Közép-Európa felmosófej-nagyhatalma bújik meg a horvát határtól bő tíz kilométerre. A siklósi Bonus Kft. a 90-es évek derekán disznóvágásokhoz kezdett el fémdörzsit gyártani, azóta kétmilliárdos árbevételű bizniszt épített fel mosogatószivacsokból, felmosóvödrökből és törlőkendőkből. Az alapító Botos házaspár mellett már a fiuk is lelkesen menedzseli a céget.
Kevés hétköznapibb dolgot tudok elképzelni a mosogatószivacsnál. Házimunkához szükséges alapkellék, amit nem feltétlen kedvtelésből, de megvesz az ember. Persze akkor már a fémdörzsi is kötelező elem, hiszen mivel mással szednénk le az edényekre száradt ételmaradékot? Ehhez képest a Bonusnál tett látogatásom után már olyan filozófiai részletkérdéseken töröm a fejem, mint hogy miért éppen fémdörzsit használok erre a célra, és miért nem súrolókefét? Milyen színű szivacs tetszene legjobban?
A Bonus története szorosan összefonódik Siklóssal, Baranya megyével és tulajdonképpen Horvátországgal is. A harkányi fürdőben kezdődött minden. A tősgyökeres siklósi családból származó Botos István a 80-as években itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Ivankával. A házaspár sokat ingázott Botosék siklósi háza és Ivanka horvát családja között, István gyakran segédkezett apósának a kőművesmunkákban. Csakhamar a határ innenső oldalán lett szükség erre a tudásra, a 90-es évek elején a délszláv háború elől a család horvát ága néhány évre a siklósi házba költözött, a többgenerációssá bővült lakhelyre ráfért a bővítés.
A horvát rokonok hat évvel később, a veszély elmúltával hazamentek, de csakhamar ismét kellettek a ház üres helyiségei. Addigra István már a környék vegyesboltjainak terített árut, például az akkor újdonságnak számító Felix ketchuppal házalt. Munkája közben új piaci lehetőséget fedezett fel. „Disznóvágásokon nagyon nagy igény volt súrolóeszközre, jellemzően fémdörzsire. Ehhez akkor nem lehetett nagy mennyiségben hozzájutni, innen jött az ötlet, hogy akkor jó lenne előállítani” – meséli Botos Andrej, az alapító fia, a Bonus marketingmenedzsere. A családfőnek gépészmérnöki végzettsége nem, érdeklődése annál inkább volt, így végül terveztetett egy fémdörzsikötő gépet, ami el is kezdett működni – kezdetben a siklósi családi házban. Andrej ekkor hatéves volt: „Úgy maradt meg az emlékeimben, hogy van egy bácsi lenn a szuterénben, aki alszik (Imre bácsi, a gépek felügyeletére felvett alkalmazott – a szerk.), és közben mennek az olajos gépek.” Az első csomagológép beszerzése után el kellett keresztelni a márkát. „Édesapám fejéből kipattant, hogy a latinban a bonus jelenti a jót.” A szuterént hamar kinőtték, előbb egy siklósi bérleménybe költöztek, majd 2006-ban hitelből megvásároltak egy régi fatelepet a városban, ahol fokozatosan kiépítették székhelyüket.
Újra vadul ráugrottak a magyar kisbefektetők a zuhanó OTP-részvényre. Az elmúlt huszonöt évben kis türelemmel mindig nagyot nyert, aki ezt tette. Most milyenek az esélyek?
Ha nagyon bezuhan az OTP-részvény, megveszem, és beleülök. Igazán faék egyszerűségű módszer, a szakértők fogják is a fejüket, ha valaki ennyi alapján dönt egy részvénybefektetésről. De akárhogy is nézzük, az elmúlt huszonöt évben működött. Most a piac újra tálcán kínálja a lehetőséget, a legnagyobb magyar papír árfolyama a háború kitörése óta lazán lefeleződött, a magyar kisbefektetők pedig amióta meglátták a tízezres szintet, hosszú tömött sorokban hordják is újra bele a pénzüket.
Háziasszonyszakasznak azt a periódust hívják a részvénypiacon, amikor az árak már régóta emelkednek, újabb és újabb csúcsok jönnek, de ezt már a fundamentumok nem támasztják alá, érik a fordulat. Az okos profik ilyenkor inkább kiszállnak, de a tömegek ekkor kapnak kedvet a vásárláshoz abban a hitben, hogy az árak az égig nőnek. Amikor a tőzsdét a szájára veszi a város, a taxisofőrtől a pékig mindenki erről beszél.
Láttunk már ilyet a magyar piacon is (például 1997-ben), meg hosszasan lehet sorolni a példákat egyéb irracionális kisbefektetői reakciókra is, de az OTP-részvénynél rendszerint épp fordított felállás van: az okos intézmények öntik a zuhanó papírokat, menekülnek, átcsoportosítanak, vagy akár shortolnak is, a remegő kezűnek csúfolt kisbefektetők pedig pár év alatt nagyot kaszálnak. Nagyban láttuk ezt 2008-ban, aztán volt egy kisebb hullám a banki különadó miatt 2011-ben, meg jöttek kisebbek később is, de a tanulság mindig ugyanaz volt: ez a cég kiválóan teljesít, ha javulnak a körülmények, vaskos nyerőt lehet vele elérni.
Tizennyolcezerről kilencezer alá Elég a bankpapír grafikonjára ránézni, hogy ezt megértsük, így aztán már semmiféle meglepetést nem okozott, hogy amikor a covid beköszönt, a hirtelen pánikban szakadó árfolyamokat a magyar kisbefektetők vételre használták ki. A brókerek egyöntetű beszámolója szólt arról, hogy sokan állnak sorba értékpapírszámla-nyitásért, és tolnak át néhány milliós tételeket a tőzsdére, nagyrészt OTP-részvénybe. Az akkori szakadásból minden eddiginél gyorsabban álltak fel a világ tőzsdéi, az OTP is szűk egy év alatt duplázott a kilencezer forint alatti szintekről, ezért még kevésbé meglepő, hogy a mostani zuhanásra rácuppanva újra belépett a lakosság, komoly vételekkel.
A Magyar Nemzeti Bank negyedévente közli a háztartások előzetes pénzügyi számláinak adatsorát, ebből most az derül ki, hogy a második negyedévben közel kétszázmilliárd forint értékben toltak be friss pénzeket az emberek részvényekbe, pontosabban ennyivel nagyobb volt a beáramlás, mint amennyit eladtak. Az első negyedévben még ennél is nagyobb, majdnem 250 milliárdos volt a plusz, féléves szinten ez a 450 milliárdot közelítő nettó részvényvétel rekordnak számít.
Persze a mostani makrokörnyezet eltér az eddigiektől, a magas infláció is a részvények felé sodorhatta a befektetőket. Eltűnt ugyanis az elmúlt években megszokott biztos reálhozam a lakossági állampapírokból, az inflációt figyelembe véve idén ezeken is nagy a bukta, még az inflációkövető állampapírok is leghamarabb jövő év elejétől kamatoznak az idei infláció alapján – a négyéves februártól, a hatéves csak júliustól.
Az OTP árfolyama február elején még tizennyolcezer forint felett kolbászolt, innen már a háború kitörése előtti félelmek tizenötezerig lökték le, majd március elején érintette először a tízezer forintos szintet. A brókerek szerint az, hogy innen a hónap, illetve a negyedév végéig vissza tudott pattanni tizenkétezer forint fölé, nem kis részben a kisbefektetők első hullámos vételeinek köszönhető. Ez látszik az első negyedéves beáramlási adatokon is. A tízezres szint környékén többször is giga forgalom mellett adták a papírt a nagybefektetők, és szívták fel szivacs módjára a kicsik.
Aztán elesett ez a szint, és a különadókra épülő első nagy megszorítási kör nyomán gyorsan jött a kilencezer, majd a feltörekvő piacokat különösen rosszul érintő kockázatkerülő hangulatban, rossz magyarspecifikus hírekkel súlyosbítva, július közepén meg sem állt a kurzus nyolcezerig. Itt már a tízezres régióban vásárló magyar kisbefektetők nem csekély bukóban voltak, de a vételek jöttek tovább, és augusztusra fordult a széljárás, visszaszorultak az intézményi eladások. Amikor kiderült, hogy az OTP orosz és ukrán piacon erős versenytársai a várakozásoknál jóval kisebbet buktak ezeken a piacokon, Csányi Sándor bankelnök is nagyon optimistán nyilatkozott, és a nemzetközi hangulat is kedvező volt, pár nap alatt a kilencezres régióba küzdötte vissza magát a részvény.
Az OTP negyedéves jelentése is kiváló lett, jócskán várakozás feletti, de ez már nem tudta tovább húzni felfelé a papírt. Lapzártánkkor épp újra romlik a külpiaci klíma, ismét korábbi mélypontja közelébe gyengül a forint, az OTP pedig csekély forgalom mellett kapaszkodik a kilencezres szintbe. Kivárás látszik, nincsenek nagy eladók, de a vevők pénze is mintha fogyóban lenne.
Merre tovább? A korábbi nagy zuhanásokhoz képest a legnagyobb változás a mai helyzetben az, hogy sokkal több múlik azon, hogy mi történik Magyarországon. Hiába származik az OTP nyereségének évről évre nagyobb hányada a külföldi leánybankok teljesítményéből, a külföldi nagybefektetők szemében a részvény továbbra is a legfontosabb magyar blue-chip, amivel az országgal kapcsolatos várakozásaikat megjátszhatják. Ha bajuk van az országgal, kiszórják, elkerülik, vagy minimum alulsúlyozzák az OTP-t.
Bajuk pedig van, elég nagy nálunk most a katyvasz. A lefontosabb probléma, amit a kormány okozott, hogy elzárták az uniós pénzcsapokat. Márpedig főleg a mostani válságos helyzetben minden magyar eszköz értékét alapvetően befolyásolja, hogy hozzájut-e az ország az uniós forrásokhoz. Ezzel kapcsolatban a magyar kormány igen optimista, nyilatkozatokból nincs hiány, de vállalásokból annál kevesebbet látunk. A tettek pedig néha szöges ellentétben állnak a néhány nyilvánosságra hozott vállalással is, így a fontos törvények előtti előzetes egyeztetés ígéretével például a kata ügyében. Brüsszel irányából diplomatikus szájhúzás érzékelhető, a piaci elemzők pedig az esélylatolgatásokhoz olyan híreket is figyelembe vesznek, mint hogy minek megy külön tárgyalni az oroszokhoz egy magyar miniszter, vagy rúgnak ki jogállamban nehezen indokolhatóan meteorológusokat.
Mindent egybevéve a piaci konszenzus továbbra is az, hogy lesz megegyezés, jöhetnek hamarosan uniós források. Azt nem lehet tudni, hogy az árakba is ez épült-e be, ezzel kapcsolatban eltérő az általunk megkérdezett piaci szereplők véleménye. Az biztosnak tűnik, hogy ha mégse lesz megegyezés, az további komoly leértékelődést hozhat a forint árfolyamában, és negatívan hat az OTP megítélésére is. Nemcsak azért, mert a bankpapírral az országot játsszák meg sokan, hanem mert a pénzhiány abba az irányba tolhatja a kormányt, hogy további sarcokat vessen ki a már eddig is vadul különadóztatott piaci szereplőkre, így a bankokra is.
A bankoknál pedig ott van még további kockázatnak a kamatstop, illetve annak kivezetése. Vannak félelmek, hogy a hirtelen az ügyfelekre zúduló terhek egy részét is áttolhatja a szolgáltatókra a kormány, igazából semmilyen plusz teherről szóló hirtelen döntés nem okozna már meglepetést, ahogy mindennek az ellenkezője se. Persze ez már nagyrészt tükröződik az OTP alacsony árazásában is, de senki se tudja, milyen mértékben. A piac legutóbb még a teljesen nyilvánvalón is meglepődött: lényegében minden magyar elemző alapvető várakozása volt, hogy a bankadót kiterjesztik az első megszorítási körben, mégis amikor megtörtént, nagy OTP-eladásokkal reagáltak a befektetők.
A magyar makrohelyzet az uniós forrásokon túl is bizonytalan, ahogy a kormány költségvetési politikája is. A választás előtti osztogatás után rövid ideig úgy tűnt, hogy jön a szigor és a kiszámíthatóság, lakosság és állam közösen spórol. Aztán a Vodafone magyarországi cégének állami megvétele megmutatta, hogy bármi felülírhatja a szigort. Vannak, akiknek nagy mértékben nőnek a terheik, másnak semennyire, közben az állam egyszerre vasszigorú és überlaza, ha általa fontosnak tartott célra lehet hatalmas összegeket költeni.
A nemzetközi helyzet is fokozódik, a fizikai háború mellett Oroszország és az Ukrajnát fegyverrel is támogató Európa küzd kőkeményen. Előbbi az ügyesen égbe pumpált gázárral és gázhiánnyal szorongatja a kontinenst, míg az EU a szankciókkal próbálja jobb belátásra bírni az agresszort. A gázhiány gyorsabban hat, mint a szankciók, ennek a meccsnek a rövid távú kimenetele is teljesen bizonytalan, de az biztos, hogy a tartósan magas gázár durván borítja a magyar fizetési mérleget is, nagyon nehéz bármiféle makroprognózist csinálni, amikor ármanipuláció mozgatja az egyik legfontosabb tényezőt.
Az OTP vétele mellett darabra kevesebb érv szól, de súlyra ez persze ugyanannyi, mint az ellenérveké. A bank változatlanul kiválóan működik, a legfrissebb eredményei tükrében még komoly lassulás és a hitelezés többéves visszaszorulása esetén is alulértékeltnek tűnik. Az elemzői célárak átlaga sokkal magasabban van a piaci árnál, ami elvileg nagy emelkedéssel kecsegtet. Persze az is egyértelmű, hogy rossz hírek hatására, ha a körülmények alapján kisebb várható profitot mutatnak a modelljeik, a célárakat pillanatok alatt tudják durván lefelé módosítani az elemzők. És jellemzően ők követik a piaci árat, nem fordítva.
Rövid távon tehát a legfontosabb kérdés, hogy mennyire tudja felpumpálni Oroszország a gázárat, lesz-e európai gázhiány, és megüti-e a magyar gazdaságot, illetve hogy Magyarország hozzájut-e az uniós forrásokhoz. Ha ezekben pozitív változás van, az azonnali komoly áremelkedést hozhat az OTP piacán. Ellenkező esetben meg persze nem tudhatjuk, hol az alja. A mostani válságban durvának tűnik az árfolyam feleződése, de 2007–2008-ban például a hatodáig se állt meg. Aki akkor a feleződésnél, ötezer forint felett vett, igencsak vakarhatta a feje búbját 1600-nál, viszont másfél év után már tisztes nyereségnél tartott.
Az elmúlt hónapokban OTP-be fektető kisbefektetők többsége azonban vélhetően inkább középtávon gondolkodik. Néhány éves időtávon szinte mindig a fundamentumok számítanak, és az OTP működése, számai alapján egyelőre nem látszik olyan forgatókönyv, aminek alapján a bank ne érhetne jóval többet annál, mint amennyiért ma meg lehet venni a részvényeit. Ebbe csak egy durván elhúzódó válság, vele az ország többszöri leminősítése vagy a bankra tartósan kivetett további extra terhek kavarhatnak bele. Meg olyan új tényezők, amiket ma még nem ismerhetünk.
Munkámból kifolyólag inkább a nemzetközi részvénypiacokat figyelem, magánemberként (is) a hosszú távú piaci befektetésekben hiszek. Portfólióm stabil, de természetesen figyelem a piaci mozgásokat, és reagálok, korrigálok, ha kell.
Két éttermével, a Rumourral és a Costesszel a magyar gasztroszcéna csúcsára, a „nagyok” között mérhető énmárkájával pedig a celebek élmezőnyébe jutott. Rácz Jenő nem szeretne kirakatember lenni, a rivaldafényt inkább üzleti sikerré, szakmai elismeréssé kovácsolja. Csillagról, válságról és a celebséfjelenségről beszélgettünk étterme vacsorára készülő forgatagában.
Fitneszversenyzőként kétszer lett a világ legjobbja, testét azonban megviselték a kőkemény edzések és az eredményhez vezető diéták. Németh Dorottya ma már – a maga példájával – a „normális” test elfogadására biztatja a nőket, és nem fél megmutatni a közösségi média által sugallt valóság álságos voltát sem.
