Ijedten ugrok félre egy targonca elől a rákospalotai nyomda főépületében. Éppen ifjabbik Keskeny Árpád mutatja be nekünk a csomagolóanyag-gyártás valamelyik folyamatát, így csak a szemem sarkából veszem észre a sebesen közeledő járművet. Nagyobbat persze nem is tévedhetnék: nem targonca jön, hanem egy elektromos moped. A sofőr pedig nem egy alkalmazott, hanem maga az alapító-tulajdonos, az idősebbik Keskeny Árpád. Amilyen gyorsan jött, olyan hamar fékez le előttünk, csak köszönteni szeretne minket, mielőtt leülünk az irodában beszélgetni.
Ma két hatalmas gyárépületben folyik a változatos nyomtatványok és csomagolások nyomása, méretre vágása, valamint kihajtogatása. Gépsorok és emberek egyszerre munkálkodnak, jókora zajban. Az elmúlt évtizedekben pedig az idősebbik Árpád munkabírása és megérzései vitték előre a Keskeny Nyomdát.

Menjen a Keskenyhez, és nyugodtan alszik
Az idősebbik Árpád határozott, karakán, szókimondó ember, legalábbis ilyen szavakkal jellemzi óvatosan a fia. „Vaddisznó” – hangzik el az egyértelmű önleírás az édesapától. Szükség is volt erre a karakánságra az élete során. Állami gondozásban nőtt fel Zugligeten, miután édesapja korán meghalt, édesanyja pedig nem volt olyan anyagi helyzetben, hogy felnevelje. A körülmények dacára örömmel emlékszik vissza az intézeti évekre, ahol megtanították a katonás precizitásra. Mindig élére kellett hajtogatni a ruhát, helyére rakni a cipőt. „Beléd nőtt a rendszer, és ez hihetetlenül sok előnyt adott az életben” – mondja.

Tanulmányait a gimnázium első osztályáig végezte el, közben hétvégenként és nyaranta építkezéseken dolgozott. „Én ástam fel fél Budát.” Emellett a Honvédban sportolt, mint középtávfutó az utánpótlás válogatottságig vitte. Épp beinduló sportkarrierjének ugyanakkor huszonkét évesen vége szakadt, miután egy edzésen súlyos izomsérülést szenvedett a lábfején. Így sem múlt el nyomtalanul a korszak: atlétaként három évig a Stadion szállóban lakott, és megismerkedett a kor összes jelentős sportolójával. Az itt kialakított ismeretségi köre egész későbbi karrierjében fontos pont lett.

Végül maradt az építőiparban, letette a gépipari és építőipari mestervizsgákat, és tetőfedő-bádogos lett, családi házak teljes körű kivitelezését végezte. Akadt munkája bőven, ahogy a hírneve terjedni kezdett Rákosszentmihály környékén, a 16. kerületben. „A kényes munkákhoz azt ajánlották, hogy menjen a Keskenyhez. Lehet, hogy ötezerrel drágábban csinálja, de aztán harminc-negyven évig nyugodtan alhat.”

Egész házakat húzott fel otthona környékén ismerőseinek, és mellékes vállalkozásokat is vitt attól függően, hogy mikor miben látott üzleti lehetőséget. Ha ez a nyúltenyésztés volt, akkor több mint hatvan nyulat tartottak otthon, ha a csirketartás, akkor hétezer előnevelt csirkét zsúfolt be a bádogosműhelyébe és a házuk padlására. (Azt meséli, hogy amikor a négyezer csibe odafent mozgolódásnak indult, bizony a csillár is remegni kezdett.) Volt érdekeltsége Tüzép-telepben és autóalkatrész-kereskedésben is.

Ennyi szerteágazó tevékenység mellett nagy kérdés, hogyan kötött ki a nyomdaiparban. „A véletlen műve volt az egész” – hangzik el a válasz. A történet egy különösen fagyos novemberrel kezdődött a 80-as években. Egy környékbeli segítséget kért Árpádtól, hogy megbízhatatlan kőművesek által félbehagyott házát segítsen mihamarabb befejezni. Lehetetlen küldetésnek tűnt, de sürgetett az idő, mert a férfi a két kislányával csak egy fóliasátorban tudta meghúzni magát a hideg elől.

Árpád végül összeszedett egy brigádot, és három hét alatt lakhatóvá varázsolták a házat. A bajbajutott férfi nyomdász volt, és nemsokára azzal kereste meg Keskenyt, hogy szívesen kivenné családi házuk földszinti részét, hogy ott rendezze be a nyomdát. Az idősebbik Árpád éppen komoly angiológiai műtét előtt állt, szeretett volna biztos jövedelmet tudni a családjának, ha vele valami baj történne. Igent mondott.

Egy év múlva a bérlő már azt ajánlotta Árpádnak, hogy mi lenne, ha átvenné tőle a nyomdát. „Mondtam neki, hogy ne vicceljen. Ismerem az újságpapírt, a vécépapírt, a szalvétát meg a könyvet, ezeken kívül semmit.” Csakhogy megváltozott egészségi állapotában amúgy sem folytathatta az építőipari vállalkozását, így felesége unszolására végül belement az üzletbe. Negyvenkét évesen lett egy nyomdája.

A rendszerváltás hajnalán járunk, amikor hatalmas lehetőségek nyíltak a nyomdaiparban is. A kereslet nőtt, mert a kiépülő kapitalizmusban egyre több nyomtatványra (céges kiadványok, szórólapok, pénztárbizonylatok) lett szükségük a vállalkozásoknak. A nyomda emellett nagyobb ügyfeleknek is képes volt beszállítani, mivel Árpád ismerősei révén hozzájutott a belügyminisztériumi és a takarékpénztári formanyomtatványok mintáihoz is.

Beindult az üzlet, ám az idősebbik Keskeny a pénz nagy részét visszaforgatta gépberuházásokba. „Sosem voltam az a rongyrázó típus, a szakmán belül úgy hívtak, hogy a bolond bádogos nyomdász.” Az új gépek sok olyan munkafolyamatot voltak képesek kiváltani, amit addig emberi erővel végeztek (például a pénztári bizonylatok számozását), és ez a piacon is verseny­előnynek bizonyult.

Közben bővült a családi házban működő műhely, a gépek szép lassan elfoglalták a középső szint kivételével az egész házat, a családfő pedig sorra vásárolta fel a szomszédos telkeket, és újabb épületeket húzott fel. Végül négy épületben összesen 2700 négyzetmétert foglalt el az üzem.

A hülyék magabiztossága
Egy évtized elteltével már a második generáció is része lett a cég életének. Árpád mindkét gyermeke nyomdaipari mérnök lett, ma vezető beosztásban dolgoznak a cégben. Lánya, Keskeny Mónika irányítja a telephely bővítési munkáit, fia, az ifjabbik Árpád a vállalat ügyvezető igazgatója. „Szépen, okosan tereltek ebbe az irányba” – emlékszik vissza utóbbi. Kamaszkorában néhány hétre beállt a nyomdába dolgozni, de szakképesítés híján csak monoton munkákat tudott végezni, nem lelte örömét bennük. Gimnázium után döntött a családi cég mellett, és a bölcsészkar helyett végül a nyomdaipari műszaki főiskolát végezte el.

A családi vállalkozássá bővült nyomda életében végül a 2000-es évek elején jött el a fordulópont. Akkor már nyolcvan munkatársuk volt, és stabil helyük lett az alkalmi marketinganyagok, szakszóval akcidens nyomtatványok gyártásában. Megjelentek ugyanakkor a lassulás jelei a nyomdapiacon, viszont a csomagolóanyagokra egyre nagyobb volt a kereslet. A hajlékony faltkartonból készülő papírdobozoknak igen széles felhasználási körük van, gyógyszerek, kozmetikumok, sütemény, ital vagy éppen pattogatott kukorica tárolására egyaránt alkalmasak.
A gyártás elindításához elméletben annyira volt szükség, hogy a meglévő nyomó- és vágógépeiket nagyobb méreteket is kezelni képesekre cseréljék, és beszerezzenek egy dobozragasztó gépet is.

A gépbeszerzés gyakran okozott vitákat apa és fia között, az alapító sokszor nem értett egyet a fejlődés fokozott ütemével. „Mai fejjel értem, hogy kissé nyugalmasabb időkre gondolt volna édesapám – mondja húsz év távlatából az ifjabbik Árpád. – Én mint az apai minta jó követője és a cég új ereje, pluszban fokoztam a teljeskörű korszerűsítést, és sok újítást kezdeményeztem.”
A 2004-es átállás azonban jóval bonyolultabb folyamat volt, mint elsőre tűnt. „A hülyék magabiztosságával indultam el. Nem tudom, hogy belevágtam volna-e, ha megfelelően körbejárom előtte.” A beruházás végösszege meghaladta az egymilliárd forintot, de ebben benne volt az üzem átköltöztetése a családi házas környezetből a Rákospalotai határúton található komplexumba, ahol ma is működik a cég. A termelésnek közben folynia kellett, egyszerre üzemeltek még a Pál utcai telephelyen, és már működtették az újonnan beszerelt gépeket is. Az áthelyezést végül mindössze tíz nap alatt, egy karácsonyi szünetben hozták össze.

Kevés piaci szereplő követte a Keskeny Nyomda példáját – éppen az átállással járó rengeteg macera miatt. Olyan is akadt, aki megtette ugyan a lépést, de idővel visszatért az eredeti termékportfólióhoz. A gépek mellett ugyanis a tudást is állandóan fejleszteni kell, meg kell ismerni új technológiákat a nemzetközi kiállításokon vagy közvetlenül a külföldi nyomdáknál. A Keskeny Nyomdának például segített, hogy már az akcidens termékek gyártásakor is intenzíven foglalkoztak exporttal (ma az árbevétel fele külföldről jön), így könnyebben kialakultak a kapcsolatok a külföldi nyomdákkal.

Keskenyék nem álltak meg itt: a faltkarton csomagolóanyagok után 2011-ben egy harmadik üzletággal bővültek, a keményebb, szakszóval rigid kartonból előállított dobozok gyártásával, 2017-ben pedig az összecsukható dobozok előállítását is megkezdték. Teljesen automatizáltan, robotokkal készülnek ezek a termékek. „Mi ebben tudunk világszinten is egyediek lenni” – mondja az ifjabbik Árpád.

Ez már a luxustermékek világa: cipők, táskák, telefonok vagy drága alkoholos italok elegáns csomagolására kell gondolni. Nem egyszerű dobozokról van szó, hanem speciálisan kivágott és összehajtogatott darabokról. Az egészen pici mintákhoz például már lézeres kivágást alkalmaznak, mert hagyományos vágógéppel egész egyszerűen lehetetlen lenne elkészíteni őket. Azt pedig mi is látjuk a nyomdában, hogy az összehajtogatott lapokból egy kívülálló csak hosszas fejvakarás után tudná összerakni a kész csomagolást. Ez a luxusszegmens hazánkban még viszonylag kicsi (a Keskenyen kívül a debreceni Sz. Variáns Bt. jelentős szereplő még), ám a külföldi megrendelésekkel nagyot lehet szakítani.

A Keskeny Nyomda például nemrég egy mindenki által ismert európai luxusdivatmárka dobozainak lett a beszállítója, ehhez robotizált gépeket fejlesztettek maguknak, továbbá vásároltak is gépeket. A beruházás meghaladta a kétmillió eurót. (A márkanevet a vállalkozás üzleti érdekei miatt nem árulhatják el.) Hasonló projekten dolgoznak most is egy nemzetközi parfümmárkával, és tárgyalásokat folytatnak egy neves amerikai tech céggel is.
A bevétel legnagyobb része azonban olyan magyar középvállalatoktól folyik be, mint a Béres, a Szamos Marcipán vagy a Chocome. A Béresnek például már több mint tizenöt éve szállítják a másodlagos csomagolóanyagokat, árulja el Kellner Mária, a Béres Gyógyszergyár ellátásilánc-igazgatója. A gyógyszercég a nagy kapacitás és a korszerű géppark miatt választotta a Keskeny Nyomdát, de személyesen is jó a kapcsolatuk a két Árpáddal, mivel mindkét cég családi vállalkozás.

A rigid csomagolások piacának másik jelentős játékosa, az Sz. Variáns is jó véleménnyel van a Keskeny Nyomdáról. „Innovatív, előremutató vállalat, a magyar piac meghatározó szereplője” – mondja Szakál János ügyvezető. Személyesen ugyan nem ismerik őket, de szakmai kérdésekben szoktak telefonon egyeztetni, illetve közös vevőik révén is hallanak egymásról. A debreceni cég nem klasszikus nyomda, kizárólag magas hozzáadott értékű csomagolásokat gyárt, viszont ezen a piacon már több mint harminc éve jelen van. (Az egykor egy karácsonyi vásáron debütáló, eredetileg a pedagógusi fizetés kiegészítésére induló cég sztoriját a 2016. januári Forbesban írtuk meg.)

„Egy rigid termék gyártását nagyon komoly termékfejlesztés kell, hogy megelőzze.” Az Sz. Variánshoz képest a Keskeny Nyomda viszonylag új versenytárs, Szakál szerint Keskenyék jól használták ki a csomagolási piac adta lehetőségeket. Viszont ez vissza is üthet a jövőben: „Minden bizonnyal rövidesen elérkeznek arra a szintre, amikor a növekedés az eredményesség rovására is mehet. Feltételezem, hogy erős menedzsmentjük van, és ezt a veszélyt időben és megfelelően tudják kezelni.”

A gépberuházások legnagyobb részét Keskenyék a családi hagyományokhoz híven saját erőből, a nyereség visszaforgatásával fedezik. Ezek a fejlesztések ma már csak korlátozottan váltanak ki munkaerőt, mert a gépek kezeléséhez is képzett alkalmazottak kellenek. „Sajnos, Budapesten a nyomdaipari szakképzés szinte teljesen megszűnt, ezt nekünk kell felvállalnunk” – mondja az ifjabbik Árpád. A betanulás átlagosan három–hat hónapig tart, nemrég például egy régi magyar villamosipari vállalat személyzeti leépítése után vettek fel többeket. Bérben ugyanakkor multinacionális cégekkel kell felvenniük a versenyt.

A fenntarthatóságot a Keskeny Nyomdában is megoldandó feladatnak tartják, de a fiatalabbik Keskeny árnyaltan közelíti meg a kérdést. „Az álzöldítést el kell kerülni. Sok olyan csomagolóanyagot látok, ahol műanyag elemeket váltanak ki papírral, sokkal nagyobb anyagfelhasználással. Ez így nem éri meg, ettől nem lesz zöldebb.” Más technológiák, például a fóliázás ugyanakkor helyesen szorulnak háttérbe a fenntarthatóság jegyében. De a zöld trendek azért még nem kérdőjelezik meg az iparág jövőjét. „Csomagolóanyag-gyártás mindig lesz” – szögezi le.

Nem értjük, mit siránkoztunk eddig Keskenyék rákospalotai üzemében mintegy száz gép működik, és nem hanyagolható el az áramigényük sem. A költségnövekedés terheit már tavaly elkezdték nyögni. Egy energiaszolgáltatóval fix szerződésük volt, kedvezőnek mondható árral. Ez a cég azonban csődbe ment, nekik pedig új megállapodást kellett kötniük – jóval rosszabb feltételekkel.

Az energiakiadások ugyanakkor árbevétel-arányosan csekély százalékot tesznek ki, jóval jelentősebb az alapanyagok, főképp a papír ötven–hatvan százalékos hányada. Itt is brutális, harminc–hetven százalékos az infláció, ráadásul az ellátási láncok akadozása a papírszállítást is bizonytalanabbá tette. Nem igazán látszik más út, csak a költségemelkedés beépítése az árba, de az is rengeteg energiát emészt fel, hogy az áremeléseket újratárgyalják az ügyfelekkel. „Régen sajnáltattuk magunkat, hogy meg kell felelni az ügyfélelvárásoknak és a határidőknek. Ma már nem értjük, mit siránkoztunk mi eddig.”

A nehéz idők ellenére továbbra is a hazai piac megkerülhetetlen szereplői. Ifjabb Keskeny Árpád szerint négy tényező kellett ehhez: a családi vállalkozás megtartó ereje, a jól időzített lépések a fejlesztésekben, a csapatszellem, valamint a hihetetlen munkabírás. „Nálunk sose fog lezajlani olyan, hogy generációváltás – mondja. – De jó ez így, ahogy van, most már nem fogok változtatni rajta.”

Nem heti negyvenórás melóról van szó. Apja a nyomda indulása óta reggel hattól este fél tízig benn volt az üzemben, szombat-vasárnap is, de ha beesett egy szűk szállítási határidő, negyven órát is dolgozott egyhuzamban. A napirend azóta sem változott jelentősen. Ma is mindennap reggel fél hatkor kezd a nyomdában, és délután fél négykor megy haza. Az üzemhez közel lakik, így napközben többször is haza tud ugrani, de ennyi talán megengedhető attól a cégalapítótól, aki éppen novemberben lesz hetvenöt éves.

Azt ő sem tagadja, hogy munkamániás, de ma is büszkén vállalja, hogy intézeti gyerekként felnőve mindenért megdolgozott maga körül. „Egy picit túl sokat dolgoztunk, eldolgoztuk az életünket” – mondja beszélgetésünk vége felé. A külföldi nyaralás így sem maradt el, de a családfő már csak elvétve jutott el a balatoni nyaralójukba a felesége és a gyermekei mellé. A tóparti házat természetesen maga építette. „Az egynapos ház, úgy hívták a környéken. Reggel elmentek a strandra, mire visszajöttek este, már állt is az épület.”