budapestre leginkább hasonlító várost kereste, és New Yorkban nem találta meg, így amikor egy ismerőse azt mondta, hogy a legeurópaibb amerikai város San Francisco, Kalifornia is felkerült a térképére.
A történet másik nagy mi lett volna, ha pontja is az első állás megtalálásához kapcsolódik. Groveot egyszer ugyanis elutasította a Fairchild, így amikor egy másik vezető hívta, sértődöttségében majdnem ki is hagyta az állásinterjút. Mehetett volna a Motorolához, a Pacific Semiconductorhoz és a Bell Labshoz is, ami az USA-szerte működő, feldarabolás előtti telefontársaság kutatólaborja volt. Még a DuPont vegyipari óriáscég is nagyon fel akarta venni, pedig ez a cég arról volt ismert, hogy zsidó származású kutatókat nem alkalmaz. (Ha beleolvassuk magunkat a DuPont történetébe, találunk cifrább dolgokat is.)
Grove kutatónak ment a Szilícium-völgy első startupjának számító Fairchildhoz, és 1967-re már fejlesztési igazgatóhelyettessé küzdötte fel magát. Ebben a minőségében integrált áramkörök gyártásával foglalkozott, illetve a terület egyik első tankönyvét is megírta. Egy évre rá azonban újra munkahelyet váltott, követte az integrált áramkör feltalálóit – és a Szilícium-völgy név ötletadóit –, Robert Noyce-ot és Gordon Moore-t az általuk frissen megalapított Intelhez. A negyedik alkalmazott is magyar volt: Leslie L. Vadász.
Robban a szilícium
Grove emlékei szerint az egyik fontos tulajdonsága, amivel jelentősen hozzájárult az Intel sikeréhez, az volt, hogy jól tudta olvasni Gordon Moore arckifejezését. Ha Moore-t valami zavarta, akkor Grove kiszedte belőle, mi az. „Azt kiáltottam: »Stop! Gordon, mi zavar?«. Aztán azt: »Csendet! Gordon, mondd el, amit mondani akartál nekünk!« És elmondta. Erre én voltam képes. Ő pedig általában a megfelelő választ, a megfelelő hozzászólást vagy problémát mondta ki.”
