A hagyományok és innováció, a stabilitás és növekedés különleges egyensúlyát kínálja ügyfeleinek a Magyar Bankholding Private Banking üzletága. A cél azonban egyértelmű: az egyéni élethelyzetekre választ adó személyes kiszolgálás, valamint a vagyon biztonságos gyarapítása.
A hagyományok és innováció, a stabilitás és növekedés különleges egyensúlyát kínálja ügyfeleinek a Magyar Bankholding Private Banking üzletága. A cél azonban egyértelmű: az egyéni élethelyzetekre választ adó személyes kiszolgálás, valamint a vagyon biztonságos gyarapítása.
Új korszak kezdődik a magyar bankpiacon az MKB, a Budapest Bank és a Takarékbank fúziójából megszülető Magyar Bankholding létrejöttével. Igaz ez a három tagbank privátbanki üzletágának egyesülésére is, amely még folyamatban van: az MKB és a Budapest Bank fúziója lezárult, a Takarékbank pedig jogilag jövő májusban csatlakozik hozzájuk. Pleschinger Gyula Márk, a Magyar Bankholding Private Banking vezetője azt is elárulja, hogy részükről ez már inkább csak formaság lesz, hiszen működésüket már most is összehangolták, és már az is egyértelmű, hogy az egész ezúttal több lesz a részek összegénél.
„Nem csupán egy frázis, hogy a három bank kiszolgálási modellje, megcélzott ügyfélköre kiválóan kiegészíti egymást. Ez egy egészséges fúzió, izgalmas a részének lenni – jelenti ki, és rögtön kifejti azt is, hogy miért fognak a fúziónak az ügyfeleik is örülni. – Szinergiákról lehet akkor is beszélni, ha ugyanazt a teljesítményt kevesebb erőforrással tudjuk elérni, illetve akkor is, ha teljesen indokoltan használjuk az erőforrásainkat, és a részek összegén túlmutató eredményeket várunk. Jelen esetben utóbbiról van szó.”
Vágyom rá, hogy legyenek példaképeim. Nekem nem Elon Musk az üzleti ikon. Földhözragadtabb, botrányokkal kevésbé árnyékolt, mégis innovatív szereplőket keresek. Egy üzleti ikon a rajongási élményen túl inspirál is, üzleti értéket, stílust, jövőképet formál. A Patagonia sportmárka alapítója, Yvon Chouinard – vajon hányan ismerik a nevét Muskhoz képest? – a hárommilliárd dollár értékű vállalat egészét egy nonprofit szervezetre […]
Vágyom rá, hogy legyenek példaképeim. Nekem nem Elon Musk az üzleti ikon. Földhözragadtabb, botrányokkal kevésbé árnyékolt, mégis innovatív szereplőket keresek. Egy üzleti ikon a rajongási élményen túl inspirál is, üzleti értéket, stílust, jövőképet formál.
A színpadon: „Nemcsak a világűrbe tartva lehet innoválni, de a földön maradva is” — Pistyur Veronika
A Patagonia sportmárka alapítója, Yvon Chouinard – vajon hányan ismerik a nevét Muskhoz képest? – a hárommilliárd dollár értékű vállalat egészét egy nonprofit szervezetre és egy jótékonysági céllal létrehozott vagyonkezelőre hagyta. Ez például van olyan horderejű lépés, amitől felcsillan a szemem. Ilyen tényleg van? Hurrá! Pedig eddig is szemet, lelket gyönyörködtető volt, ahogy a cégét építette. A Patagonia-rajongók sem véletlenül a fenntartható fogyasztás hőseként tisztelik őt. Magam is követem az útját, amióta bizonyítékokat keresek rá, hogy igenis, lehet jó az üzletnek, ami a világnak is az. Hogy a mennyiség mellett a minőség is lehet szempont. Hogy az egyéni érdeken és a profit dominanciáján túl vannak közösségi érdekek is, amiket ha figyelembe veszünk, attól még nem kötünk rossz üzletet, sőt a jövő generációinak is bőséggel elegendő maradhat.
Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Decemberben Tilesch György tér vissza!
A 83 éves Chouinard sokat hagy hátra. Biztos nem kell nélkülöznie hátralévő éveiben sem. Dönthetett volna úgy, hogy eladja a céget, és eladományozza minden pénzét. De nem érezte biztosnak, hogy egy új tulajdonos megtartana minden alkalmazottat, és megőrizne minden értéket. Ezért az évi százmillió dollár körüli profitot a Holdfast Collective nevű szervezeten keresztül a klímaváltozás elleni küzdelemre és más társadalmi célokra fordítja.
Az amerikai cégalapító már az 1950-es években is húzott néhány rendhagyót. Kezdve azzal, amikor megvásárolta első kovácsműhelyét. Évekig acélból gyártott és árult hegymászó-felszerelést, mígnem aktív hegymászóként, természetvédőként (szörfösként, kajakosként, solymászként) észrevette, az acéleszköz árt a hegyrepedéseknek. Pedig ekkor már bevételei hetven százaléka acélfelszerelésekből jött. Mégis leállt velük. Fejlesztett, így találta meg az alumíniumot, ami kevésbé károsítja a természetet.
Ahogy egyre nagyobb tételekben adott el, kultúrát is formált. Megalkotta a clean climbing fogalmát, hogy hogyan lehet a lehető legkevesebb környezetkárosítással hegyet mászni. Black Friday alkalmából úgy hirdette kabátjait a The New York Timesban, hogy „ne vedd meg ezt a kabátot!”, ezzel is felelős fogyasztásra buzdított. Mondhatnánk, csak gesztusok. De Chouinard több évtizedes üzleti útján számos alkalommal ment szembe a szokásokkal. Prosperáló bizniszt állított át, mert túlzottan ártott a természetnek, a profitot pedig a klímaküzdelemre fordítja. Vajon hányan követik majd – akár itthon is? Mikor lesz az, hogy az ehhez hasonló hírek annyira általánosak lesznek, hogy már hírértékük sem lesz?
Attól tartok, sokat kell rá várni, mire cégvezetők tömegei fogják ugyanígy rendezni hagyatékukat – még életükben, tiszta tudattal, szilárd elhatározásból, a következő generációk iránt elköteleződve. Ehhez az kellene, hogy az üzlet ne csak cél legyen, de széles körben elfogadottá váljon, hogy lehet pusztán eszköz is. Fogadjuk el, hogy mint üzleti szereplők nem adottság kivonni magunkat a társadalmi hatások alól, mintha azok tőlünk függetlenül, hermetikusan elzárt szegregátumban zajlanának. Ahogy a cégeinket építjük, ahogy partnereinkkel, alkalmazottainkkal bánunk, az mind visszahat az életünkre. Amíg a presztízs, a hatalom és a pozíció mindent visz, nehezen hinném, hogy belátjuk, mikor és mennyi az elég. Hogy lesz olyan, hogy az üzletnek csak az az értelme, hogy élhető, értelmes közeget teremt.
Hogy legyen mit hátrahagyni, a megszokott kereteken kívül, rutinszerűen kell(ene) üzleti döntéseket meghozni. Minél többen követnék Chouinard-t, annál több maradhat hátra. Ma, egy olyan komplex világban, ahol negyven év tapasztalata is kevés, hogy tudjuk a helyes válaszokat, miért ne kockáztatnánk végre? A megszokott úgyis gyakran érvényét veszti. A mohóság leáldozása nélkül kevés az esély. Nemcsak a világűrbe tartva lehet innoválni, de a földön maradva is. Halljuk meg Chouinard hangját a hegyekből. Minél többen mernének hozzá hasonló, valóban merész lépéseket tenni, annál több maradna a jövőre. És mi más lehetne érték, mint hogy valami egyáltalán maradjon?
A szerző a Bridge Budapest ügyvezetője.
A Forgó tagjai: Simó György, Pistyur Veronika, Tilesch György és Orbán Krisztián.
Niko Romito csendesen éldegél egy kolostorban – kezdődhetne a történet, de ez a kolostor mára már a világ egyik legjobb étterme, Romito pedig egy három Michelin-csillagos séf.
perlaky_rendezvenydekor
2022 November Támogatói tartalom perlaky_rendezvenydekor
„Sosem értettem, miért nem egyértelmű az emberek számára, hogy bármi elérhető. Itt az Alföld szívében is szükség volt a hitre, mert valahogy ezen a vidéken ez kevésbé evidencia. Bennem a célt illetőleg sosem voltak kérdőjelek. Félelmem csupán az volt, megadatnak-e a siker receptjéhez általam szükségesnek vélt összetevők! Lesz e támogató hátország, kitartás, egészség. És hogy […]
Idén is elkészítette amerikai anyalapunk a The Forbes 400 listát, benne az Egyesült Államok négyszáz leggazdagabb milliárdosával. A tanulság: gazdagból is lehet szegény. A listatagok összes vagyona tavalyhoz képest ötszázmilliárd dollárral kevesebb (most négybillió dollár), ebből 315 milliárdot a tech milliárdosok vesztettek el. Utóbbiakkal így is tele a top tíz. És soha ennyire nem volt még jó Elon Musknak lenni. Mármint anyagilag.