Szalay-Berzeviczy Attila épp akkori főnökével, Matthias Kunschsal egyeztetett a ma már UniCredit néven futó HVB Bank budapesti központjában. 2004-et írunk, Attila akkor a bank globális értékpapírpiaci üzletágát vezette. Tájékoztatta a vezérigazgatót, hogy van egy jó, egyben rossz híre. „Megszereztük az Inter-Európa Bank pakettjét a Budapesti Értéktőzsdében” – kezdte a jó hírrel, amire főnöke arca felderült. Ám egyből folytatta is a rosszal: „Korányi nem pályázott rá.” Matthias Kunsch nem értette, miért volna gond, ha a tőzsdepapírokat agresszívan felvásárló üzletember nem akar további részesedést szerezni és ellenük spekulálni. Attila lemondóan válaszolt. „Szerintem neki már megvan az ötven százaléka.”
***
Korányi G. Tamás épp gyermeki izgatottsággal mutogat nekem egy több száz éves térképet a könyvtárszobájában. „Látod, itt a Tihanyi-félsziget a Balaton déli partján van. A térképész velencei volt, mire eljutott oda a hír, hogy van egy félsziget is a Balatonon, már csak a déli parton volt hely, hogy odarajzolja” – magyarázza lelkesen, és már egy másik Magyarország-térképet mutat nem sokkal a mohácsi csata utáni időkből.
Másokra is könnyen átragadó hévvel vezet körbe gyűjteménye darabjai közt, a több száz éves térképek és térképészek történetéről beszél, maga is izgalomba jön, ahogy régi sztorikat mesélhet. „Nekem van talán az Országos Széchényi Könyvtár után a legnagyobb Magyarország-térkép-gyűjteményem.” Egyértelmű: nincs itt addig semmilyen interjú, amíg a gyűjteményt, legalábbis annak fontosabb darabjait végig nem nézem.
És ezek még csak a térképek voltak, utána végigkalauzol még egy óriási szobán, a történelmi dokumentumokon, kéziratokon, utána jönnek a könyvek, atlaszok, majd zárásként előszedi a tőzsdetörténeti kollekciót. Érhető, hogy az embert elkapja a gyűjtési vágy, ha a háború előtti részvényeket nézegeti: elképesztő művészi igényességgel festették meg a letűnt polgári világ értékpapírjait, Tamás gyűjteményében minden a hazai parketten valaha megforduló részvényből van egy papíralapú példány.
Korányi G. Tamás ma már gyűjtőnek hívja magát, de korábbi tevékenysége miatt a neve kis túlzással egybeforrt a magyar részvénypiaccal. Tőzsdei újságíró és laptulajdonos, részvény- és kötvénybefektető, gyűjtő és világutazó, valamint különlegesen kommunikatív, társasági ember.
Az elmúlt harminc évben, az első hazai részvénytől végigkísérte a magyar tőzsde fejlődését, milliárdos vagyonra tett szert, megismert szinte mindenkit a piacon, és ismeretségi körét egyben is tartja. Szinte legendaszámba mennek nyári összejövetelei, ahová a részvénypiac összes fontos volt és mai figurája örömmel megy el.
Történésznek indult
Már tizenévesen bújta a régi atlaszokat, útleírásokat, vonzották a távoli tájak és kalandok – történésznek, tanárnak készült. Egyik meghatározó gyerekkori élménye volt az 1971-es vadászati világkiállítás, egy hónap alatt nyolcszor járta végig az egzotikus országok pavilonjait. „Gimnazistaként is jártam könyvaukciókra, de csak nézelődni, vásárolni még semmit sem tudtam.” Édesapja a Magyar Távirati Iroda újságírója volt, fizetéséből tellett rá, hogy mindig támogassa a fiát, ha könyvről volt szó.
Ahogy a világtörténelmet is képes alakítani a véletlen, úgy Tamás pályájában is óriási szerepe volt. Történészdiplomával a zsebében átmenetileg, csak egy évre akart munkát, így sétált be az akkori Hírlapkiadó Vállalathoz. Gyakornoki állást kapott az Esti Hírlapnál, és kiderült: jó tollú újságíró. Sok helyre elküldték, hamar beleszokott a kor sajátos sajtóhangulatába. „A sajtótájékoztató alatt fel kell mérni a lazacos szendvics elhelyezkedését, hogy ha jön a »kedves elvtársak, fogyasszunk valamit« rész, már ott állj mellette, különben valaki megeszi előled.”
Egy hónapja dolgozott csak a lapnál, mégis élete legfontosabb fordulópontja ekkor érte. 1984-re az állami vállalatok olyan krónikus forráshiánnyal küzdöttek, hogy akár tíz–tizenkét százalékos kamatra is vettek volna fel hitelt, miközben a lakossági pénzpiacon öt százalék körül volt a kamatszint. „Járai Zsigmond, az Állami Fejlesztési Bank közgazdasági osztályának fiatal vezetője találta ki, hogy a bankja bocsásson ki vállalati kötvényeket a lakosság számára, a bankbetétek úgyis alig fizettek valamit.”
A kibocsátásról tartott épp sajtótájékoztatót, ahová a gyakornok Tamást küldték el, mert történelmi végezettsége és érdeklődése miatt egyedül ő tudta a szerkesztőségből, mi a különbség kötvény és részvény között. Tamás hamar meglátta, hogy sem a piac, sem a lakosság nem elég tájékozott a témában, amiből meglovagolható anomáliák alakultak ki.
Az első lakossági kötvény 1984-ben a Skála-Coop áruházé volt, 300 milliónyit kapkodtak el belőle, majd azonnal tízszázalékos felárral árulták a Lehel piacon. Tamás abban az évben szeptemberben jegyzett először a pécsi Konzum Áruház kötvényéből, de a következő években gyakorlatilag megalapozta a vagyonát a kötvényüzleten. „Az OTP például a lakosságtól 98 százalékon visszavette az adott kötvényt – amit én egy másik banktól már 94 százalékon is meg tudtam venni. Akkoriban a bankok sem értették a piac működését” – magyarázza mosolyogva, enyhe büszkeséggel, majd tovább sztorizgat a korszak kötvénypiacáról.
