Még javában épült az Operaház és szemben a Drechsler-palota, a későbbi balettintézet, amikor két pesti üzletember bérházépítésbe fogott a szomszéd telken. Fischer Zsigmond (csak névrokona Fischer Ivánnak) és Sonnenberg Imre – a nevüket viselő szállítmányozási vállalat tulajdonosai – a korszak azon meggazdagodott kereskedői közé tartoztak, akik megkeresett pénzüket ingatlanokba fektették.

A Sugárút, a Hajós utca és a Szerecsen utca által határolt telken háromemeletes bérpalotát építtettek Bukovics Gyula tervei alapján. Az építész eleinte Ybl Miklós irodájában dolgozott, később városi palotákat tervezett, két főműve a Földművelésügyi Minisztérium épülete és a turai Schossberger-kastély.

Az 1885-ben befejezett bérpalota 1891-ben került Lindenbaum Mór nagykereskedő tulajdonába, majd 1902-ben a Közönséges Tömör Faltéglákat Árusító Rt. igazgatósága rendezkedett be itt. Később itt volt a Magyar–Horvát Asphalt Rt., a Magyar Union Bank Rt. és a Pneumatik Árusító Rt. központja is. A földszinten egy ideig a Magyar Velocipéd-Club téli helyisége, majd a Budapest Kávéház működött. Utóbbiban a budapesti és a bécsi lóversenyekre is lehetett fogadni, esténként cigányzenekar fokozta a hangulatot.

Egy 1958-ból származó fényképen a következő üzleteket figyelhetjük meg: Dohányzók Boltja, BÁV Porcellán Bolt (így, két l-lel, egy későbbi képen már Porcelán formában), valamint Óra és Ékszerbolt. Az épület sarokkupoláját az 1950-es években lebontották, de a lépcsőház öntöttvas oszlopai máig megfigyelhetők.

Nappali és ebédlő
„Itt nőttünk fel, mi is néztük az Operát az ablakból, pontosan tudtuk, melyik előadásnak mikor van vége, mikor oltják el a díszkivilágítást. Azért is jó volt ilyen közel lenni, mert amikor a Borisz Godunov gyerekkórusában énekeltünk, az első jelenet után jelmezben hazajöhettünk néhány baráttal vacsorázni, és kényelmesen visszaértünk a második jelenetünkre, ahol elvesszük a bolondtól a kopejkákat” – mondja Fischer Iván karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója. Itt élt egészen addig, míg 1970-ben Bécsbe nem költözött.
A Fischer család az 1950-es években költözött a tanácstól kiutalt lakásba. „Apám szerette a lakást, mert lejárhatott a Művészbe kávézni, anyám folyton panaszkodott, hogy nem jó a levegő, és minden hétvégén kivitt minket a ház előtt megálló négyes busszal a budai hegyekbe.”

A zongora helye
Régen a zongora a középső szobában állt, ha Ádám itt gyakorolt, Ivánnak az udvari szobában maradt csak hely a csellóval. A berendezésből a könyvespolc és a csillár eredeti, míg a többi bútordarab később került ide, így a támogatók nevét réztáblán megjelenítő székek is. „Középen volt az ebédlőasztal, körülötte ültünk általában együtt, elég kényelmetlen régi székeken, de ezeket a családi darabokat a szülők ereklyeként tisztelték, szó sem lehetett róla, hogy kényelmesebbre cseréljük őket.”

Avantgárd színház
A Filcnek volt egyfajta előzménye: a 60-as évek végén már rendeztek itt avantgárd színházi előadásokat, happeningeket Ascher Tamás, Böszörményi László, Zentai Zoltán részvételével.
„Iván fő elve az volt, amikor ezt lassan tíz évvel ezelőtt kitalálta, hogy úgy érkezzen meg a néző, mintha vendégségbe jönne” – mondja Keszthelyi Kinga dramaturg, a Filc művészeti vezetője. A színészek kedvelik azt a közvetlen visszajelzést, amit itt kaphatnak, az előadás után még itt is lehet maradni egy kis vacsorára, beszélgetésre. A nézőtéren egyszerre körülbelül huszonöten foglalhatnak helyet. A „színpad” méretéből fakadóan általában monodrámákat, kevés szereplős darabokat játszanak.

Plakátok
Kitartóan keresik a megfelelő előadásokat, mivel a repertoárt a fizikai tér, a színészek száma és a díszlet nagysága is befolyásolja. Havonta három-négy előadást tartanak itt, és két bemutatójuk is volt már. Gyarmati Fanni naplója – Hámori Gabriella előadásában – és Proust klasszikusa, Az eltűnt idő nyomában – Hajduk Károly előadásában – egyaránt sikert arattak.