2000-ben, negyvenévesen álltál fel egy nemzetközi befektetési bank vezetői pozíciójából, hogy az addig „kapó ágon” élt életed helyett az „adó ágat” válaszd – például a Bátor Tábor elnökeként. Nem bántad meg, hogy kicsekkoltál a pénzvilágból?
Soha. Az elején még egy évig a Schroder Salomon Smith Barney pénzintézet közép-európai tanácsadója maradtam, és minden hónap első hétfőjét Londonban töltöttem. Ez egyrészt azért kellett, hogy bebizonyítsam magamnak: már nincs benne kihívás. Másrészt meg a fontosságtudatom miatt, mert ennek az elengedése a legnehezebb. (Nevet.)

Meg nyilván a jó fizetésé.
Meg lehet élni befektetésekből és boardtagságokból is, bár nagyobb a kockázat. Érdemes a hozzáálláson is változtatni: kell-e a sok pénz? A gyerekeimmel csak rosszat teszek, ha luxuskörülményeket teremtek nekik.

És milyen területeken érdemes ma befektetni?
Nemrég csináltunk egy magyar és két szlovák kollégával egy climate tech accelerator hubot Pozsonyban, egy hasonló angol hubbal együttműködve. Másfél ezer céget tudtunk megnézni, és lett nyolc befektetésünk, köztük brazil, angol, német és finn is. Mindig izgatott, hogy a régióban hubokat kellene létrehozni, Észtország például valamennyire tech központ lett, Budapest lehetne zenei, minden adottsága megvan hozzá. A klímavédelem izgalmas terület, és én csak olyan ügyekkel foglalkozom, amik a világot jobbá teszik.

Mi volt az eddigi legsikeresebb befektetésed?
Barabási Albert-László Scipher Medicine-jébe négy körben szálltam be, papíron most félmilliárd dollárt ér a cég. De engem ez nem érdekel, mindig azonnal leírom a fejemben nullára a befektetéseimet. Jellemzően induláskor fektetek be startupokba, aztán ha ígéretes valamelyik, a következő körökben nagyobb összegekkel folytatom. De önös érdekből is teszem: hogy naprakész legyek. Napi két-három órát olvasok, mert annyira felgyorsult a világ, hogy a meglévő tudásom ötévente elveszíti a relevanciáját.

Inkább nemzetközi tisztségeid vannak, Magyarországon nem vagy túl aktív. Ez tudatos?
Nem szeretem a Hegyeshalom és Záhony közötti leszegett fejjel gondolkodást, ilyen ügyekre nem vagyok nyitott, ezek a határok legfeljebb a politikusok fejében számítanak. Szerencsére Amerikában is hozzájutok izgalmas befektetési lehetőségekhez, és nagyon szeretem a hibázás ottani kultúráját. Ma applikációs társadalomban élünk, minden úgy működik, mint egy app, a visszajelzések alapján lehet a hibákat javítani.

Nemrég jöttél haza Bhutánból, ott mit tanultál?
Azt, hogy a gross national happiness tud működni, csak hiteles értékrend kell hozzá, és megfelelő vezetés. A feleségemmel mindig azt mondtuk, akkor megyünk el oda, amikor megértünk erre spirituálisan. De mire megértünk, ő beteg lett. Én most értem meg rá, a halála után négy évvel. Üres is lett a bakancslistám, már csak a habot élem a tortán.