Debrecen, 2021. 10. 21.

Dudás Szabolcs mesél az encsi Anyukám mondta étterem sikersztorijáról Galambos Mártonnak.
A Körúton kívül is volt három nagy eseményünk. Mindhárom helyszínen telt ház és igazi Forbes-arcok.
Debrecen, 2021. 10. 21.
Dudás Szabolcs mesél az encsi Anyukám mondta étterem sikersztorijáról Galambos Mártonnak.
Ha már megvetted, csak jelentkezz be!
Az elmúlt félévben Dabas felkerült az ország gasztronómiai térképére, aminek nem más az oka, mint egy újonnan nyílt, izgalmas delikát és bisztró. Kevesebb mint egy órára Budapest belvárosától igazi gourmet mennyország vár ránk, ami kirándulási úticélnak sem utolsó, de a helyiek körében is kedvenc. A Dabas Deli · Bistro egy világutazás vége, és egy ízutazás kezdete.
Dabas gourmet helyének eredettörténete meglehetősen messzire nyúlik vissza. „Az elmúlt évtizedek során rengeteget utaztam a világban, elsősorban olyan tájakra, amiket a legkevésbé sem a fényűző turistacélpontok közt jegyeznek. Utazásaim közben végig ott motoszkált bennem, hogy kellene otthon nyitni egy olyan helyet, ahova jó elmenni reggelizni, ahol a legjobb kézműves kávékat kóstolhatod, hoz egy őszinte, mégis élményekkel teli bisztrókonyhát, delikáteszében pedig megtalálod a top gasztronómia alapjait” – meséli Pócsik László.
A VIDÉK ESSZENCIÁJA
Pedig Pócsik László a legkevésbé sem a vendéglátásban töltötte az elmúlt évtizedeket. A Dabas Deli · Bistro tulajdonosa élete nagyobbik részében a járműiparban dolgozott: autó- és motorszalonja, illetve egy terepjáró-átépítéssel foglalkozó manufaktúrája van. Ez utóbbi mellé fontos hozzátenni, hogy Lászlóék csapata a magyarok közül egyedüliként nyert kategóriát a legendás Dakar ralin.
„Az autósport hozott egy olyan minőségi szemléletet az életembe, amit később a vállalkozásaimba is igyekeztem átültetni. Megtanított arra, hogy a siker és a sikertelenség közötti vékony mezsgyét milyen érzés átlépni. Minden tevékenységemben olyat akarok kínálni, ami első osztályú és különleges. A jó és a kiváló számomra csak az út kezdete, a tökéletes az, ahol megpihenni is érdemes” – vallja.
A fent említett pillanat 2020 elejére esett, vagyis az egész beruházást végigkísérte a koronavírus-járvány felfutása, az építőipari szakember-, illetve az alapanyaghiány.
A covid alatt ugyanakkor sikerült összehozni egy olyan, a nagybetűs vendéglátásban elkötelezett csapatot, akik magukévá tudták tenni a tökéletességre törekvést. László meglátása szerint pont a kialakult pandémiahelyzet alakítja át a hazai vendéglátást, hiszen az ingatag, javarészt turistákra alapozó felkapott budapesti helyekről egyre több kiváló szakember indul el új, vidéki kihívások felé.
„Nem másolva a recepteket, abban hiszek, hogy Dabas gasztronómiai célpontja egy önálló hibrid, egy olyan cuvée tud lenni az országban, amely különleges élményével, vendégeket ünneplő kiszolgálásával, helyi ízeivel egy lezser, laza, fine dining vonalat képvisel, egy hely, amelyet egyarát szívükbe zárhatnak a budapesti foodie-k és a környékbeli lokálpatrióták is. Otthonos, mégis elegáns, jól értelmezhető” – mondja a tulajdonos, aki a világjárás inspirációit beépítette a dabasi boutique bisztróba.
A városvezetéssel együtt a helyi közösségépítést is komolyan veszik, amihez a vendéglátás jó alappal szolgál. December közepe óta a térség egyetlen jégpályája nyílt meg a Dabas Deli · Bistro mellett, amely házi puncsot, gazdagon fűszerezett forralt bort, és természetesen tartalmas téli street food falatokat is kínál.
László persze tisztában van azzal, hogy a magyar gasztrótérképre való felkerülésnél már csak a rajta maradás a nagyobb munka. „Fontos számunkra, hogy minden vendégünk az ő személyre szabott ünnepének élje meg a velünk töltött időt, hogy három, öt, vagy tíz év múlva már jó ismerősként „hazatérjen” hozzánk”.
Satuba került év végére a kormány, túltolta a választási költekezést, már kisebb kiigazításra is hajlandó volt. Az infláció egyelőre megállíthatatlannak tűnik, és a forint sem tért magához a mélypontokról. A Forbes negyedéves makrogazdasági összefoglalója.
Régóta tudjuk, hogy az adat értékes, azt viszont nem mindenki tudja, hogyan csináljon belőle igazi értéket. Sok vállalat még csak most kezdi felismerni, hogy valójában milyen lehetőségeket tartogatnak az adatalapú megoldások.
Szinte minden tervét megvalósította a vegán ételkiszállítással foglalkozó RépaRetek két tulajdonosa, mióta öt évvel ezelőtt először szerepelt a Forbesban. Részben a járványnak is köszönhetően húsz–harminc százalékkal több megrendelőt tudnak kiszolgálni.
Parádés évet zárt a Forbes.hu, de tettünk is érte: kétszer annyi kolléga dolgozik egyszerre az online felületünkön, mint egy évvel ezelőtt. Igyekszünk a lehető legnagyobbra nőni, minden nap hozni a forbesos témákat. Széles a spektrum, de olvasóink az első kézből szerzett tapasztalatokat és az innovatív sikersztorikat szeretik legjobban. És – ahogy az koronaévben nem meglepő – nagyot mentek az egészségügyi témák. Az év legolvasottabb anyagaiból válogattunk.
Péter Vladimir a Kádár-korszak légüres terében teremtette meg a modern magyar tervezőművészet, az ékszerhordás kultúráját. Műfajt, iskolát és szakmát hozott létre: iparművészek generációit nevelte értő, gondolkodó tárgyalkotásra. Ma Wladis névjeggyel fémjelzett darabjainak felismerése nem igényel szakértő szempárt, egyedi alkotásai összetéveszthetetlenek a testékítők köreiben.