A mélyépítésben a szén-dioxid-kibocsátás nagy részét a betongyártáshoz kapcsolódó emisszió képezi, ezért a HBM a fenntarthatóság jegyében elsősorban ennek csökkentésére fókuszál. A fenntarthatósággal kapcsolatban az építőiparnak igen nagy felelőssége van: a világ szén-dioxid-kibocsátásának körülbelül harmadáért ez az iparág felel. Ezért a speciális mélyépítési feladatokkal, elsősorban mélyalapozással és föld alatti terek határolásával foglalkozó HBM, a francia […]
A mélyépítésben a szén-dioxid-kibocsátás nagy részét a betongyártáshoz kapcsolódó emisszió képezi, ezért a HBM a fenntarthatóság jegyében elsősorban ennek csökkentésére fókuszál.
A fenntarthatósággal kapcsolatban az építőiparnak igen nagy felelőssége van: a világ szén-dioxid-kibocsátásának körülbelül harmadáért ez az iparág felel. Ezért a speciális mélyépítési feladatokkal, elsősorban mélyalapozással és föld alatti terek határolásával foglalkozó HBM, a francia Soletanche Bachy magyarországi leányvállalata, az Európai Unió és a cégcsoport klímavédelmi céljaival összhangban eldöntötte:
2030-ra 40 százalékkal csökkenti kivitelezési munkálatai szén-dioxid-lábnyomát és minden projektjén arra törekszik, hogy a lehető legalacsonyabb karbonemisszióval járó építőanyagokat alkalmazza.
Hajnali négy van, felébredek, kimegyek vizet inni. Ma is korán kezd kattogni az agyam, leginkább azért, mert több hete várok egy cikket egy huszonévestől. Kortünet: nálam az aggodalmaskodás és a türelmetlenség, nála a lazaság és a halogatás. Minden önfegyelmemet összeszedve nem nézem meg a telefonomat, hogy megjött-e. A Hintalovon-alapító Gyurkó Szilvi szavait mantrázom magamban: akkor jött rá, hogy túltolta a munkát, […]
Hajnali négy van, felébredek, kimegyek vizet inni. Ma is korán kezd kattogni az agyam, leginkább azért, mert több hete várok egy cikket egy huszonévestől. Kortünet: nálam az aggodalmaskodás és a türelmetlenség, nála a lazaság és a halogatás. Minden önfegyelmemet összeszedve nem nézem meg a telefonomat, hogy megjött-e. A Hintalovon-alapító Gyurkó Szilvi szavait mantrázom magamban: akkor jött rá, hogy túltolta a munkát, amikor sokszor az éjszaka közepén is felkelt dolgozni.
Árvai Eszter másfél évig autóval ingázott Budapest és Bécs között, aztán bevillant neki, hogy kétgyermekes anyaként talán jobb, ha átül a vonatra, mert az autópályán a belső sávban azt vette észre, hogy másodpercek kiesnek a fáradtság miatt. Aztán még vagy két évig maradt az osztrák IKEA HR-vezetője, mielőtt megnyomta a satuféket. Hónapokba telt, hogy kigyógyuljon a munkaalkoholizmusából – erdőbe járt, pihent, és szép lassan visszaépítette a szétzilált baráti kapcsolatait.
Gazsi Zoltán szerint égni kell, de nem annyira, hogy kiégjen az ember a magányos vezetői pozícióban. Vagy nem is magányos: ő például mindig arra törekedett, hogy értékes emberekkel vegye magát körül, és mivel azokkal dolgozott, akiket maga választott ki, megtalálta a szépséget a munkájában. Így pedig még egy multi – az Eisberg – élén sem érezte azt, hogy ötven felett végre valami sajátot kellene létrehoznia. Nyíltan vállalt betegsége után sajátos önfejlesztésbe kezdett: nem feltétlenül tréningről tréningre jár, hanem zenét hallgat, sőt megtanult gitározni, sportol, meditál, időnként pedig gasztrofilmeket néz.
Közben szerencsére megjelentek a zoomerek (a mai huszonévesek) a munkaerőpiacon, és ők már többet törődnek a jóllétükkel: home office-ból irányítanak, pszichoterápiába és konditerembe járnak, esetleg vegetáriánusok, és nyitottak a spiritualitásra. Sokan közülük azért kezdenek már egyetemista korukban valamilyen vállalkozásba, mert társadalmi felelősségtudatuk, például a klímaszorongás motiválja őket. Mint Zwecker Bencét, az egyik Munch-alapítót, aki az ételpazarlás ellen küzd társaival. A szintén Z generációs Réti Levente pedig azért élvezi a programozást, mert valódi emberek valódi problémáira kereshet megoldásokat, minden egyes nap látja, hogy hasznos a munkája. Ők már elvárják, és ki is kényszerítik, hogy X vagy Y generációs főnökeik kíváncsiak legyenek a véleményükre, vegyék őket komolyan, és vonják be őket a döntésekbe.
Az én korosztályom valószínűleg kevésbé tanult meg érdekérvényesíteni – legalábbis jócskán akadnak köztünk, akik ezzel a problémával járnak negyven felett pszichológushoz vagy kócshoz. De a felelősségtudatot, a szorgalmat és az önfegyelmet talán átadtuk a gyerekeinknek – és remélhetően ők majd jobban sáfárkodnak ezekkel a készségekkel. Vagyis nem csak generációs a kérdés. Nekem mindenesetre némi aggodalmat is okoz, amikor egyes reggeleken az építészhallgató lányomat az ebédlőasztalnál találom: egész éjjel rajzolt. Vajon jó, hogy a maximalizmusra törekvést látta gyerekkorában a szüleitől? Nem volna gondtalanabb az élete, ha lazább mintát kap?
Nem nézem meg a telefonom, megpróbálok aludni, hogy ne legyek túl fáradt. Este dzsesszkoncertre megyek, holnap reggel meg jógára, és jó lenne mindkettőt valamennyire kipihenten élvezni.
Ja, a várt cikk megérkezett a nyomda előtti nap reggelén. Jó lett.
Góg Angéla megszállottan tud beszélni az emlékeket őrző ízekről. Ha kell, hat és fél ezer apró kekszet gyárt le kézzel, de mostanában inkább az Onyx jövőbeli konyháját készíti elő. Ő a nagybetűs food designer Magyarországon.
Az óraiparban a legváratlanabb pillanatokban törhet ki addig sosem látott hájp, mindegy, hogy százezer euró vagy százezer forint körüli óráról van-e szó. A Rolex és más, lassan már befektetésként kezelt órák példáját már ismerjük, most az ipar másik feléről, a könnyen elérhető szegmensből kirobbanó különlegességekről lesz szó. Pontosabban egyről.
Ha a Noma egyik meghatározó sous-séfje önállósítja magát, az garancia rá, hogy valami egészen új jön létre. Riccardo Canella, a gondolkodó séf Velencében alkot.