2021-ben lényegében semmi se valósult meg az év eleji várakozásokból. Nagyon tanulságos visszaolvasni, mire lehetett számítani a piaci konszenzus alapján, és mi lett belőle. Az előző évben a járvány borított meg mindent, aztán 2020 második felében a sokkból a vártnál gyorsabban tértek magukhoz a gazdaságok szerte a világban. A nagy leállás hosszan tovagyűrűző mellékhatásai azonban előrejelezhetetlennek bizonyultak. Az ellátási láncok fejre állásával, a tartós alkatrészhiánnyal nem igazán számolt senki, márpedig komoly szerepe volt abban, hogy az infláció elszállása vált az év nagy sztorijává az egész világon.


Szinte kellemes nosztalgiával tekinthetünk vissza arra, hogy 2021 első felében még a GDP-előrejelzések módosultak a leggyorsabban felfelé, a magyar gazdaságban az export sokkal jobban húzott a vártnál. Januárban még az elemzők többsége fabatkát se adott volna azért, hogy a járvány évének bezuhanását már 2021 végére ledolgozza a magyar gazdaság. Ehhez képest már nyáron felszaladtak hét százalék körülire a 2021-es növekedési várakozások, a miniszterelnök se vállalt kockázatot azzal, hogy 5,5 százalékos GDP-ugrás eléréséhez kötötte a választási osztogatás egyik ékkövét, a gyerekesek szja-visszatérítését.


Ősszel a növekedési várakozások egy hangyányit még javultak, de az év végére eltűntek a hét százalék feletti növekedésben bízó hangok, inkább a kockázatok emlegetése került előtérbe, a jegybank is 6,5-re tette le a várakozását. Az ipar tartósan kihívásokkal küzd, a kibocsátás nagy részét adó autógyárak és elektronikai cégek még nem látják az alkatrészhiány végét, nem tudnak teljes kapacitással működni. Az építőipar is szenved az alapanyaghiánnyal és áremelkedéssel, egyedül a szolgáltatószektor hasít.