Én vagyok a pók, de már nem középen

Írta: Gazsi Zoltán

„Ha senki nincs, ki elringasson, ringasd el magad!” Csak az tud motiválni, aki motivált, és az tud inspirálni, aki maga is inspirált. Jó hírem van: motivációnkért mi vagyunk a felelősek, erről énekelt az LGT is, már 1972-ben. Számomra sosem volt kérdés, hogy motivációm, inspirációm különösen fontos az általam vezetett szervezet életében is. Szerencsére nem is nagyon kell dolgoznom ezen, mert – hogy finoman fogalmazzak – nem ellenkezik természetemmel.
Általában már kora reggel vidáman, inspiráltan ébredek, tele ötletekkel és tettvággyal, gyermekeimet és a világot keblemre ölelve – ezt az álmos, nyűgösen ébredő kamaszok néha nehezen viselték. Pozitivitásom mindig továbbsegített az élet nehézségein, beszéljünk akár válásról, akár komolyabb betegségről. Az Életrevalók című film ezért is az egyik kedvencem: humorral mindent élhetőbbé lehet varázsolni. Feleségem velem kapcsolatban ki szokta emelni, hogy igen hálás lehetek szelektív memóriámnak, mivel a velem történt rossz dolgokat különösen gyorsan elfelejtem.


Mantrázzák, hogy a vezetés magányos sport. Én sosem éreztem magam vezetőként magányosnak. Mindig értékes emberekkel igyekeztem magam körülvenni, és ehhez kiharcoltam a döntési szabadságot. Talán ez is volt az egyik oka, hogy nem kezdtem cég­építésbe: mivel azokkal dolgoztam, akiket én választottam ki, mindig megtaláltam a szépséget a munkámban, és szinte sosem mentem be gyomorgörccsel dolgozni. Különben is, gyomorgörcs a startupvilágban is van, ott sincs kolbászból a kerítés.