Addigra teljesen úgy voltam vele, hogy én fél éve kvázi feleslegesen tornázgatok otthon. Úgysem látszik rajtam. Merthogy közben nem különösebben figyeltem arra, mit eszem, az édességek is sokszor elcsábítottak, de azért heti háromszor kigurítottam a tornaszőnyeget, ha máskor nem volt időm, este tízkor. „A normális étrend már elúszott, de a tornát azért toljuk végig becsülettel” – gondoltam. […]
Addigra teljesen úgy voltam vele, hogy én fél éve kvázi feleslegesen tornázgatok otthon. Úgysem látszik rajtam. Merthogy közben nem különösebben figyeltem arra, mit eszem, az édességek is sokszor elcsábítottak, de azért heti háromszor kigurítottam a tornaszőnyeget, ha máskor nem volt időm, este tízkor. „A normális étrend már elúszott, de a tornát azért toljuk végig becsülettel” – gondoltam. Aztán pont fel „kellett” venni a fürdőruhát július elején, amikor elhangzott mellettem a mondat, hogy „te azért kipattintottad magad”. Néztem kikerekedett szemekkel, hogy mi van? Akkor jöttem rá, hogy – bár pontosan tudom, honnan, mennyit és hogyan lehetne még lefaragni – nagyon is csináltam valamit a korábbi hónapokban. A rendszeres mozgás meglátszik, a hiánya (jött a nyár és a lazaság, na meg persze a fagyi) pedig nagyon is érződik. Utóbbit akkor vettem észre, amikor a szokásos napi tízperces sétához legalább tizenöt perc kellett, és a végén nemcsak a negyvenfokos meleg miatt lihegtem.
Kádár-Papp Nóri, a Gyerünk, anyukám! mozgalom és ma már vállalkozás alapítója is lihegve érkezett meg a Margitszigeti nagyrétre 2014 tavaszán. Gyerekkorában versenysportoló volt, viszont az akkor háromgyermekes anya épp húsz kiló súlyfelesleggel küzdött, és egészen addig azt várta, hogy valaki megmentse. Azon a napon viszont kézbe vette az irányítást, és ikreivel a babakocsiban elindult mozogni. Nemcsak egyszer, sokszor.
Aztán kiderült, hogy annyira inspirálóan hat más, hasonló helyzetben lévő anyákra, hogy végül is ebből nőtte ki magát a Gyerünk, anyukám!, ami mára több százmilliós vállalkozás, és különböző edzésprogramokat kínál előfizetéses rendszerben. Nóri azt mondja, szakmailag sok mindenki oké rajtuk kívül is, de ők közösséget is szerveznek mellé. Olyat, hogy neki tényleg elhiszik a nők, hogy be lehet vezetni a rendszeres mozgást a mindennapi rohanásba.
A Pride of Africa maga a síneken gördülő luxus. Komótosan zakatol Fokvárosból Pretoriába, miközben luxuskabinokban úri étkezéseket és pazar panorámát kínálva kiránt a pörgésből.
Amikor alaposabban is elolvastam a tájékoztatót, rájöttem, hogy nem mértem fel elég gondosan, mekkora fába vágtam a fejszémet: nem elég, hogy vacsoraidőben ing-zakó a dresszkód a Rovos luxusvonatán, de nyakkendő is kötelező. Egy gyors shopping megoldotta a problémát, és elhárult minden akadály, hogy birtokba vegyem síneken gördülő luxuslakosztályomat Dél-Afrikában, Fokvárosban.
Itt a bennem szunnyadó dandy is felébredt.
Fokváros fantasztikus hely, persze azért van pár dolog, amire érdemes odafigyelni. Például elég szigorú határai vannak annak, meddig érdemes egy turistának az utcákon csatangolnia. Egy kis autentikus dél-afrikai koszt reményében pár saroknyira eltávolodtam a biztonságos zónától, és bántódás ugyan nem ért, de elég meggyőző volt, hogy a kisvendéglő vendégterétől alkarnyi vastagságú, plafonig tartó fém rudakkal van elválasztva a konyha, és csak egy kis résen csúsztatják ki az ételt.
Na, az ilyesmi kalandoknak természetesen nyomuk sincs a Rovos Rail luxusvonatútjain. Az exkluzív váróteremben kis vonós zenekar andalítja el a túrára készülődő alig félszáz turistát, az üdvözlő beszéd után elegáns utaskísérők vezetnek a szerelvényhez. Megnyugodva veszem tudomásul, hogy a következő négy napot igen kényelmes és színvonalas lakosztályban töltöm majd. Nemesfa burkolatok, hatalmas franciaágy tölti ki a teret, és kellemes privát fürdőszoba is van. Tényleg felbecsülhetetlen luxus egy vonaton. De el is várjuk valamitől, ami „most luxurious train”-nek minősíti magát. A közösségi terek is méltók a jelzőhöz, az étkezőkocsi olyan, mint egy elegáns angol klub, damasztabroszokkal, -szalvétákkal és kristálypoharakkal. Mondjuk, nem is érném be kevesebbel, ha már nekem meg nyakkendőt és zakót kell húznom a vacsorához! A szalon kicsit lazább, de még mindig elegáns: füles fotelek és kényelmes kanapék a hamisítatlan afrikai tájakra kiváló kilátást kínáló hatalmas ablakokhoz. A kedvencem mégis a legspártaibb, mindössze padokkal berendezett utolsó balkon a szerelvény végén, ahol szabad levegőn, helyi vörösborral vagy egy jó kávéval lehet szemlélni az elsuhanó tájat és a síneket.
A reggelinek is megadják a módját.
Afternoon tea a brit hagyományok szerint.
Rovos Rail Fokváros–Pretoria
Táv: 1600 km
Idő: 4 nap, 3 éj
Ár: 2000 dollártól
1. nap: Délutáni indulás Fokvárosból, utazás a környező szőlőültetvényeken át, teázás a panorámakocsiban, vacsora.
2. nap: Reggeli után megérkezés a viktoriánus Matjiesfontein városkába, rövid városnéző séta. A nap hátralevő részében étkezések a fedélzeten, közben a vonat a Karoo félsivatagos vidékén halad át.
3. nap: Reggeli után megállás Kimberley-ben, a gyémántbányászat hajdan egyik legfontosabb központjában. A bányamúzeum és a gigantikus Nagy Lyuk megtekintése. A nap további részében utazás a Highveld füves fennsíkján.
4. nap: Délelőtt megérkezés Pretoriába.
Egy magamfajta szenzoros élménykeresőnek talán kicsit sok a négy nap még a közbeiktatott érdekes kirándulások ellenére is, köztünk szólva konkrétan semmi sem történik, majdnem semmi. Szerintem ezért van a dresszkód is, hogy fel kelljen öltözni, azzal legalább megy az idő, de aki a rohanó életéből vágyik teljes kikapcsolódásra, annak óriási élvezet lesz egy vonatút a Pride of Africával Pretoriába.
Bár első látásra nem látszik, én egy „Honorary Zulu”, tiszteletbeli zulu vagyok. A 90-es évek elején hat évig Dél-Afrikában dolgoztam, fiatalabb és fittebb verziómat tisztelték meg ezzel a címmel zulu csapattársaim. Sokáig Dél-Afrika volt családunk második otthona, Krisztina lányom Fokvárosban született, azóta is szerelmesek vagyunk ebbe a csodálatos szivárványországba. Sokszor megtettem autóval a Fokváros–Johannesburg-távolságot, általában „otthonról”, Hout Bay-ből indultam. Az út elején meg kell állni Stellenboschban, ami 1679 óta a szőlőtermesztés ikonikus központja, 17. századbeli fokföldi holland stílusú, csodálatosan épen maradt házakkal. Utána a Karoo-n, egy köves, sziklás félsivatagon vezet az út. Sehol nem lehet olyan csodálatos csillagos égboltot látni, mint itt. Sajnos sohasem utaztunk a Pride of Africával, de most elhatároztam, hogy következő látogatásunkkor bepótoljuk ezt a hiányosságot.
Orvosi és tudományos szempontból majdnem érthetetlen, miért nem foglalkoznak jobban az orvosok a traumák hatásaival, mondja Máté Gábor. A világhírű kanadai–magyar orvos szerint az egyes betegségek kezelésénél nem lehet eltekinteni a test és a lélek egymásra hatásától. Sosem érdekelte, hogy emiatt a szakmájából is kap rosszalló pillantásokat, neki elég annyi, hogy sok ezer embernek segített megérteni és feldolgozni a traumáját. Mégis, a sajátjaival csak több magánéleti krízis után kezdett el foglalkozni. Hetvennyolc éves korára jutott el oda, hogy a maga köré teremtett mítosz nélkül is szeretni tudja önmagát.
A társadalom és a gazdaság rendszerszintű irányításának képességét köszönhetjük az olyan informatikai cégeknek, mint az SAP, állítja Pintér Szabolcs, az SAP Hungary első embere.
Két éttermével, a Rumourral és a Costesszel a magyar gasztroszcéna csúcsára, a „nagyok” között mérhető énmárkájával pedig a celebek élmezőnyébe jutott. Rácz Jenő nem szeretne kirakatember lenni, a rivaldafényt inkább üzleti sikerré, szakmai elismeréssé kovácsolja. Csillagról, válságról és a celebséfjelenségről beszélgettünk étterme vacsorára készülő forgatagában.
